Férfi kézilabda NB I: időntúli hetessel egyenlített a PLER

Vágólapra másolva!
2010.10.01. 19:44
Címkék
A Kecskemét és a PLER 28–28-as döntetlent játszott egymással a férfi kézilabda NB I pénteki mérkőzésén. A pestszentlőrinciek most szerezték meg első pontjukat.

A kecskemétiek az idény során most játszottak először a „hagyományos" otthonuknak számító Messzi István Sportcsarnokban, ahol a héten végeztek a parketta felújításával. A mérkőzés végig kiegyenlített játékot hozott, ám úgy tűnt, hogy végül a hazaiak otthon tartják a két pontot, mivel az utolsó előtti percben már 28–25-re vezettek.

A PLER azonban nem adta fel, feljött egy gólra, majd Pálos Gábor időntúli hétméteresével kiegyenlített.

BUDAPEST BANK FÉRFI KÉZILABDALIGA 
6. FORDULÓ
KECSKEMÉT SE–PLER KC 28–28 (13–14)
Kecskemét, 400 néző. V: Nagy F., Túróczy
KECSKEMÉT: Nagy L. – Vancsics 1, Tóth E. 1, SIMON B. 5, Petró 3 (2), Szabó P. 3 (1), Varsandán 5. Cs: KISS O. (kapus), Dobó, Bajusz 3 (3), Temesvári 1, GYURIS 5, Berta 1. Szakmai igazgató: Avar György
PLER: KOVÁCS J. – Rév 1, SZALAFAI 6, Lendvay 3, Debreceni 2, PÁL G. 8, Pálos 6 (4). Cs: Székely (kapus), Korsós 2, Forgács, Bak, Koller, Gazdag, Marczinkó. Vezetőedző: Adorján Gábor
Az eredmény alakulása: 5. p.: 2–2. 15. p.: 6–5. 25. p.: 10–11. 35. p.: 16–16. 45. p.: 22–21. 55. p.: 25–24. 58. p.: 28–25
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 4/4
 
MESTERMÉRLEG
Avar György: – Rossz mentalitással játszottunk, örülök az egy pontnak.
Adorján Gábor: – Két pontot érdemeltünk volna...

 

 AZ ÁLLÁS
1. Tatabánya Carbonex KC 5 4 1 168–130 +38  8
2. Ferencvárosi TC 5 4 1 144–133 +11  8
3. Balatonfüredi KSE 5 3 1 1 117–116 +1  7
4. MKB Veszprém KC 3 3 122–64 +58  6
5. Pick Szeged 4 3 1 140–93 +47  6
6. Csurgói KK 4 2 1 1 97–95 +2  5
7. Uniqa-Pécs VSE 4 2 2 112–137 –25  4
8. Mezőkövesdi KC 5 1 1 3 133–140 –7  3
9. Budapest Bank Kecskemét 5 2 3 134–157 –23  2
10. Dunaferr SE 4 1 3 99–135 –36  2
11. PLER KC 5 1 4 119–158 –39  1
12. Orosházi FKSE 3 3 82–109 –27  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik