Európa-liga: Máté Péter a BL-nevezési listán rajta volt, az El-listán már nem

2010.08.27. 15:18
Címkék
A Nemzeti Sport megpróbált utánajárni a Máté Péter-ügynek, a rendelkezésre álló információink szerint az alábbi történhetett. Bár rengeteg kérdés vetődik fel az üggyel kapcsolatban, ezúttal a száraz tényeket próbáltuk meg rekonstruálni.

Amikor a Debrecen megnyerte a bajnokságot, a klubvezetőség elküldte a nevezési listát a Bajnokok Ligája-selejtezőre az európai szövetségnek, ezen szerepelt a sérüléséből lábadozó Máté Péter neve.

Amikor a DVSC-TEVA kiesett a legrangosabb sorozatból, és az Európa-liga selejtezőjébe nyert besorolást, ekkor az UEFA felajánlotta, hogy változtathat a kereten. A Loki élt a lehetőséggel, és ismét leadott egy listát, amelyen viszont nem szerepelt Máté Péter neve. (Mindkét keretet dokumentálta az UEFA, ezek a honlapon azóta is elérhetők, alább cikkünkben is láthatók.) 

Nem is volt ezzel gond, hiszen a Liteksz elleni nyíregyházi meccsre nem nevezték Máté Pétert, Lovecsbe azonban a csapattal tartott a védő is. 

Ahogy minden meccs előtt, úgy ez előtt is volt egy technikai értekezlet, amelyen a csapatok képviselői minden részletet tisztáztak az illetékesekkel, és megkapták a meccs kitöltendő jegyzőkönyvét. A debreceniek ide, a cserék közé beírták Máté Péter nevét.

A játékvezető ezt a kitöltött jegyzőkönyvet a meccs előtt másfél órával kapja vissza a csapat képviselőitől, és odaadta a meccs médiafelelősének, aki aztán felvitte azt az adatbázisra, és mivel Máté neve nem szerepelt az előzetes listában, az ő neve mellett a 0-s szám jelent meg. Ezt erősíti meg alábbi képünk, azaz az UEFA honlapján található jegyzőkönyv is.

 

 

 



Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
6 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
6 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
7 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
7 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
7 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
7 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája