Kosárlabda: Sitkut megműtötték, már túl van az életveszélyen

2011.02.10. 11:55
Címkék
Légmellet kapott, tehát orvosilag életveszélyes állapotba került Sitku Ernő, akit szerdán műtöttek meg a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban. A Marso-Vagép Nyíregyháza KK élvonalbeli kosárlabdacsapatának centere már jól van, „csupán” az oldalából kiálló két cső emlékezteti a történtekre.
„November 20-án, Szolnokon, a hazaiak játékosa Ivory Clark öt bordámat törte, ami után nyolc hetet hagytam ki – beszélt a történtekről a 39 éves, korábbi 150-szeres válogatott kosaras. – A fájdalmam már a múlté volt, de a Sopron elleni szombati bajnokin nagyjából ugyanoda könyökölt belém Robert Jarvis, aki vétlen volt az esetnél. A meccset a fájdalmak ellenére végigjátszottam, majd a kórházba mentem, ahol elsőre nem mutatott ki újabb törést a röntgen. Miután kedd éjszaka rosszabbra fordult az állapotom, újra a kórházba siettem, ahonnan már haza sem engedtek, mivel a bordám úgy megszúrta a bal oldali tüdőmet, hogy az szinte teljesen összeszűkült. Egyből a műtőbe vittek, Buczkó Tibor doktor úr beavatkozásának hála, már jobban vagyok.”
Legfrissebb hírek

NHL: Connor McDavid öt ponttal járult hozzá az Edmonton sikeréhez

Amerikai sportok
5 perce

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
39 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
48 perce

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
56 perce

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
7 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
7 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
7 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
7 órája
Ezek is érdekelhetik