FTC: A két argentin hozzáállása, alapképessége meggyőző - Prukner

2011.02.20. 09:56
Címkék
Prukner László, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője a klub hivatalos honlapján beszélt a keretben várható változásokról és elmondta véleményét a három próbajátékosról is.
"Komoly terhelést kaptak, ráadásul egészen más kultúrával, időjárási viszonyokkal találkoztak és másfajta edzésmunkába csöppentek - mondta a szakmai igazgató a három próbajátékosról. - Mivel két hét állt rendelkezésünkre a tesztelésükre, nem tudtuk őket sokat kímélni, vagy figyelembe venni, hogy az akklimatizációjuk időt vesz igénybe, így teljesen objektív képet nem fogunk róluk kapni. A két argentin fiú hozzáállása, lelkesedése, alapképessége meggyőzőbb jelen pillanatban. Az amerikai csatár nehezebben veszi fel ezt a ritmust, úgy tűnik. Pillanatnyilag úgy látom, ha esetleg leigazoljuk őket, akkor jó kiegészítő emberek lehetnek. De Morales példájából kiindulva – aki egyre jobb teljesítményt nyújt, kezdő vagy csere játékosként egyaránt – még bármi előfordulhat. Sorsukról csak az edzőtábor után döntünk véglegesen" – mondta Prukner az ftc.hu-nak.

Legfrissebb hírek

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
1 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 perce

Másodszor is egyenlített a Paks Felcsúton

Labdarúgó NB I
20 perce

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
21 perce

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyesúszásban

Úszás
25 perce

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
35 perce

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
47 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
1 órája