Győr: Bugerra már orvosin van, Dudás és Zámbó iránt is van kereslet

Vágólapra másolva!
2010.06.23. 19:22
Címkék
Szinte biztosan a Győri ETO FC-ben folytatja pályafutását Fuad Bugerra, az előző szezonban Nyíregyházán szereplő algériai támadó.

Klement Tibor, az ETO FC ügyvezetője a kisalfold.hu regionális oldalnak elmondta: Bugerrával és klubjával, a Nyíregyházával már megegyeztek. A játékos jelenleg Győrben van, fizikai felmérésen és orvosi vizsgálatokon vesz részt, miközben a csapat még Telkiben edzőtáborozik. Szerződtetése ügyében a végső szót Pintér Attila vezetőedző mondja ki.

A szakvezető kérésére került vissza Győrbe a tavasszal Pakson kölcsönben szereplő Völgyi Dániel, akire elsősorban az Európa-ligában számít a győriek mestere. kisalfold.hu regionális oldalnak elmondta: Bugerrával és klubjával, a Nyíregyházával már megegyeztek. A játékos jelenleg Győrben van, fizikai felmérésen és orvosi vizsgálatokon vesz részt, miközben a csapat még Telkiben edzőtáborozik. Szerződtetése ügyében a végső szót Pintér Attila vezetőedző mondja ki.

A szakvezető kérésére került vissza Győrbe a tavasszal Pakson kölcsönben szereplő Völgyi Dániel, akire elsősorban az Európa-ligában számít a győriek mestere.

A klubnál próbajátékon járt belga Christian Kabeya, valamint a Trinidad és Tobagó-i Jamal Bevon Gay ugyanakkor nem kapott szerződést az ETO-tól.

Klement azt is elmondta, hogy a zöld-fehérekkel hírbe hozott Abwo és Malinauskas leigazolásának nincs valóságalapja, Sifter Paksra ment, Novotát Debrecenben tesztelik. A győri játékosok közül Dudás, Zámbó és Pákolicz iránt van kereslet, Bajzát, Supics és Brnovics miatt viszont még nem keresték az ETO-t.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik