Euro 2012: a törökök legyőzték a hajrában büntetőt hibázó Ausztriát

Vágólapra másolva!
2011.03.29. 21:26
Címkék
A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének A-csoportjában Törökország hazai pályán 2–0-ra nyert Ausztria ellen. A hazaiaknál Arda Turan és Gökhan Gönül volt a gólszerző, az osztrákok részéről Stefan Maierhofer büntetőt hibázott a hajrában.

Igazi rangadót rendeztek az A-csoportban Isztambulban, hisz a mérkőzést megelőzően negyedik helyen álló Törökország az őt csupán egy ponttal megelőző osztrák válogatottat fogadta. Mindkét csapat abban a tudatban lépett pályára, hogy egy győzelem esetén a második helyre léphetne előre – igaz, Ausztriának ehhez egy döntetlen is elegendő lett volna. Érdekesség, hogy az összecsapást Németország nagyvárosaiban is élőben közvetítették a nagy létszámú török közösség miatt.

Az első félidőben úgy tűnt, hogy a törökök tudtak jobban felpörögni az összecsapásra, ugyan a kaput mindössze kétszer találták el az első negyvenöt perc során, ez is elég volt a vezető gól megszerzéséhez: a 28. percben egy bal oldali bedobás után Arda Turan elegánsan lépett ki két védő között a tizenhatoson belül, majd jobbal közelről lőtt a kapuba. 1–0

Ausztria nem tudott nagy lehetőséget kialakítani az első játékrészben, sok hiba és ötlettelenség jellemezte a játékukat, így a szünetben egygólos török vezetéssel fordultak a csapatok.

Nem hozott sok változást a második negyvenöt perc sem: az osztrákok támadójátékban szinte semmit nem mutattak, a statisztika is csupán egy kaput eltaláló lövést mutatott a sógorok részéről.

A 78. percben a hazaiak tovább növelték előnyüket Gökhan Gönül révén, majd bő öt perccel később tizenegyeshez jutott a vendég Ausztria, miután Hakan Balta visszahúzta Erwin Hoffert a tizenhatoson belül. A büntetőt Stefan Maierhofer vállalta el, de Volkan Demirel bravúrral védte a bal alsóba tartó lövést. A hajrában már nem született újabb gól, így a végeredmény maradt 2–0, ezzel a törökök öt lejátszott mérkőzés után, kilenc szerzett ponttal a második helyre jöttek fel a csoportban.

EURO 2012, A-CSOPORT
TÖRÖKORSZÁG–AUSZTRIA 2–0 (1–0)
Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion. V: Kralovec (cseh)
Törökország: Volkan Demirel – Gökhan Gönül, Servet Cetin, Serdar Kesimal, Hakan Balta – Hamit Altintop, Selcuk Inan, Mehmet Ekici (Mehmet Topuz, 63.), Arda Turan (Mehmet Topal, 89.) – Nuri Sahin – Burak Yilmaz (Semih Sentürk, 72.). Szövetségi kapitány: Guus Hiddink
Ausztria: Macho – Fuchs, Dragovic, Pogatetz, Dag – Harnik (Arnautovic, 69.), Baumgartlinger (Hoffer, a szünetben), Pehlivan (Korkmaz, 57.), Scharner, Alaba – Maierhofer. Szövetségi kapitány: Dietmar Constantini
Gólszerző: Arda Turan (28.), Gökhan Gönül (78.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 5 5 17–1 +16 15
2. Törökország 5 3 2 8–6 +2 9
3. Belgium 5 2 1 2 10–8 +2 7
4. Ausztria 5 2 1 2 9–8 +1 7
5. Azerbajdzsán 3 1 2 2–9 –7 3
6. Kazahsztán 5 5 0–14 –14 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik