Holland Kupa: Otigbáék a sírból hozták vissza, majd elbukták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.18. 23:29
A labdarúgó Holland Kupa nyolcaddöntőjében Otigba Kenneth csapata, a Heereenveen tizenegyespárbajban elbukott az AZ otthonában.

A magyar légiós végigjátszotta a mérkőzést, amelyen a vendégek Hakim Ziyech találatával már a 9. percben vezettek, a házigazda azonban Aron Jóhannsson találatával hamar egyenlített. Mivel több találat a 90 perc alatt nem esett, jöhetett a hosszabbítás. Ennek első félidejének ráadásában Jóhannsson ismét eredményes volt, azonban a vendégeknek a 123. percben még volt válaszuk, Ziyech is duplázott, büntetőből, így tizenegyespárbajra került sor, ezt pedig a hazaiak bírták jobban.

Németh Krisztián együttese, a Roda 3–1-re nyert a listavezető Vitesse ellen, a 94. percben a magyar támadó indítása után a két gólig jutó Guus Hupperst állította be a végeredményt.

A Feyenoord igencsak megszenvedett a Heracles vendégeként, 1–1-es kilencven percet követően a 93. minutumban Stefan de Vrij piros lapja miatt emberhátrányba került, de tizenegyesekkel így is megnyerte az összecsapást.

HOLLAND KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

AZ–Heerenveen 2–2 – tizenegyesekkel 6–5
Roda–Vitesse 3–1
Cambuur–Utrecht 0–2
JVC Cuijk–MVV Maastricht 2–1
Heracles–Feyenoord 1–1 – tizenegyesekkel 5–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik