Anglia: egy United-szurkoló gátolja a Manchester City beruházását

MTI MTIMTI MTI
2012.02.14. 15:24
Címkék
Egy Manchester United-szurkoló akadályozza, hogy kedvenc labdarúgócsapatának városi riválisa, a City megkezdje a tervezett 100 millió fontos edzőközpontjának építését.

A „kékek” eleinte 200 ezer fontot kínáltak a 80 hektáros területért, amely közel fekszik az otthonukhoz, az Etihad Stadionhoz, a legutóbbi ajánlatuk pedig a helyi sajtó szerint már egymillió fontról szólt. A „vörös ördögök" fanatikus rajongója azonban ezt is visszautasította, mondván, 15 éve dolgozik azon a területen, és nem áll szándékában megválni tőle.

A City a városi illetékesekhez fordult segítségért, mert azt szeretné elérni, hogy Shaun O'Brien kénytelen legyen piaci áron megszabadulni a területtől.

Az MU-fanatikus ugyanakkor már apró – négyzetméternyi – részekre osztotta a földjét, s a „darabokat" egyenként 250 fontért árulja az interneten olyan United-drukkereknek, akik azonosulnak „területvédő" álláspontjával.

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája 2014 teszt
10 perce

15 év után, immáron vezetőedzőként tér vissza a West Hamhez Scott Parker – hivatalos

Angol labdarúgás
13 perce

Olaszországban arra számítanak, hogy Modric, Moreira és Ramos sem kezd a Fradi ellen

Európa-liga
15 perce

Bajnokok Ligája minden mennyiségben: médiapartnerség a Nemzeti Sport és az RTL+ között

Bajnokok Ligája
30 perce

Sportlövő-vb: döntős vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
41 perce

Hova menjünk először, ha kipróbálnánk a hegymászást?

Csupasport
45 perce

Dánia: nem volt hordágy a női futballmeccsen, még egy kordont is felajánlottak a sérültnek

Minden más foci
53 perce

Ligetvári Patrik csak arra nem készül, hogy a kapuba kell állnia

Kézilabda
1 órája