DVTK: válogatott csatárok a láthatáron, Tiszával és Torghellével is tárgyalnak

2011.08.31. 17:11
Címkék
Helyi sajtóértesülések szerint a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapatának vezetői két korábbi válogatott csatárral is egyeztetnek, könnyen lehet tehát, hogy az átigazolási időszak utolsó napján tovább bővül a miskolci együttes kerete.

A boon.hu úgy tudja, hogy a DVTK Torghelle Sándor és Tisza Tibor átigazolásáról is tárgyal.boon.hu úgy tudja, hogy a DVTK Torghelle Sándor és Tisza Tibor átigazolásáról is tárgyal.

A portál szerint a diósgyőri vezetők a múlt héten tárgyaltak a 29 éves Torghelle Sándorral, aki legutóbb a Düsseldorf együttesében játszott. A 42-szeres válogatott csatárnak jelenleg nincs csapata, de német együttesek is érdeklődnek iránta.

Tisza Tibor esetleges érkezéséről korábban is szó volt, ám a legutóbb az Újpest kölcsönjátékosaként a belga élvonalbeli Sint-Truidenben szereplő csatár mindenképp külföldre szeretett volna igazolni.

Most elképzelhető, hogy mégis itthon marad és a DVTK lehet az a csapat, amelyik megszerezheti.

Az Észak-Magyarország értesülései szerint szerdán Dudás Hunorral, a DVTK ügyvezetőjével tárgyalt Tisza, aki augusztus 31-e után is szabadon igazolható, ugyanis korábban a nyár folyamán szerződést bontott az Újpesttel.

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
1 perce

Pápai Olivér ezüstérmes 200 méter gyorson az ifjúsági olimpián

Úszás
4 perce

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
20 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
25 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
33 perce

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
36 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
55 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
56 perce