Férfi kézilabda: március elsején vonul börtönbe Pásztor István

MTI MTIMTI MTI
2012.01.14. 12:48
Címkék
Március elsején vonul börtönbe Pásztor István, a Balatonfüred kézilabdázója, akit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt jogerősen nyolc hónap szabadságvesztésre ítélt tavaly novemberben a bíróság.

Kahler Frigyes, a Veszprémi Törvényszék kollégiumvezetője az MTI-nek szombaton elmondta, hogy haladék kérésére indokolt esetben bárkinek lehetősége van, ilyenkor az első fokon eljáró bíróság dönt az ügyben.

Pásztor István megkapta a haladékot, amely március elsején jár le, akkor fogházba kell vonulnia – tette hozzá a bírósági szóvivő.

Pásztor István 2010. szeptember 29-én Veszprémben egy kijelölt gyalogátkelőhelyen motorkerékpárjával elütött egy 80 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette.

Az élsportoló a 40 kilométeres sebességkorlátozó tábla ellenére 76–80 kilométerrel hajtott, és az „elütési sebesség" is – az igazságügyi műszaki szakértő szerint – legalább 69–76 kilométerre tehető – idézte fel akkor a szóvivő.

Pásztor Istvánt, a korábbi magyar válogatott és világválogatott kézilabdázót, aki a baleset idején az első osztályú balatonfüredi kézilabdacsapat kapitánya volt, a bíróság öt évre a gépjárművezetéstől is eltiltotta.

Legfrissebb hírek

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
1 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talált be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
1 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
7 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
12 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
21 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
26 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
36 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
46 perce