Férfi kézi Eb: a macedón-szlovén helyosztó dönt az egyik olimpiai selejtezős ellenfelünkről

Vágólapra másolva!
2012.01.25. 23:59
Címkék
A férfi kézilabda Európa-bajnokság legjobb négy csapata között csak Szerbia nem rendelkezik még olimpiai selejtezős hellyel, így mivel a kontinenstornáról még két olyan együttes szerez jogot a selejtezőn való indulásra, amely ezt korábban nem tette meg, ezért a macedón–szlovén 5. helyért rendezett meccs egyben a másik selejtezős helyről is hivatott dönteni.

A feltételes mód a címben azért indokolt, mert amennyiben Szerbia nyeri meg a számára hazai Eb-t, és ezzel automatikus indulási jogot szerez a nyári olimpián, úgy az Eb 6. helyezettje is selejtezhet.

A magyar szurkolókat bizonyára jobban foglalkoztatja, hogy kivel kell megmérkőznie a válogatottunknak április elején a londoni repülőjegyért. Nos, ebben a tekintetben is még sok a bizonytalanság, bár van, ami már biztosan állítható.

– Szerbia nyeri az Eb-t: maradunk a dániai csoportban, és a macedón–szlovén helyosztó győztesével játszunk a házigazdák valamint Algéria mellett.

– Dánia vagy Spanyolország nyeri az Eb-t: Horvátország lép elő harmadik rendezőnek, minden őket követő vb-helyezett előre csúszik egyet, és Lengyelország is selejtezhet a vb-8. helyével. Ennek értelmében mi a második tornára kerülünk át, amit a svédek rendeznek, rajtuk kívül a brazilokkal és a macedón–szlovén meccs győztesével játszunk (ez a válogatott lesz a második legjobb csapat az Eb-n a szerbek után, amelyik még nem szerzett korábban kvalifikációs jogot.)

– Horvátok nyerik az Eb-t: nem változnak a tornát rendező országok, mi viszont megint csak átcsúszunk a második tornára, amit a spanyolok rendeznek. A többi ellenfél ugyanaz, mint az előző esetben.

Az alábbi táblázat a pillanatnyilag ismert beosztást mutatja, ám mint azt az előbbiekben kifejtettük, nagy esély van rá, hogy ez drasztikusan változzon, és a magyar válogatott is másik csoportba kerüljön át.

FÉRFI KÉZILABDA
AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐK LEHETSÉGES CSOPORTJAI (időpont: április 6–8.)
1. CSOPORT: Dánia (vb-2.), MAGYARORSZÁG (vb-7.), Egy európai csapat (korábban kvalifikációs tornarészvételi jogot nem szerző, az Eb-n a legjobban szereplő válogatott), Algéria (Afrika-kupa-2.)
2. CSOPORT: Spanyolország (vb-3.), Izland (vb-6.), Brazília (Pánamerikai bajnokság, 2.), Egy európai csapat (korábban kvalifikációs tornarészvételi jogot nem szerző, az Eb-n a második legjobban szereplő válogatott)
3. CSOPORT: Svédország (vb-4.), Horvátország (vb-5.), Japán (az ázsiai selejtezőtorna 2. helyezettje),, Chile (Pánamerikai bajnokság, 3.)
A csoportokból az első kettő jut ki az olimpiára, a jelenlegi állás szerint a rendezők: Dánia, Spanyolország és Svédország. Amennyiben e három közül valamelyik közvetlenül londoni indulási jogot szerez az Eb-n (azaz megnyeri a tornát), akkor Horvátország lép még előre rendezővé, s a többi vb-helyezett is előre csúszik egyet.

MÁR OLIMPIAI RÉSZTVEVŐK: Nagy-Britannia (rendező), Franciaország (világbajnok), Dél-Korea (az ázsiai selejtezőtorna győztese), Argentína (a Pánamerikai Játékok bajnoka), Tunézia (Afrika-bajnok)
Szintén londoni résztvevő lesz még az Európa-bajnok.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik