Alpesi sí: Schild nyert, Riesch kiesett, Vonn el sem indult

2011.02.04. 13:57
null
Marlies Schild nyerte a németországi versenyt (Fotó: Action Images)
Címkék
A németországi Arber-Zwieselben műlesikló futammal folytatódott a nők alpesisí-világkupa sorozata. A győzelmet az osztrák Marlies Schild szerezte meg a szlovák Veronika Zuzulova és a finn Tania Poutiainen előtt.

Az első futamot a svéd Maria Pietilä-Holmner nyerte 56.51-es idővel, 21 századdal megelőzve Zuzulovát és 65 századdal Schildet. Rajtuk kívül már csak Poutiainen tudott egy másodpercen belülre kerülni a svédhez képest, de neki már 92 század volt a hátránya a második futam előtt.


Amikor Poutiainen következett, akkor az olasz Manuela Mölgg állt az élen, aki a második futamban 58.38-as idővel sokáig a legjobb volt, de az elsőben csak a 16. volt. Így aztán a finnek – bár alaposan olvadt az előnye – végül így is maradt 63 százada.

Sokáig azonban nem örülhetett az első helynek, mert Schild majdnem két másodpercet vert rá, s 58.03-mal a legjobb időt produkálta ebben a futamban. A szlovák Zuzulova inkább a biztonságra törekedett, nem próbálta felvenni a versenyt Schilddel, s így végül be is tudott jönni a második helyre, amivel láthatóan elégedett volt.

Nem így a svéd, aki ugyan egy darabig tudta tartani az osztrákot, ám aztán kis híján kiesett, s bár végül célba ért, visszacsúszott a nyolcadik helyre.

Ami a világkupa éllovasait illeti, az élen álló német Maria Riesch ezúttal az első futamban kiesett, míg üldözője, az összetett címvédő amerikai Lindsey Vonn – aki az elmúlt napokban nagyot bukott egy edzésen – el sem indult ezen a versenyen.

ALPESISÍ-VK, ARBER-ZWIESEL (NÉMET)
NŐI MŰLESIKLÁS  
1. Marlies Schild (osztrák) 1:55.19
2. Veronika Zuzulova (szlovák)    +0.68
3. Tania Poutiainen (finn)    +1.78
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Maria Riesch (német) 1232 pont
2. Lindsey Vonn (amerikai) 1087
3. Tania Poutiainen (finn)   640

 

Legfrissebb hírek

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
17 perce

Nincs gól az első félidőben

Foci vb 2026
19 perce

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
45 perce

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
58 perce

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
1 órája

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
1 órája

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
1 órája

A németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik