Chelsea: vizsgálat folyik a klubnál Ashley Cole ellen

2012.10.06. 23:10
A Chelsea-nél vizsgálat folyik Ashley Cole ellen azt követően, hogy a játékos a napokban Twitter-csatornáján gyalázkodó hangnemben kritizálta az Angol Labdarúgó-szövetség John Terry eltiltására vonatkozó határozatát.

„A klubnál van egy szabályzat a közösségi média használatára. Ebben az ügyben lesz egy fegyelmi eljárás, majd intézkedés az üzenet miatt, és én ezt helyben fogom hagyni” – erősítette meg a hírt Roberto Di Matteo, a „kékek" menedzsere a Norwich City elleni győztes meccs után (4–1), aki korábban azt mondta, ő nem kívánja megbüntetni a futballistát, de az esetnek nyilván lesznek következményei.

Mint ismert, az angol szövetség négy mérkőzésre eltiltotta John Terryt, mert bizonyítottnak látta, hogy rasszista felhangú megjegyzéseket tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers védőjére. Ashley Cole Terry mellett tanúskodott az FA meghallgatásán és a polgári bíróságon is. A polgári bíróság korábban felmentette Terryt a vádak alól.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
3 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46