Találatok a Serie B címkére

Találatok száma: 421

Serie B: felülbírálta magát a bíróság, továbbra is káosz van

2018-09-20 09:37:00

Továbbra is bizonytalan az olasz Serie B helyzete. Egyrészt nem lehet tudni, hogy 19 vagy 22 csapat indul, és azt sem, hogy mikor. Egy regionális bíróság a saját ítéletét bírálta felül, miközben a három megüresedett helyre öt együttes pályázik. A helyzet természetesen a harmadosztályra is hatással van.

Serie B

Serie B: felfüggesztették a liga küzdelmeit – hivatalos

2018-09-18 15:36:26

Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) végrehajtó bizottságának elnöke elismerte, felfüggesztik a másodosztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmeit.

olasz foci botrány Ternana Siena Serie B Pro Vercelli

Légiósok: Balogh Norbert közel áll a búcsúhoz – lapértesülés

2018-08-15 20:51:13

Augusztus 17-én, pénteken befejeződik az átigazolási időszak az olasz labdarúgó-bajnokságban is, a másodosztályban szereplő Palermo együttese két új játékos szerződtetésével (és talán kettő távozásával) kialakította a keretét. Egyre inkább úgy tűnik, a klub magyar csatára, Balogh Norbert Cipruson folytatja.

olasz átigazolás nemzetközi átigazolás légiósok Serie B Palermo Balogh Norbert

Légiósok: meg nem értett tehetség? – olasz vélemény Baloghról

2018-07-27 10:19:45

A La Gazzetta dello Sporttal szoros együttműködésben álló Mediagol.it sportportál csütörtökön hosszabb cikket szentelt a Palermo labdarúgócsapatára, azon belül Balogh Norbert, Maurizio Zamparini és Bruno Tedino hármasára.

olasz foci légiósok Serie B Palermo Maurizio Zamparini Bruno Tedino

Légiósok: Dühös és frusztrált voltam – Balogh Norbert

2018-07-24 09:50:31

Balogh Norbert, az olasz másodosztályú Palermo magyar válogatott labdarúgója nem foglalkozik a múlttal, elmondása szerint végre túl van a nehéz időszakon.

olasz foci légiósok Serie B Palermo Balogh Norbert

Serie B: a Frosinone elnöke visszautasítja a vádakat – videó

2018-06-17 20:56:39

Maurizio Stirpe, az olasz első osztályba feljutó Frosinone labdarúgócsapatának elnöke szerint alaptalanok azok a vádak, amelyeket az általuk a rájátszásban legyőzött palermóiak fogalmaztak meg.

olasz foci Serie B Serie A Palermo Frosinone

Serie A: újra teljes az élvonal mezőnye, Baloghék veszítettek

2018-06-16 22:06:48

A Frosinone két év szünet után visszatér az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalába, miután a feljutásért vívott rájátszás döntőjének meglehetősen paprikás hangulatú szombat esti visszavágóján, hazai pályán 2–0-ra legyőzte Balogh Norbert csapatát, a Palermót.

osztályozó Serie B Serie A Palermo Frosinone Balogh Norbert

Olaszország: a Milan ikonja lett a Perugia vezetőedzője

2018-06-13 16:52:09

Alessandro Nesta lett az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie B) szereplő Perugia vezetőedzője.

olasz foci Serie B Perugia Milan Alessandro Nesta

Serie A: a Parma három év alatt visszajutott az első osztályba!

2018-05-18 22:36:35

A 2015-ben csődbe ment és a negyedosztályba visszasorolt Parma idegenben 2–0-ra legyőzte a Speziát az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) utolsó fordulójában, s mivel a záró kör előtt még második helyen álló Frosinone hazai pályán csak 2–2-es döntetlent játszott a Foggiával, a korábbi KEK- és UEFA-kupa-győztes három év alatt visszajutott a Serie A-ba!

légiósok Serie B Serie A Parma Palermo Frosinone

Serie B: poénkodott a bemondó, megbüntették a klubot

2018-04-13 12:40:15

Ezer euróra megbüntették az olasz labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Avellinót, mert a legutóbbi hazai mérkőzésén szarkasztikus megjegyzés hangzott el a stadion bemondója szájából.

büntetés Serie B Avellino

Légiósok: „Baloghban óriási a potenciál, minden megvan benne”

2018-03-14 14:06:38

Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie B) szereplő Palermo alapembere, a védő Andrea Rispoli egy szicíliai sportoldalnak adott interjút, amelyben csapattársáról, Balogh Norbertről is beszélt.

Serie B Palermo Balogh Norbert Andrea Rispoli

Légiósok: Köszönöm Zamparininek, hogy kiáll mellettem – Balogh

2018-02-22 09:53:11

Balogh Norbert, az olasz másodosztályban szereplő Palermo magyar válogatott támadója reméli, hamarosan megszerzi első gólját a gárdában.

olasz foci légiósok Serie B Palermo Balogh Norbert

Serie B: eljött a nap, Balogh Norbert bemutatkozott

2018-02-17 18:34:39

A hosszú ideig sérült Balogh Norbert (Palermo) szombaton bemutatkozott az olasz labdarúgó-bajnokság másodosztályában (Serie B).

légiósok Serie B Palermo Balogh Norbert

Palermo: az olaszok szerint Balogh lehet a titkos fegyver

2018-02-15 11:37:03

Bár sokáig vezette az olasz másodosztály jelenlegi kiírását, a legutóbbi két bajnokiján vereséget szenvedett a Palermo, amelynek visszaeséséről a Corriere dello Sport szicíliai kiadása írt cikket, Balogh Norbertet is megemlítve benne.

légiósok Serie B Palermo Balogh Norbert

Légiósok: elképesztő, tovább folytatódik Balogh pechsorozata

2018-01-29 13:12:54

Sérülései miatt a teljes őszi idényt ki kellett hagynia a Palermo magyar légiósának, Balogh Norbertnek, aki hiába épült fel januárra, ismét kidőlt, így kérdéses, hogy mikor mutatkozhat be a Serie B-ben.

légiósok Serie B Palermo Balogh Norbert

Vasas: Berecz az olaszok első számú kiszemeltje

2018-01-27 13:19:07

Olasz sajtóhír szerint az olasz másodosztályban szereplő Salernitana labdarúgócsapata szeretné megszerezni a Vasast erősítő Berecz Zsombort.

átigazolás olasz átigazolás nemzetközi átigazolás magyar átigazolás Vasas Serie B

Palermo: Baloghot tesztelik, olasz posztrivális érkezett

2018-01-16 20:54:57

Hamarosan játékra jelentkezhet az olasz másodosztályban éllovas Palermónál Balogh Norbert, aki sérülései miatt még nem mutatkozott be a labdarúgó Serie B-ben.

légiósok Serie B Palermo Balogh Norbert

Légiósok: Már nagyon várják, hogy visszatérjek – Balogh

2018-01-09 11:08:38

Balogh Norbert kipihente magát Magyarországon, és Róma érintésével hétfőn visszautazott Palermóba. Sérülésekkel bajlódott, de – mint azt a Digi Sport híradójának elmondta – most már kész a bevetésre a Serie A-ba tartó csapatban.

légiósok Serie B Serie A Palermo Balogh Norbert

Légiósok: Serie B-s csapat vinné Nagy Ádámot – sajtóhír

2017-12-13 09:05:54

Olasz sajtóhírek szerint a Serie B-ben szereplő Brescia szívesen látná soraiban Nagy Ádámot, a Bologna labdarúgóját.

légiósok Serie B Nagy Ádám Brescia Bologna

Légiósok: az olaszok „rejtélyként” jellemzik Balogh esetét

2017-11-24 10:54:40

Balogh Norbert továbbra sem harcképes, a Serie B-ben szereplő Palermo stábja pedig úgy döntött, újabb teszteknek veti alá a magyar válogatott labdarúgót.

olasz foci légiósok Serie B Palermo Balogh Norbert