Golf: a döntő pillanatokban hibázol, mégis nyersz - de kétszer is?!

Vágólapra másolva!
2011.07.25. 11:06
Címkék
A bajnokok is csak emberek – ez az eszmei mondanivalója a hét végi profi golfversenyek krónikájának, hiszen mind az amerikai, mind az európai férfitorna győztese elszúrt valamit a viadal utolsó napján, mégis ünnepelhetett. A női Evian Masters győztese, Mijazato Ai ellenben végig kiegyensúlyozott volt.

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY. Ritka, hogy egy golfozó az elvárt ütésszámnál öttel többet üssön egy torna záró napján, a versenyek általában legfontosabb szakaszában, mégis nyerjen: Alexander Norent ebben a „kegyben” részesítették az égiek – ráadásul a szülőföldjén versenyző svéd játékos győzelme utolsó napi hibagörgetege ellenére igen fölényes lett.EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY. Ritka, hogy egy golfozó az elvárt ütésszámnál öttel többet üssön egy torna záró napján, a versenyek általában legfontosabb szakaszában, mégis nyerjen: Alexander Norent ebben a „kegyben” részesítették az égiek – ráadásul a szülőföldjén versenyző svéd játékos győzelme utolsó napi hibagörgetege ellenére igen fölényes lett.

A magyarázat részben a svédországi verseny minden résztvevőjét próbára tevő erős, kavargó szélben keresendő – az utolsó napon egyedül a második helyen végző Richard Finchnek sikerült az elvárt ütésszámnál (72) kevesebbel beérnie a klubházba –, részben Noren szombati, az addigi lenyűgöző játékát megkoronázó 63 ütéses pályarekordjában.

A 29 éves svéd az idén már másodszor nyert az európai körversenyen, és mostani sikerével több mint húsz helyet ugorva a világranglista első 70 helyezettje közé emelkedett.

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY

NORDEA MASTERS, STOCKHOLM (Bro Hof Slott GC)

A pálya: 6955 méter, 72 par. A pénzdíj: 1.48 millió euró

AZ ÉLCSOPORT
1. Alexander Noren (svéd) 273 ütés (67, 66, 63, 77)
2. Richard Finch (angol) 280 (69, 72, 70, 69)
3. Niklas Lemke (svéd) 283 (68, 72, 70, 73)

 

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY. Furcsán ért véget a tengerentúli körverseny hét végi kanadai tornája is: Sean O'Hair a rájátszásban bogeyval – azaz a lyuknál elvárthoz képest eggyel több ütéssel – győzte le honfitársát, a szintén amerikai Kris Blankset, akinek azon a szakaszon még ennyi sem jött össze.

A befejezés méltó volt a tornához, amely 2008 óta az első olyan – nem kiemelt (major) – verseny a tengerentúli PGA Touron, amelyiken egyetlen játékos egyetlen köre sem volt mentes bogeytól. Ez persze nem kisebbítette O'Hair örömét, aki pályafutása negyedik PGA-diadalával több mint nyolcszázezer dollárt keresett, és több mint száz helyet ugrott előre a tengerentúli pontversenyben (FedEx Cup), amelynek idei alapszakaszából már csak öt hét van hátra.

A világelső angol Luke Donald 282 ütéssel a 17. helyet végzett, ugyanott zárt az utolsó nap legjobb ütésszámát (66) elérő Ernie Els, míg az amerikai golf egyik fenegyereke, John Daly (280) hat év óta először fért be egy versenyen az első tízbe – holtversenyben kilencedik lett.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY

RBC Canadian Open, Vancouver (Shaughnessy Golf & Country Club)

A pálya: 6410 méter, 70 par. A pénzdíj: 5.2 millió dollár

AZ ÉLCSOPORT
1. Sean O'Hair (amerikai)
276 ütés (69, 73, 66, 68) – rájátszás után
2. Kris Blanks (amerikai)
276 (67, 71, 69, 69)
3. Andrés Romero (argentin) 277 (72, 68, 67, 70)

 

LPGA, LET. „Az idén Japánért játszom" – jelentette ki Mijazato Ai, a nagy presztízsű női verseny, az Evian Masters hét végi győztese, aki nem csak szavakban vállal szolidaritást a hazáját tavasszal ért természeti csapás áldozataival: félmillió dolláros nyereménye egy részét (de még az is lehet, hogy az egészet) befizeti a helyreállítási alapokba.

A 26 esztendős Mijazato másodszor nyerte meg az amerikai (LPGA) és az európai (LET) női körversenybe egyaránt beletartozó franciaországi viadalt. A japán golfozó a négynapos verseny során végig kiegyensúlyozottan játszott, jutalma hetedik LPGA-tornagyőzelme lett.

AMERIKAI/EURÓPAI NŐI KÖRVERSENY (LPGA, LET)

EVIAN MASTERS, EVIANS-LES-BAINS (Evian Masters Golf Club)

A pálya: 5800 méter, 72 par. A pénzdíj: 3.25 millió dollár

AZ ÉLCSOPORT
1. Mijazato Ai (japán) 273 ütés (68, 68, 67, 70)
2. Stacy Lewis (amerikai) 275 (69, 67, 69, 70)
3. Kim In Kjung (dél-koreai) 276 (74, 68, 64, 70)
Angela Stanford (amerikai) 276 (70, 66, 69, 71)
Szaiki Miki (japán) 276 (68, 67, 70, 71)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik