Női kézi Eb: dán csattanó és pontmentés a románok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.09. 19:58
A horvát-magyar közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság B-csoportjának második fordulójában a dánok két másodperccel a vége előtt egyenlítve 29–29-es döntetlent játszottak Romániával.

Nagyszerűen kezdett keleti szomszédunk, és az egyaránt tíz gólig jutó Tacalie, Neagu duó vezérletével villámgyorsan ellépett négy góllal (4–0). A nyolc találatot szerző Fisker a kilencedik percre visszahozta övéit a meccsbe (6–4), innentől kezdve pedig a két-három gólos különbség állandósult a 25. percig (14–11).

A hajrában aztán a mérkőzés során először már öttel is vezettek a románok (16–11), de a fordulást követően Nörgaard büntetőjével ismét látótávolságon belül kerültek az északiak (17–15).

A 40. percben egy 3–0-s sorozattal egyenlített a dán csapat (20–20), de négy perccel később Perianu találatával visszaállt a közte három (23–20). Jött azonban az újabb fordulat, és az 51. percben először már Dánia vezetett (23–24), de 25–26 után megint a románok percei jöttek (28–26).

Az utolsó két percben már csak az volt a kérdés, hogy legalább a pontszerzés összejön-e a dánoknak, végül Thorsgaard két másodperccel a vége előtt betalált, így 29–29-re mentette a meccset.

NŐI KÉZILABDA EB
B-CSOPORT (DEBRECEN)

Románia–Dánia 29–29 (16–12)
Ld: Neagu, Tacalie 10-10, ill. Fisker 8, Jörgensen 6, Burgaard 4

Ukrajna–Norvégia 20.30 (Tv: Sport2)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 2 1 1 61–52 +9 3
2. Norvégia 1 1 27–19 +8 2
3. Románia 2 1 1 48–56 –8 1
4. Ukrajna 1 1 23–32 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik