Jégkorong, MOL-liga: öt góllal kapott ki Csíkszeredában a Fradi

Vágólapra másolva!
2010.10.17. 17:26
null
Borbás és Majoross sem szerzett pontot Csíkszeredában (Fotó: Tumbász Hédi – NS-archív)
Címkék
A Mol-liga listavezetőjéhez, a HSC Csíkszeredához látogatott a nemrég edzőváltáson átesett Ferencváros jégkorongcsapata, és 7–2-es vereséget szenvedett. A másik három találkozón a papírformának megfelelően hazai győzelem született, a Vasas, a Dunaújváros és a Brassov is győzött.

 

HSC CSÍKSZEREDA–FTC-ORANGEWAYS

A találkozó pikantériája az volt, hogy Prakab Gábor, a Fradi új vezetőedzője éppen Csíkszeredából érkezett először a Ferencváros utánpótlásához, majd a felnőtt csapathoz.

Az FTC-ben szerepelt a pénteken még hiányzó Székely Mádai László, de a vele együtt Erdélybe induló Linus Schellin csak a határig jutott, ugyanis papírjait nem találták rendben a határőrök. Így is sok volt a hiányzó a zöld-fehéreknél, Kiss Gábor, Hoffmann Attila, Vitalij Gavriljuk és Dimitro Tolkunov sem utazhatott el. A két csapat eddig kétszer találkozott az idei szezonban, mindkétszer a HSC hagyta el győztesen a jeget.

A kanadai táblázatot vezető Lubomir Hurtaj gólpasszából Jozef Hruby emberelőnyből szerzett vezetést az erdélyi csapatnak, majd a második harmadban Papp Szabolcs és Hurtaj is eredményes volt, így már 3–0-ra vezetett a Csíkszereda. Az FTC-Orangeways még a második húsz perc során szépített, Tranca Dániel passzából Nagy László volt eredményes.

A harmadik harmadban Moldován Ervin tovább növelte a Csíkszereda előnyét, majd alig több mint két perc alatt három HSC-találat született, így már 7–1 állt az eredményjelzőn.

Nagy László saját maga és a Fradi második találatát szerezve állította be a 7–2-es végeredményt, tehát a Fradi továbbra sem tud nyerni a Csíkszereda ellen.

 

MOL-LIGA 
HSC CSÍKSZEREDA–FTC-ORANGEWAYS 7–2 (1–0, 2–1, 4–1)
Csíkszereda, 1000 néző. V: Gergely L., Máthé, Péter V. (mindhárom romániai)
HSC CSÍKSZEREDA: Kozuch – Góga, HRUBY 2, Bíró O. (1), HURTAJ 1 (3), Novak 1 (1) – Sprencz, PAPP SZ. 1 (1), SIKORCIN (2), Virág Csanád, Molnár Zsolt 1 – Nagy I., Flinta, Molnár Zsombor (1), Petres (1), MOLDOVÁN 1 – János, Becze T., Mihály E., Péter L., Bíró T. Edző: Charles Franzén
FTC-ORANGEWAYS: Budai K. (Pleszkán) – Székely-Mádai L., Mamics, DANCSFALVI (1), NAGY L. 2, Galló – EADE, Barabás, Borsos, MAJOROSS, Feil – Bontovics, Vychodil, PETERDI, Borbás, Jánosi – Tranca (1), Marosi. Edző: Prakab Gábor
Kiállítások: 8, ill. 16 perc
MESTERMÉRLEG
Charles Franzén: – Az ötvenötödik percig jól játszottunk, onnantól azonban a fiúk már a meccs végét várva szétszórtak voltak. Örülök a sikernek, hiszen hét gólt lőttünk, az ellenfélnek pedig, úgy érzem, nem volt esélye a győzelemre.
Prakab Gábor: – Pár napja vagyok a csapat élén, ezalatt csodát nem lehet tenni. Amikor a fegyelmet rá tudom erőltetni a játékosokra, akkor lesz igazából csapat a Ferencváros. Sajnos, az utolsó harmadban már fizikailag sem bírtuk, fejben pedig még hamarabb szétestek a játékosaim.


VASAS HC–STEAUA RANGERS

A Vasas 26 perc elteltével már 4–0-ra vezetett, a négyből ráadásul három gól egyenlő létszámnál született. Még a második harmadban két gólra felzárkózott a román együttes, de ennél közelebb már nem kerültek Kangyalékhoz. A Vasas végül a papírformának megfelelően 5–2-re győzött.

 

JÉGKORONG MOL-LIGA 
VASAS–STEAUA RANGERS    5–2 (2–0, 2–2, 1–0)
Káposztásmegyer, 500 néző. V: Halassy, Bedő, Székely
VASAS: Rajna – Nagy R., Kangyal, SZAPPANOS 1 (1), Sabol (1), Pavlic 1 – SZIRÁNYI (2), Hüffner (1), GRÖSCHL 1 (1), BERTA 2 (1), Gergely Cs. (1) – Svasznek, Sille, Somogyi (1), Popovics, Virág Csanád. Edző: Risto Kurkinen
STEAUA: Catrinoi – Flueras, Piszarenko, NICOLESCU 1, Georgescu, Timaru – Mastaleriu, Kostandi, Zabludovszkij 1, Butocsnov (1), Lupascu – Lusneac, JEMELJANENKO (2), Munteanu, Pascaru, Mihalescu – Irimia, Marcus, Stefan, Capu. Edző: Alexe Nelu
Kiállítások: 12, ill. 22 perc
MESTERMÉRLEG
Risto Kurkinen: – Négy nulláig minden rendben volt, aztán a csapat azt hitte, már zsebben a győzelem. Nem koncentráltunk eléggé, visszajött a Steaua, s azután teljesen új mérkőzés kezdődött.
Alexe Nelu: – Érződött, hogy Magyarországon azért nem nekünk fújnak a játékvezetők, de nem akarom erre fogni a vereséget. A meccs pozitívuma, hogy fiataljaink egyre inkább kezdenek beépülni a csapatba, elsősorban ezért neveztünk a MOL-ligába.

