Jégkorong, Mol Liga: történelmi kapusgól Fehérváron, kiütés Újvárosban

Vágólapra másolva!
2011.09.13. 21:44
Címkék
Sporttörténelmi gól esett a Fehérvár–Brasov jégkorong Mol Liga-mérkőzésen. Bálizs Bence lett – az MTI információi szerint – az első magyar felnőtt hokikapus, aki gólt lőtt!

A hajrára 5–3-as vezetéssel fordult a hazai együttes. A vendégek lehozták kapusukat, és mezőnyjátékost küldtek helyére a jégre. Bálizs ugyanakkor a feléje lőtt korongot megállította, felemelte a pakkot, amely a felezővonal közelében esett le, majd nagy sebességgel a brassói kapuba csúszott. Ezzel lett 6–3 a végeredmény.

A válogatott Bálizs csak akkor játszik a Fehérvár Mol Ligás csapatában, ha az osztrák élvonalban érdekelt együttese szabadnapos, és kedden nem volt forduló az EBEL-ben.

„El sem akarom hinni, hogy én vagyok ebben az első. Egy távoli lövést kellett megfognom, és szerettem volna gyorsan elütni a korongot, hogy ne a mi kapunk előtt legyen a bedobás. A korong csak szállt, az utolsó hátvédjük ugorva sem érte el, és a jégre érkezés után csúszott az üres brassói kapu felé. Egyik csapattársam, Láda Balázs biztosított, de mivel egyik brassói játékos sem érte el, hagyta, hogy én legyek a gólszerző. Fantasztikus érzés! Remélem, volt videó a meccsen, mert szeretném jó sokszor visszanézni” – mondta az MTI-nek Bálizs Bence.

Jégkorongban kapusgól szezononként jó ha egy-kettő esik az egész világon, az észak-amerikai profiliga (NHL) 1917 óta íródó történetében összesen 11 ilyen találat született.

A játéknap másik mérkőzésén a Dab.Docler hazai pályán 11–0-ra nyert az Újpest ellen.

MOL LIGA
SAPA FEHÉRVÁR AV 19 FARM–CORONA FENESTELA BRASOV (romániai) 6–3 (1–1, 4–0, 1–2)
Székesfehérvár, 250 néző. V: Varjú, Bedő P., Tímár
FEHÉRVÁR: BÁLIZS 1 – Erdélyi T. , Varga A., HAJÓS (2), TÓTH A. (2), KISS DÁVID 3 – Balogh B., Hetényi P., Tóth G. (1), FARKAS T. 1 (1), Németh A. 1 (1) – Orbán, Láda B. (1), Reiter R., Meretei M., Horváth D. – Dósa, Árkovics, Soltész, Németh Á., Vincze P. Edző: Kóger István
BRASSÓ: Polc – Filip, Laczkó, Fodor Cs., BARTZEN (2), Borsos (1) – M. VARGA 1 (1), Nagy Cs., Basilidesz 1, Péter R. (1), ZSÓK 1 (1) – Dávid, Kertész, Bálint Zs., Imecs, Lőrincz L. – Pál Z., Fülöp R. (kapus). Edző: Antal Előd
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
MESTERMÉRLEG
Kóger István: – Az elején fölényben volt a Brassó, de szerencsére jó kapusteljesítménnyel ezt túléltük. A döntő a középső játékrész volt, amikor precízen játszottunk, és lőttük a gólokat. Elégedett vagyok!
Antal Előd: – Sajnos gyermeteg hibákat követtünk el a középső harmadban, elhúzott az ellenfél, későn ébredtünk, és innentől már futottunk az eredmény után.
DAB.DOCLER–ÚJPESTI TE 11–0 (2–0, 6–0, 3–0)
Dunaújváros, 500 néző. V: ifj. Sós Z., Abonyi, Wolf
DAB: SEVELA – POZSGAI 1 (2), HEGYI I Á. 1 (1), Kiss Á. 1, GALANISZ 3 (1), AZARI (3) – Hüffner, Kiss D., Somogyi, VASZJUNYIN 1, Szappanos 1 – Erdélyi, Jobb (1), PAPP V. 1, Pavuk 1 (1), Gröschl (1) – Nagy R., Győri, Virág T. 1, Peterdi, Papp Cs. Edző: Stephan Lundh
ÚJPEST: Szőke – Svasznek, Sommer, Rusznyák, Virág Cs., Gergely Cs. – Zalavári, Vígh, Roczanov, Jankovics, Szajbert P. – Kukucska, Tolnai, Pichler, Gergely Zs., Dömötör – Garbacz, Vojtkó, Dorner, Szirányi D., Ódry. Edző: Ancsin János
Kiállítások: 18 perc, ill. 24 perc
MESTERMÉRLEG
Stephan Lundh: – Az első harmadot nagyon gyengén kezdtük, a második harmadtól játszottunk úgy, ahogy kellett volna. Jó dolog sok gólt lőni, de a közönséget hatvan percen át kell kiszolgálni. A játékkal összességében elégedett vagyok.
Ancsin János: – Az ideérkezésünk igen érdekesre sikerült, ugyanis indulás után kigyulladt a buszunk. Az első és a harmadik harmadban jól játszottunk, a tizenegy gólunkból csak kettőt kaptunk öt az öt elleni játékban. Remélem, a bírók jót szórakoztak a kiállításainkon.

 

AZ ÁLLÁS
1. Dunaújváros 3 3 20–2 9
2. Fehérvár 4 2 1 1 17–14 8
3. Miskolc 2 2 12–1 6
4. Brassó 3 1 2 8–10 3
5. Ferencváros 2 1 1 8–11 3
6. Csíkszereda 1 1 3–4 1
7. Újpest 2 2 1–15 0
8. Steaua 3 3 8–20 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik