Férfi kézilabda NB I: a Kecskemét a hajráig dacolt a papírformával

Vágólapra másolva!
2011.12.09. 18:12
Címkék
A Kecskemét hazai pályán 29–26-ra kikapott a Csurgótól a férfi kézilabda NB I 14. fordulójának pénteki játéknapján.

A kecskemétiek sokáig fittyet hánytak a papírformára, 8–4-re, 14–9-re, 18–13-ra, sőt még 22–18-ra is vezettek, ám akkor beleerősített a Csurgó: a következő 12 gólból 10-et a bajnokság harmadik helyén álló vendégcsapat játékosai szereztek, és meg is nyerték a mérkőzést.

A kecskeméti kéziseknek hosszú napjuk volt pénteken: a kesport.hu regionális portál beszámolója szerint délelőtt egyeztetés zajlott a KSE meghatározó játékosai és Vörösmarty Attila kecskeméti városházi képviselő, a csapat korábbi marketingigazgatója között a nehéz helyzetben lévő helyi kézilabda megmentéséről.

„Ezt a csapatot meg kell menteni, mert az a munka, amit elkezdtünk a játékosokkal és többedmagammal öt évvel ezelőtt, most teljesen széthullani látszik" – mondta Vörösmarty Attila a megbeszélés után, amelyen a kesport.hu szerint többek között a játékosok felé fennálló tartozásokról és új névadó szponzor bevonásának szükségességéről esett szó.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
14. FORDULÓ
KECSKEMÉT SE–CSURGÓI KK 26–29 (14–11)
Kecskemét, 400 néző. V: Horváth P., Marton B.
KECSKEMÉT: NAGY L. – VANCSICS 7, Dobó 3, Konkoly 2, BAJUSZ 5, SZABÓ P. 7, Varsandán M. 1. Cs: Kiss O. (kapus), KUPCSIK 1, Varsandán Á., Temesvári. Szakmai igazgató: Avar György
CSURGÓ: Paul – Miss 2, Kos 1 (1), Szöllősi 2, Simon B., Pavlovics 3, Széles 3 (1). Cs: PALLAG (kapus), HERBERT 2, Nagy M. 2, OLÁH G. 5, Vadkerti 1, Országh 3, TRIVKOVICS 5. Vezetőedző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 7. p.: 5–3. 11. p.: 8–4. 17. p.: 9–8. 22. p.: 13–9. 24. p.: 14–9. 35. p.: 17–12. 41. p.: 19–17. 45. p.: 22–18. 50. p.: 23–22. 52. p.: 23–24. 56. p.: 24–28
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: –/–, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Avar György: – A végére elfogyott az erőnk, de így is méltó ellenfelei voltunk a Csurgónak.
Bakó Botond: – Felemás félidők után gyűjtöttük be a pontokat. A második játékrészben nyújtottuk azt, amit kell.
AZ ÁLLÁS
1. Pick Szeged 13 12 1 422–332 +90 24
2. MKB Veszprém KC 13 12 1 497–317 +180 24
3. Csurgói KK 14 10 1 3 406–364 +42 21
4. Tatabánya Carbonex KC 13 10 3 381–302 +79 20
5. Balatonfüredi KSE 13 8 2 3 336–321 +15 18
6. Kecskeméti KSE 15 5 1 9 409–452 –43 11
7. FTC 12 5 1 6 331–317 +14 11
8. Gyöngyösi KK 14 5 1 8 391–404 –13 11
9. Orosházi FKSE 14 3 1 10 373–452 –79 7
10. TM-LINE PTE-Pécs VSE 14 3 1 10 398–478 –80 7
11. Tatai HAC 13 3 10 326–443 –117 6
12. Mezőkövesdi KC 14 1 13 354–442 –88 2
Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
12 perce

A horvátok és a spanyok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
16 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
23 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
51 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
54 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
57 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
1 órája

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik