Jégkorong ob I: Galanisz és Virág parádézott, az Acélbikák hetet lőttek

Vágólapra másolva!
2011.02.13. 20:24
null
Galanisz öt gólpasszt adott a Miskolc ellen (Fotó: Veres Viktor, archív)
Címkék
A DAB. Docler és a Vasas is sokgólos mérkőzésen tartotta otthon a pontokat a férfi jégkorong ob I középszakaszában – előbbi a Miskolcot, utóbbi a fehérvári farmcsapatot győzte le.

Két harmad után benne volt a pakliban, hogy a sereghajtó fehérváriak meglepetést okoznak Káposztásmegyeren – akárcsak az első körben, Dunaújvárosban, amikor sikerült pontot csenni a DAB otthonában.

Ezúttal viszont végül elmaradt a bravúr, a Vasas sokáig félgőzzel játszott, de így is „rendet tudott rakni" a harmadik harmadban.

„Ennek egy egyszerű győzelemnek kellett volna lennie, de sajnos, az első negyven percben nem voltunk elég fegyelmezettek – mondta a Nemzeti Sportnak a két ponttal záró Vasas-csatár, Somogyi Balázs.

Dunaújvárosban a Miskolc Vladimir Dubek korai góljával bosszantotta fel a hazaiakat, igaz, Tyler Metcalfe hamar egyenlíteni tudott. A második harmadban aztán jött az Acélbikák-roham, mely el is gázolta a Jegesmedvéket: Varga Milán 33 másodperc után betalált, Pavuk hamarosan 3–1-re növelte az előnyt, Lukás Martinka hozzátette a negyediket, és még hol volt a vége!

Virág Tamás nagy percei következtek: a DAB 61-ese még a második harmadban kétszer betalált egy percen belül, majd a 46. percben hozzátette a hetediket – itt is Galanisz Nikandrosz volt az előkészítő, mint ahogy négy másik találatnál, így ő öt gólpasszal zárta a találkozót!

A kiütés megvolt, a Miskolc már csak a szorosabb eredményért hajtott, és ezt el is érte: Matt Waddell kétszer is beköszönt Sevelának, a vége 7–3.

 

JÉGKORONG OB I.
KÖZÉPSZAKASZ
VASAS HC–SAPA FEHÉRVÁR AV19 FARM 6-3 (1–0, 2–3, 3–0)
Káposztásmegyer, 400 néző. V: Halassy, Máyer, Márkus
VASAS: Kiss T. – Szirányi (1), Kiprusoff, Gergely Cs. 1 (1), Fodor Sz. 1 (1), Makinel (1) – Svasznek, NAGY R. 1, SABOL 1 (2), SOMOGYI 1 (1), Gröschl (3) – Hüffner, Kangyal, Pavlis (1), Berta (1), Popovics – Maszlov 1, Wéber, Strenk. Edző: Risto Kurkinen
FEHÉRVÁR: MACEK – Farkas T. (1), Maklári, Kiss D. 1, Horváth D. (1), Hajós – Varga A., Erdélyi, NÉMETH Á. 1, PILCSIK (1), Szabó A. – Hetényi P., Balogh B. (1), Kovács V., Nagy G. 1 (1), Farkas L. (1), Dósa D. Edző: Kóger István
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Risto Kurinen: - Rosszul kezdtünk, sajnos az első két harmadban a Fehérvár jóval agresszívabban játszott, mint mi. A végére aztán sikerült felpörögni és megnyerni a mérkőzést.
Kóger István: - Két harmadon keresztül a Vasas annyit adott ki magából, hogy meglegyen a meccs. Sajnos, a harmadik harmadban fiataljaink nem bírák el a győzelmi esély terhét a rutinosabb játékosokból álló Vasas ellen.
 

DAB.DOCLER–MISKOLCI JEGESMEDVÉK 7–3 (1–1, 5–0, 1–2)
Dunaújváros, 700 néző. V: ifj. Sós, Berkesi, Kész
DUNAÚJVÁROS: Sevela – Hegyi, Pozsgai, Metcalfe 1, Macswayn, Magosi – Lencsés, M. VARGA 1 (1), VIRÁG T. 3, GALANISZ (5), KISS Á. – MARTINKA 1 (1), Tőkési, Pavuk 1, Papp V., Azari – Kiss D., Mestyán, Győri, Jonkl, Szilassy. Edző: J. P. MacCallum
MISKOLC: Gyenes – Gőz, Láda B., Szilágyi, Kis A., Sijka – WADDEL 2, Láda P., Bartzen (1), Dubek 1, Rafaj (1) – Dányi, Budai, Saluga, Bonar, Majoross – Kállai. Edző: Robert Dever
Kiállítások: 14, ill. 16 perc
MESTERMÉRLEG
J. P. MacCallum: - A második harmadban az első öt perc volt a fordulópont. Három gólt ütött a csapat intenzív játék és nagy koncentrálás mellett. A mai napon ez volt a különbség a két csapat között.
Robert Dever: - A mai mérkőzéshez, a látott teljesítményhez nem tudok és nem is szeretnék semmit hozzáfűzni.

 

 AZ ÁLLÁS
1. Vasas 4 4 22–8 18
2. DAB 5 3 1 1 34–12 15
3. Miskolc 5 2 1 2 20–18 7
4. FTC 3 1 1 1 11–19 5
5. Újpest 4 1 3 9–29 3
6. Fehérvár farm 5 1 1 3 14–24 3
A Vasas 6, a DAB 4, azFTC 2 bónuszponttal kezdte a középszakaszt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik