Ferencváros: Berki, Menráth és Pellady ügyét egyaránt vizsgálják

2011.08.18. 18:36
Címkék
Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke a csütörtöki szurkolói ankéton elmondta, hogy a klubnál és a labdarúgó-szakosztálynál befejeződött az átvilágítás. Három konkrét ügyet említett, amelyekben nyomoznak: a Berki Krisztiánhoz, a Pellady Péterhez és a Menráth Istvánhoz kapcsolódót.

Kubatov Gábor az ankét elején leszögezte, nem abból a célból kezdték az átvilágítást, hogy feljelentéseket tehessenek utána, hanem azért, hogy a végére járjanak az előnytelen szerződéseknek.

Az átvilágítás eredményéről konkrétumokat nem árult el a klub elnöke, mivel szerinte ezzel több kárt okoznának maguknak, mint amennyi előny származna belőle. Annyit azért elmondott, hogy 50 szerződést tovább kell vizsgálni.

Három konkrét ügyet megnevezett, amelyekben már nyomoznak: a korábbi vezérigazgató, Berki Krisztián, a szintén korábbi klubigazgató, Menráth István, valamint a nemzetközi kupamérkőzések közvetítési jogait 2004-ben megszerző Pellady Péterhez kapcsolódó társaság ügyét.

Kubatov szót ejtett további öt olyan ügyről is – neveket nem említve –, ami előkészítés alatt van, de elsődlegesen peren kívül szeretnék visszaszerezni a klubnak járó pénzt.

Az átvilágítás 15 millió forintos összköltségéből 6.3 milliót 362 támogató, illetve szurkoló adott össze – közölte Kubatov Gábor.

Amikor az idén márciusban átvették a labdarúgócsapat menedzsmentjogait, már adóvizsgálat folyt, amely azóta is tart. A korábbi angol tulajdonos 200 millió forintos tartozásról beszélt, ám azóta kiderült, hogy ez az összeg 644 millió forintra rúgott. Mára ebből „csak" 300 millió maradt, és bár néhány játékos fizetésével 30 napos csúszásban vannak, a távozóknak és az új játékosoknak nem tartoznak.

A focicsapat költségvetése 1.27 milliárd forint. Az anyaklub 100 milliós kölcsönt biztosított, amelyet azóta már visszafizettettek, míg maga Kubatov Gábor 90 milliós kölcsönt szerzett, amelyre maga vállalt biztosítékot. Elmondása szerint 3-4 komoly szponzorral előrehaladott tárgyalásokat folytatnak.

A stadionkérdéssel kapcsolatban elmondta, elképzelhető, hogy az állam veszi meg a területet a létesítménnyel együtt, ám ő azt preferálja, hogy a csapat a saját területén a saját stadionjában játszhasson. Legkedvezőbb esetben két héten, de legkésőbb egy hónapon belül erre sor is kerülhet az átvételre, és 2014-re megépülhet az új stadion.

Legfrissebb hírek

Vb 2016, a 16 közé jutásért: Anglia–Kongói DK

Foci vb 2026
3 perce

„Senkit sem érdekelt, amit tudok” – Bielsa feszült hangulatú sajtótájékoztatón búcsúzott Uruguaytól

Foci vb 2026
6 perce

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
11 perce

Horvát korosztályos válogatott belső védőt igazolt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 perce

Jan Vertonghen, Kassai sípszavára indult a jubileumi meccs – az első 100-szorosok, 23. rész

Képes Sport
23 perce

Szánthó Regő a Niké Liga újoncánál folytatja

Légiósok
24 perce

Kongói drukker állt az angol szurkolói „vonat” élére

Foci vb 2026
34 perce

Reuvers nem lép pályára a magyar válogatottban a vb-selejtező júliusi meccsein

Kosárlabda
48 perce
Ezek is érdekelhetik