 

FENESTELA 68 BRASSOV–ÚJPESTI TE

Brassóban a hazaiak még az első harmadban kétgólos előnyre tettek szert, a második játékrész elején azonban a pénteken 22. születésnapját ünneplő Németh Péter szépített. A fiatal Újpest jobban már nem tudta megszorongatni a brassói csapatot, Antal Zsombor duplájával már három gól volt a különbség (Antal ekkor már három gólnál járt, Szőcs Szabolcs pedig a második gólpasszánál).

A harmadik harmadban további két góllal növelte előnyét az erdélyi csapat, Szőcs Szabolcs a gólpasszok után gólt is szerzett, végül 6–1-re győzött a Brassov az Újpest ellen.

JÉGKORONG MOL-LIGA 
FENESTELA 68 BRASSÓ–ÚJPESTI TE    6–1 (2–0, 2–1, 2–0)
Brassó, 350 néző. V: Iliescu, Toporceanu, Butucel (mindhárom román)
FENESTELA 68 BRASSOV: Polc (Fülöp Rajmond) – Kaljuste, Filip 1, Antal Zs. 3 (1), Pál Z. (2), Szőcs 1 (3) – Szőgyör, Adorján, Nyerges, Zsók, Kiricsenko – Nagy Cs., Laczkó A. (1), Lőrincz L. 1, Imecs, Bálint Zs. (1) – Solti, Dávid A., Sikó, Kertész Z., Laczkó D. L., Bilibók. Edző: Kovács László
ÚJPESTI TE: Hajek – Zalavári, Vígh, Németh P. 1, Szajbert P., Roczanov – Kukucska, Sommer, Rusznyák, Rosztocsil, Davis – Garbacz, Pichler, Dömötör, Németh A., Fekecs. Edző: Ancsin János
Kiállítások: 10, ill. 12 perc

 

DAB.DOCLER–SAPA FEHÉRVÁR AV 19

A találkozón meglepetésre már 2–0-ra is vezetett a Volán, amelynek legjobb játékosa, Hajós Roland Bécsben az EBEL-ben mutatkozott be. Magosi Bálint és Tyler Metcalfe révén még az első harmadban felzárkózott a pontatlanul játszó Dunaújváros. Horváth Dávid a második játékrész elején újra vezetést szerzett a Volánnak, de a Dab fordítani tudott és végül 5–3-ra legyőzte a Volán fiataljait.

 

JÉGKORONG MOL-LIGA 
DAB.DOCLER–SAPA FEHÉRVÁR AV19 FARM    5–3 (2–2, 1–1, 2–0)
Dunaújváros, 600 néző. V: Kincses, Abonyi, Wolf
DAB.DOCLER: BECZE Z. –  POZSGAI, Hegyi I Á., METCALFE 2, MacSweyn 1 (3), MAGOSI 1 (1) – Kiss D., M. Varga 1 (1), Azari, Galanisz, Kiss Á. – Tőkési, Martinka, Szilassy, Papp V., Pavuk  – Selmeci, Jonkl, Virág T., Kis A. Edző: J. P. MacCallum
SAPA FEHÉRVÁR AV 19:  BÁLIZS – Ondrejcik, Reiter A. (1), KISS D. 1, Kovács V. L., Farkas  – Balogh B., Dósa, Németh Á. P. (1), Horváth D. 1, Szabó A. – Varga A., Árkovics B., MERETEI, REITER R. 1,  TÓTH A. (1) – Füri, Tóth G. Mb. Edző: Ondrejcik Rastislav
Kiállítások: 8 perc, ill. 14 perc
MESTERMÉRLEG
J. P. MacCallum: – Undorító játékot játszott csapatom, szerencsére volt egy sorunk, amelyik megoldotta a feladatot. Mentális problémák adódtak a csapatnál, többször elaludtak a fiaim.
Ondrejcik Rastislav: – Nagyon jól játszott a csapat, gratulálok a fiúknak! Sajnos a rutintalanság és a harmadik harmadban egy kapushiba eldöntötte a mérkőzést. Külön gratulálok Reiter Attilának, aki 16 évesen jó játékkal mutatkozott be a felnőtt élvonalban.

 

 
A MOL-LIGA ÁLLÁSA 
1. Csíkszereda   16 11 3 -    2 89–28 39
2. Dab.Docler 16 10 1 1 4 79–44 33
3. Miskolci JJSE 15 9 1 1 4 73–51 30
4. Fenestela Brassov 15 8 3 4 53–44 27
5. Vasas  16 8 1 1 6 58–41 27
6. FTC   15 6 1 8 57–57 19
7. Steaua   14 3 1 2 8 48–65 13
8. Fehérvár farm   15 3 2 10 45–82 13
9. Újpest   14 1 13 29–122 3

 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik