A Scuderia Ferrari olasz Formula–1-es istálló, amelyet Enzo Ferrari alapított meg, s amely az F1 első, 1950-es szezonja óta szerepel a sorozatban. 15 egyéni és 16 konstruktőr-világbajnoki címével is csúcstartó.

Találatok a Ferrari címkére

Találatok száma: 1683

F1: a Ferrari biztos benne, hogy Vettel hamarosan aláír

2020-02-27 12:46:58

A Ferrari korábban már jelezte, hogy Lewis Hamilton (és a többi szóba hozott pilóta) helyett Sebastian Vettel az első számú opció a 2021-es idényre is, most pedig Mattia Binotto csapatfőnök a barcelonai teszt során arról beszélt, közel lehet a megállapodás a német versenyzővel.

Sebastian Vettel Mattia Binotto Ferrari

Fordult a kocka: a Ferrari az élen, a Mercedes sok időt veszített

2020-02-26 18:46:31

Sebastian Vettel maradt az élen a második barcelonai teszt második napján. A Ferrari versenyzője mögött Pierre Gasly (Alpha Tauri) és Lance Stroll (Racing Point) végzett a köridőket tekintve, a legnagyobb távot Nicholas Latifi tette meg a Williamsszel. A Mercedest délelőtt és délután is technikai hiba hátráltatta, Lewis Hamilton például csak 14 körig jutott a tesztnap második négy órájában.

Sebastian Vettel Red Bull Mercedes Max Verstappen Lewis Hamilton Ferrari

F1: a Red Bull a Ferrari elé sorolja magát; a Mercedes altatást szimatol

2020-02-24 14:10:16

A Mercedes szakembereinek meggyőződése, hogy az önmagát egyelőre leíró Ferrari altatott az első teszthéten, a másik riválisnál, a Red Bullnál azonban úgy gondolják, valóban gondok lehetnek a maranellóiaknál, s jelenleg előttük járnak.

Red Bull Mercedes Max Verstappen Ferrari F1 teszt F1

F1: a Mercedes is motorcserére kényszerült az első teszten

2020-02-23 14:14:55

A Mercedes minden tekintetben az élen zárt az első barcelonai teszten, ám mint utóbb kiderült, a németeknél sem ment minden simán, motorcserére kényszerültek.

Red Bull Mercedes Ferrari F1 teszt F1

F1: magabiztos Mercedes, szenvedő Ferrari – avagy ez történt az 1. teszten

2020-02-22 15:55:31

Akár a leggyorsabb, akár a legtöbb kört nézzük, a Mercedes kisajátította az első helyet a listán az első kollektív téli teszten. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas együttesen csaknem 500 körig jutott, míg nagy riválisuk, a Ferrari alig lépte át a 350-et. Sebastian Vetteléket több meghibásodás is hátráltatta az első három tesztnapon Barcelonában – cikkünkben összeszedtük a legfontosabb adatokat és történéseket.

Valtteri Bottas Sebastian Vettel Red Bull Racing Point Mercedes McLaren

F1: A többiek jelenleg gyorsabbak nálunk – Binotto

2020-02-22 12:35:16

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto megosztotta, most kevésbé optimista, mint egy évvel ezelőtt az első teszthetet követően, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel azonban pozitívabban nyilatkozott az SF1000-esről.

Sebastian Vettel Mattia Binotto Ferrari F1 teszt F1

A Mercedes a 3. tesztnapot is behúzta Barcelonában, gondok a Ferrarinál

2020-02-20 18:47:46

Valtteri Bottas délelőtti körét senkinek sem sikerült felülmúlnia a harmadik barcelonai tesztnap második felében. Bottas mögött ráadásul Lewis Hamilton végzett a köridőket rangsoroló listán, így a Mercedes ismét kisajátította az első két helyet. A Ferrarinál több probléma is előjött a nap folyamán, és Sebastian Vettelnek csak a a tesztelés legvégén sikerült elérnie a 100 megtett kört. A versenyzők közül egyébként Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) volt a legszorgalmasabb.

Red Bull Mercedes Ferrari F1 teszt F1 Circuit de Catalunya

Dögunalom ellen foszló abroncs, turbóhibrid motor, nézőfogó show

2020-02-17 17:16:27

A költségcsökkentési törekvések mellett a rajongók jobb kiszolgálása, a körítés, a műsor felturbózása állt fókuszban a 2010-es évtizedben, amely a pályán előbb Sebastian Vettel, majd Lewis Hamilton sikersorozatát hozta. A Formula–1 70 éves történetét végigkövető, a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás-mellékletében indított sorozatunk utolsó része.

Sebastian Vettel Red Bull Nico Rosberg NS Hosszabbítás Mercedes Lewis Hamilton

A Mercedes odapörkölt az első barcelonai teszt nyitó napján

2020-02-18 21:27:13

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első kollektív téli teszt nyitó napján Barcelonában. A vb-címvédő csak a nap második felében ült autóba, de sikerült megjavítani csapattársa, Valtteri Bottas délelőtti legjobb idejét, és a két pilóta együttesen a legtöbb kört tette meg az első tesztnapon. A harmadik helyen Sergio Pérez végzett a Racing Pointtal.

Red Bull Mercedes Ferrari F1 Circuit de Catalunya

A triumvirátus, amely kirobbantotta a vörös forradalmat

2020-02-10 18:04:54

A kétezres évekre a Ferrari olyan tökéletes sikergépezetté vált, amely mindössze háromszor engedte át másnak a konstruktőri vb-trófeát, miközben Michael Schumacher újraírta a rekordokat. A gyári istállók pénzügyi ámokfutásának a válság vetett véget.

Rubens Barrichello Ross Brawn Renault NS Hosszabbítás Michael Schumacher Lewis Hamilton

F1: megérkezett az új Ferrari, az SF1000-es

2020-02-11 18:24:28

A Ferrari ünnepélyes keretek között leplezte le az idei versenygépét, az SF1000-est.

autóbemutató Ferrari F1

F1: „Még nem végeztünk, készen állok a visszatérésre” – Alonso 2021-ről

2020-01-29 16:37:56

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso már többször is utalt arra, hogy visszatérhet a Formula–1 világába, most pedig konkrétan is kijelentette, hogy a 2021-es bajnoki szereplés a célja.

McLaren Formula–1 Ferrari Fernando Alonso F1

F1: nem jönnek a várt eredmények – bajban a Ferrari?

2020-01-26 12:52:45

A Ferrari alapjaiban változtatja meg a tavalyi konstrukcióját, így egy merőben új autóval készül nekivágni a 2020-as idénynek. Sajtóhírek szerint azonban a mérnökök eddig nem a remélt eredményeket kapták, így a maranellóiak akár nagy bajba is kerülhetnek.

Mattia Binotto Ferrari F1

Mérnöki kreativitás, hosszú pályák, őrült tempó, feláldozható pilóták

2020-01-20 18:47:49

A csúcskategória a hetvenes években lenyűgöző technológiai fejlődésen ment keresztül – fájdalom, ennek ütemét a gyerekcipőben járó biztonsági intézkedések nem követték, így az évtizedre a tragédiák árnyéka vetül. A Formula–1 hét évtizedéről szóló, a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás-mellékletében indított sorozatunk harmadik része.

Niki Lauda NS Hosszabbítás Lotus Jackie Stewart Ford Ferrari

Brit hatalomátvétel után technikai forradalom – tragikus balesetekkel

2020-01-14 18:42:14

Az első évtized kissé zavaros időszaka után a hatvanas években kezdett stabilizálódni a világbajnoki sorozat, ami a brit-szász versenyzők és csapatok elsöprő sikerét, valamint a töretlen technikai fejlődést hozta magával. A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás-mellékletében indított sorozatunk második részében a Formula–1 hatvanas évekbeli időszakát tekintjük át.

NS Hosszabbítás Lotus Jackie Stewart Formula–1 Ferrari Damon Hill

F1: Leclerc öccse bekerült a Ferrari akadémiájára

2020-01-17 13:29:53

Leigazolták a Formula–1-es Ferrari istálló versenyzőakadémiájára Charles Leclerc öccsét, Arthurt.

Formula–1 Ferrari Charles Leclerc Arthur Leclerc

F1: Még mindig sokat kell tanulnom tőle – Leclerc-t lenyűgözi Vettel

2020-01-13 15:55:27

Charles Leclerc remek teljesítménnyel mutatkozott be a Ferrarinál, s bár első nekifutásra legyőzte a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt, úgy véli, még mindig nagyon sokat tanulhat rutinosabb csapattársától.

Ferrari F1 Charles Leclerc

F1: a Ferrari továbbra is kiáll Vettel és az egyenlőség mellett

2020-01-11 11:48:26

Hiába teljesített 2019-ben a vártnál gyengébben Sebastian Vettel, a Ferrarinál biztosak abban, hogy nekik van a mezőny legerősebb pilótapárosuk. Mattia Binotto, az istálló csapatfőnöke emellett azt is leszögezte, hogy 2020-ban sem szeretnének kijelölni első és második számú versenyzőt a csapaton belül.

Sebastian Vettel Mattia Binotto Ferrari F1 Charles Leclerc

Miért Formula–1 és nem Forma–1? – a választ az ötvenes évek adják meg

2020-01-06 17:44:44

Fennállása hetvenedik évfordulóját ünnepli idén a Formula–1-es világbajnoki sorozat, ennek apropóján a Nemzeti Sport szombati Hosszabbítás-mellékletében hétrészes sorozatban tekintünk vissza a sportág első hét évtizedére. Kezdetben szinte minden más volt, mint manapság.

autósport NS Hosszabbítás Michael Schumacher Mercedes Lewis Hamilton Juan Manuel Fangio

F1: A Mercedes lesz az ellenfelünk – Marko leírta a Ferrarit

2020-01-06 16:18:30

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elmondta, ki lesz csapata legnagyobb riválisa a Formula–1 2020-as idényében, s azt is elárulta, melyik versenyzőt tartja jelenleg a legjobbnak.

Red Bull Lewis Hamilton Helmut Marko Ferrari F1