Férfi kézi EHF-kupa: hazai pályán kapott ki a Tatabánya a címvédőtől

Vágólapra másolva!
2011.11.27. 20:43
Címkék
A Tatabánya hazai pályán kikapott a címvédő német Göppingentől a férfi kézilabda EHF-kupában, a 16 közé jutásért zajló párharc első mérkőzésén.

A németek hamar megléptek három góllal, de a 13. percben 5–5 állt az eredményjelzőn. Ekkor a vendégeknél is megszűnt rövid időre a magabiztosság, be-becsúszott egy-egy eladott labda, technikai hiba. A tatabányaiak szép támadások végén szerezték góljaikat, elsősorban Pásztor fogott ki jó napot a szélen és a 29. percben már 13–9–re is vezettek a mieink. Ekkor minden bizonnyal többen fejben már az öltözőben érezték magukat és néhány másodpercen belül 11–9–re felzárkóztak Petkovic Velimir fiai.

A második félidőben is nagy akarattal kézilabdáztak a tatabányaiak, a 41. percben már 20–15–re is vezettek. Egy-egy apró figyelmetlenség azért rendre adódott a kék–fehéreknél, így a németek két-három gólra felzárkóztak. Az 54. percben még kétgólos előnye (25–23) volt a Carbonexnek, ám a végén a védekezésben és a támadásban is felülmúlta ellenfelét a német együttes.

FÉRFI KÉZILABDA EHF-KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
TATABÁNYA-CARBONEX KC–FRISCH AUF GÖPPINGEN TPSG (német) 26–28 (13–11)
Tatabánya, 1000 néző. V: Arturas Malasinskas, Andrius Grigalionis (litvánok)
TATABÁNYA: SZENTE – PÁSZTOR 5, Diaz 3, Dénes, Kocsis Cs. 1, Pordán 2, Iváncsik Á. 1. Csere: Bartucz (kapus), Bodó 2, HARSÁNYI 4/1, Szabó T., Kanyó Á. 2, Rédei 4, Lele 2/1, Takács B., Schneider. Vezetőedző: Debre Viktor
GÖPPINGEN: TAHIROVIC – Schöne 3, Lobedank, SPATH 5, Haasz 1, Rnic 1, OPREA 6. Csere: Rutschmann (kapus), THIEDE 7, Mrvaljevic 4, Markez, Anisic, Schubert, Horak 1. Vezetőedző: Petkovic Velimir
Az eredmény alakulása. 6. p.: 2–3. 10. p.: 2–5. 13. p.: 5–5. 20. p.: 7–7. 24. p.: 10–8. 28. p.: 12–9. 30. p: 13–11. 41. p.: 20–15. 44. p.: 20–17. 54. p.: 25–23. 58. p.: 26–27
Hétméteresek: 3/2, illetve –/–
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Debre Viktor: – Ötvenöt percig volt esélyünk. A végén szétesett a védekezésünk, a kapu előtt már nem tudtunk újat felmutatni. A németek fizikálisan fölénk nőttek. Jó meccs volt, kár, hogy nem tudtunk győzni vagy legalább döntetlent elérni.
Petkovic Velimir: – Tiszteltük a Tatabánya eredményeit, felkészülten érkeztük hozzájuk. Örülök a győzelemnek, de a visszavágón is így kell játszanunk, hogy biztos legyen a továbbjutásunk.
A visszavágót szombaton 19.30 órától rendezik Göppingenben.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik