Euro 2012: nem bírt egymással Norvégia és Dánia Oslóban

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 21:52
Címkék
A dán labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Norvégiában a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőjének H-csoportjában. Az északi rangadón Dennis Rommedahl a 27. percben szerezte meg a vezetést, amelyet a hajrában Erik Huseklepp egyenlített ki. Bár a norvégok pontot mentettek, három megnyert meccsük után elveszítették százszázalékos mérlegüket.

Az első félidőben mindkét csapatnak adódtak lehetőségei, ám végül Morten Olsen csapata szerezte meg a vezetést. Rommedahl egy szöglet után röviden kifejelt labdát mintegy 22 méterről, kapásból bombázott a kapuba.

A második játékrészben a dán Michael Krohn-Dehli járt a legközelebb az újabb gólhoz, de Rune Jarstein kapus védett. A kihagyott helyzet pedig megbosszulta magát, mert Erik Huseklepp kiegyenlített, így pontot mentett csapatának. A háromból három meccset megnyerő norvégok ugyan elveszítették százszázalékos mérlegüket, de a csoport élén maradtak.

A csoport másik szombati mérkőzésén Ciprusnak nem volt szerencséje Izland ellen, hiszen az első félidőben Hriszosztomosz Mihail tizenegyest hibázott – Stefán Magnússon kapus védett –, a szünet után pedig Konsztantinosz Makridisz lövése nyomán a labda a keresztlécen csattant. Izland kihúzta döntetlennel, így megvan az első pontja a sorozatban.

EURO 2012
NORVÉGIA–DÁNIA 1–1 (0–1)
Oslo, Ullevaal Stadion (H-csoport) V: Rocchi (olasz)
NORVÉGIA: Jarstein – Waehler, Hangeland, Ruud (Braaten, 78.), J. Riise – M. Pedersen, Hauger, B. Riise, Grindheim – Huseklepp (S. Iversen, 89.), Abdellaoue. Szövetségi kapitány: Egil Olsen
DÁNIA: Sörensen – W. Jörgensen, Agger, Jacobsen, M. Jörgensen – C. Poulsen (J. Poulsen, 70.), Silberbauer, Eriksen – Krohn-Dehli (Enevoldsen, 82.), Rommedahl (Wass, 90.), Bendtner. Szövetségi kapitány: Morten Olsen
G: Huseklepp (81.), ill. Rommedahl (27.)
CIPRUS–IZLAND 0–0
Nicosia, GSP Stadion. V: Ceferin (szlovén)
CIPRUS: Giorgallidesz – Szielisz (Demetriu, a szünetben), Merkisz, Dobraszinovics, Avraam – Purszaitidesz (Elia, 61.), Makridisz, Mihail – Aloneftisz, Hrisztofi (Alekszandru, 73.), Haralambidesz. Szövetségi kapitány: Angelosz Anasztasziadisz
IZLAND: Magnússon – B. Saevarsson, K. Sigurdsson, Hreidarsson, I. Sigurdsson – Jónsson, G. Sigurdsson (Bjarnason, 91.), A. Gunnarsson – Gíslason (Finnbogason, 63.), Helguson, J. Gudmundsson (Smárason, 59.). Szövetségi kapitány: Ólafur Jóhannesson
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 4 3 1 6–3 +3 10
2. Portugália 4 2 1 1 10–7 +3 7
3. Dánia 4 2 1 1 5–4 +1 7
4. Ciprus 4 2 2 5–8 –3 2
5. Izland 4 1 3 2–6 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik