Bajnokok Ligája: Látványos lesz a barcelonai visszavágó - Guardiola

2011.02.16. 23:43
Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője a katalánokat 2–1-re legyőző Arsenal érdemeit méltatta a meccs után, és úgy véli, látványos lesz a visszavágó, amelyen mindkét együttes támadni fog.

„Fantasztikus meccset láttunk. Mindkét csapatnak rengeteg helyzete volt. Sajnálatos, hogy veszítettünk, de tudtuk, hogy az Arsenal nagyszerű együttes, és rendkívül veszélyesek a kontrái" – mondta Guardiola.

„Ez az európai elit küzdelme, tisztában vagyunk vele, milyen képességű riválisok szerepelnek itt. Most már a visszavágóval kell foglalkoznunk, amelyen a közönségünk is segít majd bennünket. Engedjék meg, hogy bízzak ezekben a játékosokban. Meglátjuk, mi lesz a vége. Fontos idegenben gólt szerezni, és ez sikerült" – tette hozzá a szakember, aki Fabregasról is beszélt.

„Cesc remek játékost, ezt már akkor is tudtuk, amikor csak tizenöt éves volt. Tudjuk, hogy az Arsenal kiváló csapat. Kedvelem a stílusát. Barcelonában keményen fog támadni ellenünk, és mi is ezt tesszük majd, úgyhogy látványos meccs lesz. Több helyzetünk volt, mint tavaly, de jól használták ki a területeket, amikor sikerült kiszabadulniuk a nyomás alól. Az Arsenal évek óta példa a labdarúgásban. Jól játszottunk, és a saját stílusunkban futballoztunk. Jobbak voltunk, mint Lyonban vagy Stuttgartban" – mondta Guardiola, aki sajnálja, hogy Gerard Piqué lemarad a visszavágóról, ellenben bízik benne, hogy Carles Puyol visszatér.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
17 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:15

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:49

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

90 millió euró évente – Lewandowski ennyiért választhatja Szaúd-Arábiát

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 10:45
Ezek is érdekelhetik