Európa-liga: Nehezebb ellenfelet is kaphattunk volna - Kis

2011.06.20. 14:03
Címkék
Amint arról beszámoltunk, az Európa-liga első körében az andorrai UE Santa Coloma lesz a Paksi FC ellenfele. A tolnai csapat vezetőedzője, Kis Károly a Nemzeti Sportnak elmondta, kaphattak volna nehezebb ellenfelet, de ezen a szinten már senkit sem lehet lebecsülni.

„Kaphattunk volna jóval erősebb ellenfelet is, de ez nem azt jelenti, hogy lebecsüljük az andorrai csapatot. Minden ellenfelet fel kell térképezni, mert az a csapat, amely kijut Európába már elér egy bizonyos szintet, nem lehet félvállról venni. Ettől függetlenül persze célunk a továbbjutás" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője, miután kiderült, hogy a tolnai gárda az andorrai UE Santa Colomával találkozik az Európa-ligában.

„Eddig sem foglalkoztam azzal, hogy kit kapunk ellenfélül, és ezzel most is így vagyok, nincsenek könnyű ellenfelek" – nyilatkozta a Paks csapatkapitánya, Éger László.

„Az volt a legfontosabb, hogy ne kelljen Kazahsztánba utaznunk. Ezt sikerült elkerülnünk" – mondta a védő, aki hozzátette, van már rutinja nemzetközi szinten, de andorrai csapat ellen még nem futballozott.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
28 perce

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
31 perce

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
41 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
1 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
1 órája

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
1 órája

Pat Cortina lett az olasz férfi hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
2 órája