Internazionale: Bírót próbáló meccset játszunk Rómában - Benítez

2010.09.24. 18:30
Rafa Benítez, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale vezetőedzője úgy véli, a Roma elleni szombat esti rangadó nagy kihívás lesz a játékvezetők számára. Ha csapata megnyeri a rangadót – tette hozzá a spanyol –, játékosai jelentős lélektani pluszt kapnak a folytatásra.

„Olyan mérkőzésre számítok, amin a bíróknak alkalmuk lesz bizonyítani a felkészültségüket – mondta az Inter szakvezetője pénteki sajtótájékoztatóján. – De számunkra csak egyvalami lesz fontos: a labda. Mi játszani megyünk Rómába, és remélem, a közönség élvezni fogja a produkciót."

Benítez hozzátette, nagyra becsüli Claudio Ranierit, a Roma edzőjét, és sok sikert kíván neki a bajnokságra – de szigorúan csak a szombati mérkőzés után, mert:

„Az önbizalmunk szempontjából nagyon fontos meccs lesz, hiszen a római győzelem számunkra azt jelentené, hogy képesek vagyunk bárkit felülmúlni. Mindazonáltal az esetleges győzelmet nem értékeljük többre három pontnál, a bajnoki cím nem ezen a meccsen dől el."

Benítez úgy véli, egyelőre az elmúlt években befektetett rengeteg munka „dolgozik" a játékosokban. „Ez nem Benítez Intere, hanem a futballistáké. Olyan nagyszerű edzők formálták mind erősebbre ezt a csapatot, mint Cúper, Mancini, Mourinho. Van mire alapoznunk, a további javuláshoz még egy kis időre van szükségünk."

A címvédő Inter és a legutóbbi ezüstérmes Roma rangadója szombaton 20.45-kor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 13:01

A Bodö/Glimt a BL valaha volt legnagyobb meglepetését szolgáltatta

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:51

Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:00

A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 22:51

Cristiano Ronaldo nélkül is sikerülhet a bravúr az Internek

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 11:04

Chivu a norvégiai BL-vereségről: A hideg és a műfű nem lehet kifogás...

Bajnokok Ligája
2026.02.19. 10:08

Három méter hó, három Bodö-gól: alaposan megfázott a norvég télben az Inter a BL-rájátszás odavágóján

Bajnokok Ligája
2026.02.18. 22:59

Serie A: ezrek zaklatják a közösségi médiában az ellenfél kiállítását ünneplő Inter-játékost

Olasz labdarúgás
2026.02.16. 13:47
Ezek is érdekelhetik