Férfi kézilabda: Szegeden nemcsak felfelé, a Veszprém felé figyelnek

MTI MTIMTI MTI
2011.09.02. 16:35
Címkék
Legalább a bajnoki döntőbe jutás a célja a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának. Skaliczki László vezetőedző a klub pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette: szeretnének méltó ellenfele lenni az MKB Veszprémnek, de minimális cél, hogy az együttes pozícióját stabilizálják.

„Nem lesz könnyű, hiszen nemcsak felfelé, a Veszprém felé kell figyelnünk, hanem alulról is érkeznek egyre erősebb csapatok. Szombaton rögtön a Gyöngyössel kezdünk, amely jelentősen erősített a nyáron. Nekünk meg még vannak sérültjeinek, így még nem komplett a gárda" – mondta Skaliczki.Skaliczki.

A Szeged legutóbb 2007-ben tudta megelőzni a bajnokságban legfőbb hazai vetélytársát, azóta mindig a Veszprém nyerte meg az NB I-es küzdelmeket.

A Magyar Kupában szintén a döntő a cél, a Bajnokok Ligájában – ahol az edző szavai szerint a mezőnyben a legfiatalabb a szegedi keret– már a csoportból való továbbjutás sem egyszerű. A Tisza-partiak a francia Montpellier-vel, a dán Köbenhavnnal, a német THW Kiellel, a spanyol Ademar Leónnal, valamint a selejtezőből felkerült egyik riválissal találkoznak, és a hatosból csak a legjobb négy jut tovább a nyolcaddöntőbe.

A csapathoz érkezett Ancsin Gábor, Rajko Prodanovic, Antonio Pribanic, Buday Dániel és Czina József, ugyanakkor a válogatott kapus, Mikler Roland, valamint Dusan Beocanin még a sérülés utáni rehabilitáción vesz részt, s előreláthatólag két-három hét múlva játszhat újra.

A Toyota Motor Hungary pénteken 12 autót adott át a játékosoknak, vezetőknek, ezzel a klub egyik kiemelt támogatója lett.

Legfrissebb hírek

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
10 perce

Magabiztos győzelem – megvédte címét az esős Bodri Trailen

Csupasport
29 perce

Liga 2: a Sepsi a szünet után ütötte ki a Nagyváradot

Minden más foci
43 perce

Fél lábbal a BL-negyeddöntőben: a Ferencváros hat góllal nyert Dortmundban

Kézilabda
46 perce

Videó: Tóth Balázs remek védésekkel segítette a Blackburnt

Légiósok
52 perce

Hiába vezetett, a Newcastle az idényben másodszor is kikapott a Sunderlandtől

Angol labdarúgás
1 órája

Szerb Szuperliga: Topolyai SC–Radnicski 1923

Minden más foci
1 órája

NB II: Videoton FC Fehérvár–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik