Újra a Seahawks a legerősebb, dobogós a gálázó Kansas City

Vágólapra másolva!
2013.12.20. 12:32
null
Russell Wilson még veretlen Seattle-ben, ha meglesz a konferenciaelsőség, ez garancia lehet a Super Bowl-szereplésre (Fotók: Reuters)
A Denver hazai pályán kikapott a San Diegótól, így lekerült szubjektív NFL-erősorrendünk első helyéről, ahová az NFC élén álló Seattle állt vissza. A Seahawks már szinte biztosan hazai pályán játszhatja playoffmeccseit, ami számára egyenes út lehet a Super Bowlba, hiszen Russell Wilson otthon még nem szenvedett vereséget. Az Oaklandben nyerő Kansas City ismét dobogós.

 

1. (az előző listán: 2.) Seattle Seahawks (győzelem-vereség mutató: 12-2)
Nem áll le a Seattle, kíméletlenül hajt azért, hogy megszerezze az NFC első kiemelését, ezáltal pedig a hazai pálya előnyét. Onnantól pedig a határ a csillagos ég, mert csapat legyen a talpán, amely képes lesz idegenben legyűrni a Halászsasokat.

2. (1.) Denver Broncos (11-3)
Sikerült elszórakozniuk a csütörtök esti rangadót Peyton Manningéknek, ezzel pedig megadták az esélyt a Patsnek arra, hogy megszerezze az első kiemelést az AFC-ben. Túlságosan hullámzó a védelem teljesítménye, ez a kieséses szakaszban még visszaüthet, mert egyetlen hiba is megbosszulja magát. Nincs más hátra, nyerni kell mindent, és akkor megszerzi az első kiemelést.

3. (6.) Kansas City Chiefs (11-3)
Hatalmas pofont adott a Chiefs az Oaklandnek. Ideje volt az elmúlt pár hét gyengébb teljesítménye után, minden bizonnyal jó kis löketet ad majd a Főnököknek ez a két kiütés. Most bánhatják a Broncos elleni dupla-zakót Reidék, bár ennek ellenére is odaérhetnek az AFC West első helyére, ha a Denver ismét hibázik.

4. (5.) Carolina Panthers (10-4)
Hozta a kötelezőt a Panthers, ezzel továbbra is szorosan ott van a New Orleans mögött az NFC Déli csoportjában. Akár wild cardon jutnak be Newtonék, akár pihenőhéttel, meglepetéscsapat lehet a Ron Riveráé. Következik a Saints elleni találkozó, amely a csoport első helyéről dönthet.

5. (3.) New England Patriots (10-4)
Minden sorozatnak vége szakad egyszer, ez a Patsnél is eljött. Megszokhattuk, hogy az utolsó pillanatokban fordít a Brady-flotta, de ezúttal kitartott a Miami védelme, így nem sikerült a csoda. Bosszantó ez, hiszen a Broncos már csütörtökön kikapott, így a Pats közel került volna ahhoz, hogy az AFC élére álljon, így viszont az összes meccset úgy kell lejátszani, hogy nagy a tét.

6. (4.) New Orleans Saints (10-4)
Nem a New Orleans az első csapat ebben a szezonban, amely simán kikapott a St. Louistól. Ez a vereség azért meglepő, hiszen Drew Breesék nem arról híresek, hogy kiadnák a kezükből a lehetőségeiket. Ezúttal ez történt, a hétvégén pedig a csoport első helyét is elbukhatják, ha nem kapják össze magukat Carolinában.

7. (8.) San Francisco 49ers (10-4)
A 49erst nem lehet eltántorítani a tervétől, hogy bejut a playoffba az NFC West második helyén, de ez nem is baj. Jim Harbaughék megmutatták, hogy ott a helyük a kieséses szakaszban. Elképesztő csatákra van kilátás az NFC-ben, bár ehhez még meg hoznia a kellene a hátralévő mérkőzéseket a 49ersnek, a lényeg csak ez után következik!

8. (7.) Cincinnati Bengals (9-5)
Ha így folytatja a Bengals, akkor pontosan akkora pofonba szalad bele az utolsó hetekben, mint amit Kevin Huber kapott. Neki az állkapcsa és a csigolyája bánta, a Cincynek a rájátszás szereplésébe kerülhet ez. Nincs mese, a maradék meccseket hozni kell, akkor meglesz a csoport! Egyébként a címvédő még megviccelheti Andy Daltonékat.

9. (10.) Arizona Cardinals (9-5)
A Cardinals megszerezte idei kilencedik sikerét is, bár ez nem volt váratlan, elnézve a Titans elmúlt hetekben mutatott játékát. Jó kis keret jött össze Bruce Arians irányítása alatt, bár még így sem lesz biztos a playoffban való részvétel, mivel rettentő nehéz lesz csoportharmadikként bejutni.

10. (11.) Indianapolis Colts (9-5)
Végre megcsillogtatott valamit az Andrew Luck vezette offense abból a tehetségből, ami benne van. Igenis tudnak ezek a srácok, csak megfelelő játékhívás kell hozzá, és több koncentráció az elkapóktól. Ha pedig a támadók többet vannak a pályán, a védelem is pihenhet. Még mindig sok van ebben az Indyben, fejben dőlnek el a dolgok.

11. (12.) Miami Dolphins (8-6)
Fű alatt szépen elsettenkedett a Miami az utóbbi hetekben, mostanra pedig már a rájátszás kapujába kerültek Ryan Tannehillék. A maradék meccseket még mindenképpen hozni kell, mert nagyon nagy a csata az AFC-ben a wild card helyekért – de legalább a saját kezében van a Miami sorsa. Az első akadály a Bills lesz, papíron kötelező a diadal, pont ez nehezítheti meg a Dolphins dolgát.

A fényes, Pats elleni győzelem után a saját kezében tartja a sorsát a Miami
A fényes, Pats elleni győzelem után a saját kezében tartja a sorsát a Miami

12. (9.) Philadelphia Eagles (8-6)
Ebben a fordulóban sorozatosan buktak el a csoportelsőségre ácsingózó gárdák, míg az őket üldöző riválisok nem tudtak hozzájuk közelebb kerülni. A Phillynél sem volt ez másként, hiába szaladtak bele meglepő pofonba, a Dallas nem tudta kihasználni a botlást.

13. (14.) Chicago Bears (8-6)
Hála a Lions újabb buktájának, a Chicago lassan letaszítja az NFC North trónjáról Matthew Staffordékat. Jay Cutler nem tért vissza olyan meggyőző játékkal, mint a cseréje, Josh McCown, de vele sincs elveszve a támadóegység. Meglepő, de a Maciknál ebben az évben a védőegység az, amely tele van kérdőjellel.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

14. (15.) Baltimore Ravens (8-6)
Köszönhetően Justin Tucker 61 yardos, zseniális mezőnygóljának, a címvédő Hollók megmutatták az elmúlt hetekben, hogy nem szabad őket leírni. Nem lesz könnyű továbbjutni, de tavaly is sikerült olyannyira felszívniuk magukat John Harbaughéknak, hogy a végén még a Super Bowlt is megnyerték. Kezd kísértetiesen hasonlítani a helyzet.

15. (13.) Detroit Lions (7-7)
Újabb kellemetlen zakó, és már megint egy nyerhető viadalt sikerült elbukni. Kár érte, mert ennek a Lionsnak az idei játéka alapján ott lenne a helye a rájátszásban, de a folyamatos egyéni hibák megbosszulják magukat és könnyen lehet, hogy a rájátszásba fognak kerülni. A Bears kíméletlenül kihasználta a kínálkozó lehetőséget.

16. (17.) San Diego Chargers (7-7)
Fontos csoportmeccset nyert meg a Chargers, így továbbra is versenyben van a rájátszásért. Egyre komolyodik a helyzet az AFC Westben, hiszen az is lehetséges, hogy három együttes is továbbjut, bár a San Diegónak először még meg kellene nyernie a hátralévő összecsapásait, a sorsa pedig még így sem a saját kezében lenne.

17. (18.) Green Bay Packers (7-6-1)
Parádés második félidei teljesítményével 23 pontos hátrányt dolgozott le a Green Bay a Dallas ellen, ezzel sikerült életben tartania a rájátszásról szőtt álmait. Szinte csoda kell ahhoz, hogy elcsípjenek egy helyet a playotffban, főleg, ha Aaron Rodgers továbbra sem játszhat. A hírek szerint a Steelers ellen sem térhet vissza...

18. (16.) Dallas Cowboys (7-7)
Kikapott a Philadelphia, ott volt az esély az előzésre, erre ismét elszórakozta a lehetőséget a Dallas. 23 pontos előnyt elbukni a második harminc percben, több mint kellemetlen, igazából tűrhetetlen annak a Cowboysnak, amely éppen a playoffba való bejutásért küzd.

19. (21.) St. Louis Rams (6-8)
A forduló legnagyobb meglepetését a Kosok szállították, miután váratlan diadalt arattak a Saints ellen. Ebből is látszik, milyen jó kis banda gyűlt össze St. Louisban, már csak egy igazi vezér hiányzik a keretbe. Hála a Redskinsnek és a tőle kapott első körös draftjognak, hamar megérkezhet ez a bizonyos vezér.

20. (19.) New York Jets (6-8)
Nem történt semmi váratlan, a Jetsnek esélye sem volt Carolinában a Panthers ellen. A szezon vége közeledik, így elkezdődött a találgatás, miszerint Rex Ryan marad-e a vezetőedzője a csapatnak. Ő maga meg van róla győződve, hogy ő a megfelelő ember a Jets élére, az viszont már más kérdés, hogy a vezetés miként gondolkodik.

21. (23.) Pittsburgh Steelers (6-8)
Kár, hogy nem bír kiegyensúlyozottan játszani a Steelers. Így viszont hiába a Cincy leverése remek játékkal, ezek a jutalom sikerek már csak a mérleg kozmetikázására lesznek jók. Lassan Big Benék is elkezdhetnek az offseasonnal foglalkozni, túl sok tétje nem maradt a hátralévő összecsapásoknak, maximum a becsületük. Irány a Lambeau Field!

22. (20.) New York Giants (5-9)
Köze sem volt a Giantsnek a Seahawkshoz, a 0 szerzett pont magáért beszél. Az Eli Manning vezette támadóegység ebben az esztendőben leszerepelt, a nagy kérdés az, hogy az edzői stábban van-e a fő gond, vagy Manning leszállóágban van-e.

23. (22.) Tennessee Titans (5-9)
Hiába passzolt 400 yard felett Ryan Fitzpatrick az Arizona ellen hősies játékkal, hosszabbítás után elveszített mérkőzésen, nem tudja azt a szintet hozni, amit Jake Locker. A szezon elúszott, nem sikerült kihasználni a Houston és a Jacksonville harmatgyenge idényét.

24. (28.) Buffalo Bills (5-9)
Nagy téttel nem bíró, alsóházi rangadót húzott be a Bills, amelynek megvan az ötödik sikere is. E.J. Manuel megint úgy játszott, mint egy igazi NFL-irányító, de még mindig arra várunk, hogy bebizonyítsa, képes hosszú távon is ilyen szinten teljesíteni.

25. (29.) Minnesota Vikings (4-9-1)
Hatalmas meglepetést okozott a Minnesota azzal, hogy megverte a playoffért hajtó Philadelphiát, ám ez a siker aláássa a jó draftpozíciót. Az nyilvánvaló, hogy egyik jelenlegi Vikings-irányító sem megoldás hosszú távon, a választ pedig a draft fogja megadni erre a kérdésre.

Matt Cassel fényes győzelemre vezette csapatát a Philly ellen, de a Vikingsnál nem szűntek meg az irányítógondok
Matt Cassel fényes győzelemre vezette csapatát a Philly ellen, de a Vikingsnál nem szűntek meg az irányítógondok

26. (24.) Tampa Bay Buccaneers (4-10)
Az idény második felére, úgy ahogy, de összekapta magát a Tampa Bay, de azért a San Francisco még mindig más kávéházba tartozik. Igazán ütőképes offense nélkül nehéz ez a sport, a Buccaneersnél pedig ez a csapategység kifejezetten hullámzó. Jó kis draftnak nézünk elébe, a lista elején lesz legalább 2-3 franchise, amelynek irányítóra lesz szüksége.

27. (25.) Cleveland Browns (4-10)
Sok újdonságot a Clevelanddel kapcsolatosan sem mondhatunk. Az együttes védelme jó napján zseniális, de egy-egy gyengébb hetet is ki tud fogni, akkor pedig a támadógépezet nem elég hatékony ahhoz, hogy egy jobb csapat ellen meglepetést tudjon okozni a Browns.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat végez a legrosszabb mérleggel – kié lesz az 1/1?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

28. (26.) Jacksonville Jaguars (4-10)
Nem túl színvonalas meccsen bukott a Jaguars. Benne volt a pakliban a zakó annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben kifejezetten jó benyomást keltett a Gus Bradley-társaság. Fejben ideje lesz átállni 2014-re, mert az építkezést folytatni kell, a javulásnak pedig most már el kellene jönnie Jacksonville-be a sok sikertelen év után.

29. (30.) Atlanta Falcons (4-10)
A két, rém gyenge szezont futó gárda találkozóját a Falcons nyerte, bár túl sok pozitívumot így sem lehet elmondani. Hatalmas csalódás Mike Smithék idei produkciója. A támadófalat és a védelem bizonyos pontjait minél hamarabb össze kell foltozni majd, mert Ryannek semmi esélye sincsen, ha folyamatosan menekülnie kell az életéért.

30. (27.) Oakland Raiders (4-10)
Újabb pofonba szaladt bele a Raiders, nem volt ellenszer Jamaal Charles ellen. Elkezdtek felőrösödni az elégedetlen hangok, amelyek a fiatal főedző, Dennis Allen eltávolítását követelik, ami nem jó ómen. Pedig milyen jól kezdődött az esztendő...

31. (31.) Washington Redskins (3-11)
Már megint vesztesen hagyta el a gyepet a Washington. Robert Griffin III már padozik, Mike Shanahan főedző és Dan Snyder tulajdonos között továbbra is áll a bál, ennek a cirkusznak a levét pedig egyértelműen a csapat issza meg.

32. (32.) Houston Texans (2-12)
Egyszerűen nem lehet újdonságot észrevenni a Houstonnál! Gary Kubiakkal és nélküle is szét van esve ez a csapat – de mit is vártunk? Vajon kit húz a Houston az 1/1-es pickkel? A quarterback kérdés egyre érdekesebbé válik, miután lassan napvilágot látnak azok a hírek, hogy mely irányítók maradnak az egyetemen.

STATISZTIKÁK
A 15. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Nick Foles (Philadelphia)
–Minnesota 428
A legtöbb futott yard: Eddie Lacy (Green Bay)
–Dallas 141
A legtöbb elkapott yard:

Jamaal Charles (Kansas City)

DeSean Jackson (Philadelphia)

–Oakland
–Minnesota
195-195
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 4811 Peyton Manning (Denver)
A legtöbb futott yard: 1343 LeSean McCoy (Philadelphia)
A legtöbb elkapott yard: 1467 Josh Gordon (Cleveland)
A legtöbb szerelés: 151 Vontaze Burfict (Cincinnati)
A legtöbb sack: 16.5 Robert Mathis (Indianapolis)
A legtöbb interception: 6-6 DeAndre Levy (Detroit)
Richard Sherman (Seattle)
Antrell Rolle (NY Giants)
NFL 2013, ALAPSZAKASZ
15. FORDULÓ
2013.12.13 2:25 Denver Broncos–San Diego Chargers 20–27
2013.12.15 19:00 Atlanta Falcons–Washington Redskins 27–26
2013.12.15 19:00 Cleveland Browns–Chicago Bears 31–38
2013.12.15 19:00 Indianapolis Colts–Houston Texans 25–3
2013.12.15 19:00 Jacksonville Jaguars–Buffalo Bills 20–27
2013.12.15 19:00 Miami Dolphins–New England Patriots 24–20
2013.12.15 19:00 Minnesota Vikings–Philadelphia Eagles 48–30
2013.12.15 19:00 New York Giants–Seattle Seahawks 0–23
2013.12.15 19:00 Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers 14–33
2013.12.15 22:05 Carolina Panthers–New York Jets 30–20
2013.12.15 22:05 Oakland Raiders–Kansas City Chiefs 31–56
2013.12.15 22:25 Dallas Cowboys–Green Bay Packers 36–37
2013.12.15 22:25 St. Louis Rams–New Orleans Saints 27–16
2013.12.15 22:25 Tennessee Titans–Arizona Cardinals 34–37
2013.12.16 2:30 Pittsburgh Steelers–Cincinnati Bengals 30–20
2013.12.17 2:40 Detroit Lions–Baltimore Ravens 16–18
16. FORDULÓ
2013.12.22 19:00 Buffalo Bills–Miami Dolphins
2013.12.22 19:00 Carolina Panthers–New Orleans Saints
2013.12.22 19:00 Cincinnati Bengals–Minnesota Vikings
2013.12.22 19:00 Houston Texans–Denver Broncos
2013.12.22 19:00 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans
2013.12.22 19:00 Kansas City Chiefs–Indianapolis Colts
2013.12.22 19:00 New York Jets–Cleveland Browns
2013.12.22 19:00 St. Louis Rams–Tampa Bay Buccaneers
2013.12.22 19:00 Washington Redskins–Dallas Cowboys
2013.12.22 22:05 Detroit Lions–New York Giants
2013.12.22 22:05 Seattle Seahawks–Arizona Cardinals
2013.12.22 22:25 Baltimore Ravens–New England Patriots
2013.12.22 22:25 Green Bay Packers–Pittsburgh Steelers
2013.12.22 22:25 San Diego Chargers–Oakland Raiders
2013.12.23 2:30 Philadelphia Eagles–Chicago Bears
2013.12.24 2:40 San Francisco 49ers–Atlanta Falcons
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik