BL: a repülőtér nem fogad, a vasút sztrájkol; hogy jut a Barca Milánóba?

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2010.04.18. 12:59
Címkék
Az izlandi vulkánkitörés miatt egyelőre nem tudni, hogy miként jut el az Internazionale otthonában kedden sorra kerülő Bajnokok Ligája-elődöntőre a Barcelona labdarúgócsapata.

A címvédő katalánok eredetileg hétfőn és természetesen repülővel indultak volna el Milánóba, ám az Európa felett elterülő hamufelhő keresztülhúzta a számításaikat. Josep Guardiola együttese ezért vasárnap délután próbál meg találni egy járatot Pisába vagy Rómába, s onnan buszra száll át.

A klub szóvivőjének vasárnap délelőtti tájékoztatása szerint az is elképzelhető, hogy a Barca az egész utat busszal teszi meg. A vonat a francia vasutassztrájk miatt nem jöhet szóba.

A klub szóvivőjének vasárnap délelőtti tájékoztatása szerint az is elképzelhető, hogy a Barca az egész utat busszal teszi meg. A vonat a francia vasutassztrájk miatt nem jöhet szóba.

„Nem ideális a helyzet – nyilatkozta a kialukult körülményekről Guardiola, a Barcelona vezetőedzője. – Ugyanakkor tudjuk, hogy vannak alacsonyabb osztályú csapatok, amelyek olykor 17 órát is utaznak egy-egy mérkőzésre, és azt gondolom, hogy egy Bajnokok Ligája-elődöntőnek ez esetben mindent feledtetnie kell.”

A BL-elődöntő első meccse kedden 20:45 órakor kezdődik a San Siro Stadionban.

A vulkáni hamu miatt elrendelt légi zárlat következtében az Európai Labdarúgó-szövetségnél is megvitatják a lehetőségeket, és hétfőn döntenek az ügyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik