Visszatér az amerikai futball a pályákra

GAÁL SÁNDOR (BOWL.HU)GAÁL SÁNDOR (BOWL.HU)
Vágólapra másolva!
2011.07.26. 12:37
null
A jelenet, amely a békekötést szimbolizálja: Robert Kraft, a New England tulajdonosa és Jeff Saturday, <br />az Indianapolis játékosa borul össze a bejelentés után (Fotó: Reuters)
Hivatalosan is megszületett a megegyezés a tulajdonosok és a játékosok között, holnaptól megnyílnak a létesítmények a sportolók előtt.

 

A játékosok és a tulajdonosok hétfőn hajnalban 3 óra 52 perckor megegyeztek egymással, így sor kerülhetett a játékosok szavazására is a tulajdonosok csütörtöki voksolása után a módosított tervezettel kapcsolatban. A játékosok ellenszavazat nélkül fogadták el a kiegyezést az NFLPA washingtoni irodájában, és ajánlották annak aláírását a Brady vs. NFL per felperesei számára. A kiegyezés aláírása után sem állnak le a folyamatok, mert az NFLPA-nek augusztus 4-éig újjá kell alakulnia szakszervezetként, és alá kell írnia a CBA-t, miután az NFL összes alkalmazott játékosa megszavazta azt. Ezt a kiegyezés értelmében vállalták, így feltehetőleg nem okoz majd problémát. A további folyamat négy lépésből épül fel, amelyek:

1. Csapatonkénti szavazás a szakszervezet felállításáról (erre már időközben sor került)
2. A játékosok megjelenése a training campekben, és egyenkénti szavazás a szakszervezet felállításáról, majd újjáalakulás szakszervezetként
3. A kollektív egyeztetést igénylő, és eddig jogszabályok miatt nem tárgyalható kérdések rendezése (játékosok egészsége, épsége, járulékok, juttatások, doppingvizsgálat)
4. A CBA megszavaztatása a játékosokkal egyénileg, és a CBA aláírása
A hátralevő szükséges szavazásokra a csapatok létesítményeiben kerül sor.

Az elfogadott menetrend szerint a törölt Hall of Fame Game-en kívül mindegyik mérkőzést az előzőleg közzétetteknek megfelelően rendezik meg.

A hivatalos menetrend (ET):

Július 25. Este 6 órakor megtörtént a szabadügynökök listájának közzététele. Innentől lehetősége van a csapatoknak saját újoncaikkal, illetve bármely UDFA (nem draftolt szabadügynök) játékossal tárgyalni.

Július 26.
Délelőtt 10 órakor a csapatok létesítményeinek megnyitása a játékosok előtt, akik részt vehetnek fizikai felmérőkön és kondicionáló edzéseket végezhetnek. 10 órától lehetőség van a játékosok cserélésére, a csapatok keretének 90 fő nagyságúra bővítésére. Szintén ekkortól van lehetősége a csapatoknak saját újoncaikat, illetve bármely UDFA játékost szerződtetni. Az UDFA játékosok fizikai felmérőire a csapatok létesítményeiben kerül sor. A szerződések csak abban az esetben lépnek érvénybe, ha az NFLPA újjáalakul szakszervezetként, és aláírják a CBA-t. Kezdetét vehetik a tárgyalások saját UFA, RFA, ERFA és franchise taggel ellátott játékosokkal, illetve más csapatok UFA, RFA, és nem-exkluzív franchise taggel ellátott szabadügynökeivel.

Július 27.
A training campek kezdete azon csapatok számára, amelyek első preseason mérkőzésüket augusztus 11-én játsszák (ARI, BAL, DAL, DEN, JAX, NE, OAK, PHI, SD, SEA). 26-án és 27-én a csapatok kötelező fizikai felmérőre hívják be azon játékosokat, akiket a korábbi szerződésük szerint bónuszok illethettek volna meg a lockout időszakában.

Július 28.
A training campek kezdete azon csapatok számára, amelyek első preseason mérkőzésüket augusztus 12-én játsszák (ATL, CIN, DET, KC, MIA, NO, PIT, SF, TB, WAS). Délután 4 órakor a waiver periódus kezdete.

Július 29.
A training campek kezdete azon csapatok számára, amelyek első preseason mérkőzésüket augusztus 13-én játsszák (BUF, CAR, CHI, CLV, GB, IND, MIN, NYG, STL, TEN). A roster bónuszok délután 4 órakor válnak aktuálissá, akinek garantálják a kifizetést, az marad az adott csapatoknál, akinek nem, az szabadügynökké válik. Az offseason workout bónuszok, amennyiben délután 4 óra előtt nem küldenek el valakit, akkor teljes egészében járnak. Ha elküldik az adott játékost délután 4 óra előtt, akkor limitáltan járnak:
– ha a tétel 100 000 dollár feletti, akkor 100 000 dollár jár;
– ha a tétel 50 000 és 100 000 dollár közé esik, 50 000 dollár jár;
– ha a tétel 50 000 dollár alatti, akkor teljes egészében jár.
Este 6 órától minden szabadügynök aláírhatja szerződését választott csapatával, amelynél meg kell jelennie, de a training camp edzéseiben csak augusztus 4-étől kell részt vennie, addig csak az elméleti foglalkozásokon vesz részt. A szerződések csak abban az esetben lépnek érvénybe, ha az NFLPA újjáalakul szakszervezetként és aláírják a CBA-t.

Július 31.
A training campek kezdete azon csapatok számára amelyek első preseason mérkőzésüket augusztus 15-én játsszák (NYJ, HOU).

Augusztus 4.
Délután 4:01-kor kezdetét veszi a 2011-es NFL szezon első napja, amennyiben a szakszervezet újjáalakult és a CBA-t aláírták. Ebben a pillanatban a csapatoknak a salary cap alatt kell lenniük 51 legjobban fizetett játékosuk viszonylatában.

Augusztus 9.
A szerződéssel rendelkező játékosok csapatnál való jelentkezési határideje, ennek elmulasztása esetén a játékos elveszíti a 2011-es szezon beszámíthatóságát szabadügynök státusza megállapítása szempontjából

Augusztus 11-15.
Első preseason hétvége

Augusztus 12.
Amennyiben eddig egy draftolt újonc nem írja alá szerződését, nem tradelhető másik csapathoz, illetve nem írhat alá a későbbiekben a csak őt a drafton kiválasztó csapathoz.

Augusztus 13–17.
Öt nappal a második preaseason hétvége előtt az ERFA és RFA játékosok értesítése a csapatnál való megjelenési kötelezettségről.

Augusztus 18–22.
Második preseason hétvége

Augusztus 20.
RFA offer sheetek aláírási határideje (nem a korábban játékost foglalkoztató csapattal)

Augusztus 24.
RFA matchelési határidő a korábbi csapat számára

Augusztus 25–28.
Harmadik preseason hétvége

Augusztus 30.
Első keretszűkítés, 90 főről 75 főre

Szeptember 1–2.
Negyedik preseason hétvége

Szeptember 3.
Második keretszűkítés 75 főről 53 főre

Szeptember 8–12.
Első alapszakasz hétvége

Szeptember 20.
Délután 4 órát követően a franchise taggel ellátott játékosok nem írhatnak alá hosszútávú szerződést a csapatukkal, csupán az egyéves tender aláírására van lehetőségük.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A CBA feltehetőleg pár héttel azután kerül csak nyilvánosságra, amint aláírják, így a hivatalos feltételeket egészen addig nem tudom ismertetni az Olvasókkal, amíg a 400 oldalas dokumentumot el nem olvastam. Emiatt csupán a korábbi tulajdonosi ajánlat, illetve az NFLPA ügynököknek eljuttatott magyarázata alapján foglalom össze az új kollektív szerződés főbb pontjait.

Az új CBA tíz évre vonatkozik, a 2020-as idénnyel bezárólag él, de szabályozza a 2021-es draftot is. Mivel az aláírandó kollektív szerződés nem tartalmaz kilépési lehetőséget az egyezség fennállásának időszakában, így az NFL szezonok megrendezése tíz éven át garantálttá válik.

Gazdasági modell: A 2011-es salary cap 142.4 millió dollárra rúg, ebből 120.375 millió dollár vonatkozna a játékosok fizetésére, amelyből a csapatoknak átlagosan 119.2 millió dollárt kötelező elkölteniük. 2012-től kezdve a bevételek az új bevételkategóriához, az „all revenue"-hoz lesznek kötve, amelyet nem csökkent a korábbiakhoz képest a tulajdonosok által előre levont tétel. A játékosok az országos szintû médiabevétel 55 %-át kapják meg, amely óriási siker számukra, hiszen 2014-ben várhatóan minden idők legmagasabb összegû TV-s szerződéseit írja majd alá a liga, és a TV bevételek az NFL összes bevételének közel felét teszik ki már jelenleg is. Emellett az NFL Ventures bevételeiből 45 %-kal részesednek, a csapatok bevételeiből pedig 40 %-kal. 2012-től 2020-ig a potenciális bevételnövekedésből is kiveszik részüket, 2012 és 2014 között a bevételek maximum 48, 2015 és 2020 között maximum 48.5 %-a a játékosokhoz kerül. A CBA időszakában a játékosok bevételből való részesedése minimum átlagosan 47 %-os lesz. Az UDFA játékosok esetében az aláírási pénzek limitálttá válnak, egy csapat évente maximum 75 000 dollárnyi signing bónuszt oszthat ki, a legnagyobb tétel pedig nem haladhatja meg a 25 000 dollárt. A tulajdonosok maximum a bevételek 1.5 %-át megkapják éves szinten stadion projektek finanszírozására, ezzel váltják fel az eddig mûködő G-3 programot. 2011-ben és 2012-ben a csapatoknak a salary cap 99 %-át el kell költeniük a játékosokra ligaszinten. 2013 és 2016 között, valamint 2017 és 2020 között a cap átlagosan 95 %-át költik el a csapatok ligaszinten, és minimum átlagosan 89 %-át csapatonként. Az összes minimum fizetés az első évben 10 %-kal (több mint 50 000 dollárral), a tíz év során pedig fokozatosan évi 15 000 dollárral emelkedik. Minimálbér a CBA első öt évében:



Speciális szabályok vonatkoznak 2011-re és 2012-re, amelyek értelmében 3.5 millió dollár 2011-ben a rutinos játékosok elbocsátástól való védelmére használható. Ezt a 3.5 millió dollárt az egyéb juttatásokra jutó tételekből vonhatják meg. 2011-ben emellett 3 millió dollár „kölcsönt" vehetnek fel a csapatok egy későbbi év salary capjéből az adott évi cap túllépésére, ehhez hasonlóan 2012-ben 1.5 milliót „kölcsönözhetnek". Mindkét esetben ez a hely három, a ligában legkevesebb öt évet eltöltő játékosra használható fel, maximum 1 millió dollár, illetve maximum 500 000 dollár értékben/fő.

Az ESPN gyûjtése a jelenlegi cap állásokról a 120.375 millió dolláros értékhez viszonyítva UFA-k, RFA tenderek, tagek és újoncszerződések nélkül millió dollárban (negatív érték=a csapat a cap alatt található az adott értékkel, pozitív érték=a csapat a cap fölött található az adott értékkel):



A csapatok többségének komoly munkája lesz abban, hogy minden idők legnagyobb free agent classa, illetve újoncai számára cap helyet találjon. Erre sor kerülhet játékosok elbocsátása révén, illetve a szerződések átstrukturálásával, elsősorban a fizetések bónuszokká alakítása révén.

A draft és az FA modell: Hét körből álló draftra kerül sor továbbra is, az „elvesztett szabadügynökök" után kompenzációs pickekkel való kártérítés is érvényben marad. A szabadügynök státuszok az eddigieknek megfelelően mûködnek, UFA (korlátlan) státusz négy aktív idényt követően, RFA (korlátozott) státusz három év után jár, illetve továbbra is fennáll a franchise és transition tag rendszer. Annyi változik, hogy a tenderek értéke a salary cap %-ában lesz meghatározva.

Az újonc modell: Minden draftolt játékos négyéves szerződést kap, a nem draftoltak (UDFA) pedig három évre szólót. A draftoltakra költhető maximális összeg továbbra is meg lesz határozva, a rendszer szigorúbb lesz az eddigi szabályozásnál. Limitált fizetések és holdout ellenes szabályok kerülnek bevezetésre. Az első körös játékosok esetében ötödik opciós év igénybevételére van lehetőség, amely a harmadik év után hívható le, és akkor válik garantálttá az ötödik év keresete, ha a játékos a rosteren található az ötödik szezon előtt. Az ötödik évben a top 10-ben elkelt játékosok esetén a pozícióban legjobban kereső 10 játékos átlagbére a kereset, a 11. és 32. pick között pedig a 3. és 25. legjobban kereső közötti játékosok átlagbére illeti meg a játékost. Az új modell szerint az idei 1/1-es, Cam Newton kereste: 22.03 millió dollár az első négy évre +14.3 millió dollár ötödik évre (ez becsült adat), tehát öt év alatt összesen 36.33 millió dollár. Bevezetésre kerül egy úgynevezett bizonyított játékosokat díjazó növekmény. Ha egy 3. és 7. kör között elkelt játékos az összes lehetséges játékidő 35 %-ában a pályán van első három szezonjából két éven át, vagy a három évben átlagban, akkor bére a negyedik évben az RFA tender (az idén 1.2 millió dollár) magasságába emelkedik. Az újoncokon megspórolt tételek összesen 950 millió dollárt tesznek ki a tíz év alatt, amelyek egy 2012-ben felállítandó alapba vándorolnak. Ebből részesednek a visszavonult és jelenlegi játékosok járulék formájában, illetve a jelenlegi játékosok közül a teljesítményükhöz képest alulfizetettek is. Az alapból emellett minden olyan célra elkülönítésre kerülhet pénz, amit az NFLPA szükségesnek tart. A rookie modellen spórolt pénzmennyiségek becsült értéke 2012 és 2015 között: 2012-ben 25 millió dollár, 2013-ban 50 millió dollár, 2014-ben és 2015-ben 100 millió dollár.

A játékosok egészségével és biztonságával kapcsolatos intézkedések: Az offseason program kilenc hét hosszúságúra csökken, és csak április harmadik hetében veszi kezdetét. Két héten át csak kondicionáló edzések szerepelnek a programban, három héten át pályán végzett munka zajlik, és négy hetet tesznek ki az OTA-k, amelyek száma 14-ről 10-re csökken. Az edzők büntetése az offseason szabályok megsértése esetén: 100 000 dollár első alkalommal, 250 000 dollár második alkalommal. A csapatok büntetése a szabályok megsértése esetén: 250 000 dollár első alkalommal, 500 000 dollár második alkalommal. Csökken az edzések száma és a játékosok közötti kontaktus, növekszik az edzésmentes napok száma.

A minicampben egy napon maximum három és fél óra tölthető a pályán, ebből egy edzés alkalmával maximum két és fél óra. Ha két edzésre kerül sor, akkor a második csak walkthrough lehet. A minicampben hétfőn csak kivizsgálásra és felmérőkre kerül sor, az edzések keddtől csütörtökig tartanak, pénteken szabadnapra kerül sor.

A preseason során a kötelező játékra jelentkezés időpontja az első mérkőzés előtti 15. nap. Az első napon csak beszélgetésekre és fizikai felmérőkre kerülhet sor. A második és harmadik napon kontakt és felszerelés nélküli edzéseket tarthatnak. A preseasonben naponta egy alkalommal van lehetőség limitált védőfelszerelésben edzeni (maximum három órán át, plusz négy óráig ez kiterjeszthető walkthroughval).
Az alapszakaszban maximum 14 teljes felszerelésben végzett edzésre kerülhet sor, amelyekből 11-et az első 11 héten rendeznek meg. Ebben az időszakban egy héten csupán egy alkalommal lehet két teljes felszereléses edzést tartani. A fennmaradó három alkalomra az utolsó hat hétben kerül sor. A rájátszásban heti egy teljes felszerelésben végzett edzés engedélyezett. A teljes felszerelésben végzett edzések maximális hossza három óra. A bye weekek során öt egymást követő szabadnapra kerül sor.

A játékosok, amennyiben szeretnék, karrierjüket követően is maradhatnak a liga által fenntartott egészségügyi programban. A súlyos, karrierveszélyeztető sérülést szenvedő játékosoknak az eddigieknél több garantált pénz jut. A sérülés évében megkapják teljes bérüket, a sérülést követő első évben a bérük 50 %-át, de maximum 1 millió dollárt, a sérülést követő második évben pedig bérük 33 %-ára, de maximum 500.000 dollárra jogosultak.

A visszavonultakat megillető juttatások: A következő tíz évben a visszavonultak alapjaiba áramló pénzmennyiség 900 millió és 1 milliárd dollár közötti összeggel nő, amelyből 610 millióval az 1993 előtt visszavonultaknak fenntartott Legacy Fund részesül. A Legacy Fund 51 %-át az NFL biztosítja, 49 % a játékosok részesedéséből származik. További tételek kerülnek elkülönítésre a 88 Plan, a mozgássérültek alapjai, a Player Care Plan számára, és a futball utáni új karrier indításának érdekében (career transition, degree completion plan).

Egyebek:
– Legalább 2013-ig nem változik a 4 preseason mérkőzés, 16 alapszakasz mérkőzés, 4 playoff mérkőzés modell, az alapszakaszbeli mérkőzések számának növelésére csak az NFLPA beleegyezésével kerülhet sor. Az NFL-nek joga van ahhoz, hogy 2013-ban töröljön két preseason mérkőzést, de a két további alapszakasz találkozó hozzáadása csak NFLPA engedéllyel következhet be.
– 50 millió dollár kerül évente felajánlásra egészségügyi kutatásokra és programokra, valamint az NFL és az NFLPA jótékonysági szervezetei számára.
– Nincs a CBA-nak bírósági felügyelete, független, NFL és NFLPA által alkalmazott három főből álló arbitrátori bizottság (minimum egy fő közülük volt szövetségi bíró) felügyeli a fellebbezési procedúrákat, vitákat.
– A training campek kerete 80 főről 90 fő nagyságúra növekszik.
– A játéknapokra nevezett keretek 46 fősre növekednek a korábbi 45 főről, amelynek következtében megszûnik a harmadik irányítókra vonatkozó szabályozás, szabad lesz a QB-k cserélgetése minden formában.
– A training camp hat napjának elmulasztása esetén a játékos adott évre jutó bónuszainak (az aláírási pénz évre jutó részének is) 15 %-a elkobozható, illetve később ez minden nappal 1 %-kal nő, egészen addig, amíg el nem éri a 25 %-ot. Egy alapszakasz mérkőzés elmulasztása a bónuszok 25 %-ának megvonásával jár, minden további mérkőzés elmulasztása a bónuszok további egy tizenheted részének elkobzásával jár.

A kiegyezés megszavazása mellett a csütörtöki tulajdonosi találkozón elfogadásra került egy új tulajdonosok közötti bevételmegosztási modell, amely a gazdagabb csapatok felől a szegényebbek felé áramoltat pénzmennyiségeket annak érdekében, hogy még inkább fair rendszer alakuljon ki. A mindig szigorúan titkos modellről kevés információ szivárgott ki. Annyi bizonyos, hogy a magas helyi bevételt generáló csapatokat 10 %-os „adó" fizetésére kötelezik és 2013-ig azok a csapatok jogosultak a bevételmegosztás révén pótlólagos tételekre, amelyeknek játékosokra fordított kiadásai elérik a bevételük 65 %-át, 2013-tól 2020-ig pedig 63 %-át.

Amint a CBA teljes szövegezése elérhető lesz, tervezem, hogy fejezetenként ismertetem majd a tartalmát az amerikai futball gazdasági, üzleti kérdéseivel foglalkozó blogomban: The business of football.

NFL 2011, ELŐSZEZON
1. FORDULÓ
2011. 08. 11. San Diego Chargers–Seattle Seahawks
2011. 08. 13. Oakland Raiders–Arizona Cardinals
2011. 08. 13. Philadelphia Eagles–Baltimore Ravens
2011. 08. 13. Chicago Bears–Buffalo Bills
2011. 08. 13. Detroit Lions–Cincinnati Bengals
2011. 08. 13. Dallas Cowboys–Denver Broncos
2011. 08. 13. Cleveland Browns–Green Bay Packers
2011. 08. 13. St. Louis Rams–Indianapolis Colts
2011. 08. 13. New England Patriots–Jacksonville Jaguars
2011. 08. 13. Atlanta Falcons–Miami Dolphins
2011. 08. 13. Tennessee Titans–Minnesota Vikings
2011. 08. 13. Carolina Panthers–New York Giants
2011. 08. 13. Washington Redskins–Pittsburgh Steelers
2011. 08. 13. New Orleans Saints–San Francisco 49ers
2011. 08. 15. Houston Texans–New York Jets
NFL 2011, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2011. 09. 08. 2:30 Green Bay Packers–New Orleans Saints
2011. 09. 11. 19:00 Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers
2011. 09. 11. 19:00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals
2011. 09. 11. 19:00 Houston Texans–Indianapolis Colts
2011. 09. 11. 19:00 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans
2011. 09. 11. 19:00 Chicago Bears–Atlanta Falcons
2011. 09. 11. 19:00 Kansas City Chiefs–Buffalo Bills
2011. 09. 11. 19:00 St. Louis Rams–Philadelphia Eagles
2011. 09. 11. 19:00 Tampa Bay Buccaneers–Detroit Lions
2011. 09. 11. 22:15 San Francisco 49ers–Seattle Seahawks
2011. 09. 11. 22:15 Washington Redskins–New York Giants
2011. 09. 11. 22:15 San Diego Chargers–Minnesota Vikings
2011. 09. 11. 22:15 Arizona Cardinals–Carolina Panthers
2011. 09. 12. 2:20 New York Jets–Dallas Cowboys
2011. 09. 13. 1:00 Miami Dolphins–New England Patriots
2011. 09. 13. 4:15 Denver Broncos–Oakland Raiders

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik