BL-nyolcaddöntő: „Megfelelő az idő, hogy visszavágjunk a Barcának"

Vágólapra másolva!
2010.12.17. 13:55
Címkék
Az angol Arsenal labdarúgócsapata számára nem lesz ismeretlen a spanyol Barcelona: a két gárda az előző Bajnokok Ligája negyeddöntőjében találkozott egymással. A visszavágón parádézó, négygólos Lionel Messi vezérletével végül 6–3-as összesítéssel jutottak tovább a katalánok. A felek ezúttal a nyolcaddöntőben mérhetik össze magukat, az „ágyúsoknál" úgy vélik: eljött a visszavágás ideje!
„Tavasszal a negyeddöntőben két fantasztikus mérkőzésen maradtunk alul, most viszont megfelelő az idő, hogy visszavágjunk a Barcelonának – mondta az Eurosport Tv-ben nyilatkozó David Miles, az Arsenal általános igazgatója. – Messi a Camp Nouban négy gólt szerzett ellenünk, amiből sokat tanultunk. Ezúttal nagyon figyelünk rá és megpróbáljuk majd őt kikapcsolni a játékból."
Legfrissebb hírek

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
29 perce

Bajnokok Ligája: Barcelona–PSG

Bajnokok Ligája
32 perce

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
33 perce

BL: Borussia Dortmund–Athetic Bilbao

Bajnokok Ligája
35 perce

Harmadosztályú csapat búcsúztatta a Békéscsabát a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
58 perce

Kétgólos győzelemmel kezdett a Szeged a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Női kosár NB I: nyert a Sopron és a DVTK, öt csapat maradt hibátlan a 2. forduló után

Kosárlabda
1 órája

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik