Inter: Zanetti nem bánja, hogy visszautasította a Barcát és a Realt

2011.08.10. 16:08
Címkék
Javier Zanetti korábban visszautasította a Barcelona és a Real Madrid megkeresését is, ám nem bánta meg, hogy hű maradt az Internazionale futballcsapatához. Erről a 38. születésnapján beszélt az argentin ikon.

„Közel voltam a Barcelonához és a Real Madridhoz is a múltban – nyilatkozta 38. születésnapján Zanetti a Sky Sport Italiának. – Ugyanakkor nem bánom, hogy maradtam az Interben, mert tudtam, hogy előbb vagy utóbb eljön az én időm, ez pedig be is következett.”

Zanetti 1995-ben igazolt a Banfieldtől az Interbe, amellyel sokáig egy UEFA-kupa-győzelem volt az egyetlen jelentősebb sikere (1998-ból), az utóbbi években azonban igencsak megszaporodtak a begyűjtött címei. Ötször nyert bajnokságot, négyszer-négyszer Olasz Kupát és olasz Szuperkupát, tavaly pedig a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságon is diadalmaskodott a fekete-kékekkel.

„Nagyon fiatalon érkeztem ide, huszonkét évesen, és abban a kiváltságos helyzetben volt részem, hogy Giuseppe Bergomi mellett játszhattam. Szintén lehetőségem volt rá, hogy megismerjem Giacinto Facchettit, akinek tanácsait a mai napig szem előtt tartom” – ejtett néhány szót Zanetti az Inter két legendájáról, akikkel ma már egy lapon említik.

Legfrissebb hírek

Vinícius és Mbappé mindent kihagyott, még a 11-est is – Parrott góljával nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
7 perce

Isak duplázott, Barcola bemutatkozott, győzött a Liverpool az Ipswich otthonában

Angol labdarúgás
18 perce

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni

Angol labdarúgás
23 perce

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
27 perce

Hiába vezetett a Genoa, négy góllal válaszolva továbbra is veretlen a Como

Olasz labdarúgás
34 perce

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
36 perce

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
39 perce

Gyémánt Liga: Duplantis bemelegítés közben megsérült, már Van Niekerk világrekordja is veszélyben!

Atlétika
53 perce