Stanford-diadal nyitotta a BCS-bowlok sorát

MÉSZÁROS GERGELY (BOWL.HU)MÉSZÁROS GERGELY (BOWL.HU)
Vágólapra másolva!
2013.01.02. 13:33
null
A Stanford sikerével ért véget a 99. Rose Bowl (Fotó: Action Images)
Az egyetemi futball pozitív mérlegű csapatainak küzdelemsorozata,a  december-januári NCAA bowlsorozat négy koronagyémántja a négy kiemelt BCS bowl, a Rose, az Orange, a Sugar és a Fiesta. A legrangosabb konferenciák éllovasainak első csatája a pasadenai Rose Bowl stadionban indult, ahol a hagyományos újévi „Rózsa Kupáért", az összes többi kupa „nagyapjáért" (The Granddaddy of Them All) a Pac-12 konferencia bajnoka, a Stanford Cardinal és a Big Ten konferencia kényszerbajnoka, a Wisconsin Badgers vívhatott.

A Borzok az egyetlen és remélhetőleg az utolsó csapat, amelyik öt vereséggel kerülhetett a rangos fináléba, a Nagy Tavak vidékének legjobb csapatai, a veretlen Ohio State és a 8–4-es mérlegű Penn State eltiltások miatt nem vehetett részt az utószezonban.

Az ütközet első negyede az újonc stanfordi futó, Kelsey Young játékaival indult. A nyitó kirúgás után ő hordta vissza a labdát és Drew Terrell elkapó trükkös passzjátéka után egy 16 yardos TD-futással ő is fejezte be a drive-ot. A 7–0-s Cardinal-előny lendületbe hozta a Csendes-óceáni konferencia legjobb védelmét is: Melvin Gordon Badgers RB első akcióját negatív yardon állította meg Jordan Richards és ezután Montee Ball 24 yardos futójátéka ugyan kihozta a Wisconsint a veszélyes zónából, de így is kénytelen voltak punttal befejezni az akciót.

A következő stanfordi támadássorozatnál aztán kiderült, hogy Kevin Hogan Cardinal-irányító óriási napot fogott ki: Drew Terrell 19 yardos átadása megalapozta a sikeres drive-ot, amit aztán egy elképesztő, 43 yardos passz Zach Ertz tight endnek tett teljessé. Stepfan Taylor 3 yardos futása tette fel az i-re a pontot, 14–0-ra növelve a stanfordi vezetést.

Az NCAA legjobb futója, Montee Ball ekkor a vállára vette a Badgers-támadások terhét és lépésről-lépésre átgyalogolt a Stanford rettegett futás elleni védelmén. Egészen az egyyardos vonalig juttatta csapatát, de ott a Cardinal gólvonali védekezése megakadályozta a pontszerzést.

A második negyed újabb Wisconsin-támadása már sikerrel járt. Ball 11 yardos futással szépített (14–7), a stanfordi ellentámadás pedig Jordan Williamson 47 yardos mezőnygóljával teljesedett ki (17–7).

A második negyed vége előtt aztán a Wisconsin újra felzárkózott. A végzős irányító, Kurt Phillips nagyszerű drive-ot vezetett, okosan váltogatta a futó- és passzjátékokat és az idővel is okosan gazdálkodva úgy juttatta touchdownt érő 4 yardos passzát Jordan Fredrick újonc elkapó kezébe, hogy a Stanfordnak már nem maradt ideje válaszolni. 17–14-es Cardinal előnnyel mehettek pihenni és elemezni a csapatok a nagyszünetre.

A harmadik negyed védelmi háborúja pont nélkül zárult, a Wisconsin pedig érzékeny veszteséget szenvedett, miután Chase Hammond elkapót tisztán, de sérülést érően gázolta el Jordan Richards safety.

RICHARDS BÜNTETETT

Az utolsó negyedben a Wisconsin minden erejét mozgósította a fordítás érdekében, de a Chase Thomas, Shayne Skov vezette stanfordi védelem csírájában fojtotta el a Montee Ball vezette futókísérleteket. A másik oldalon az újabb Cardinal-mezőnygóllal már 20–14-re alakult az állás, az utolsó Badgers-rohamot pedig Usua Amanam interceptionje állította meg.

A második nagy játékrészben a Standord védelme nulla ponton tartotta a Wisconsin támadóit, míg Kevin Hogan Stanford QB 12-19-es passzmutatója, 123 yardja és 54 yardos futóteljesítménye és nulla labdaeladása a meccs hősévé avanzsálta.

STANFORD–WISCONSIN ÖSSZEFOGLALÓ

A miami Sun Life Stadionban, az Orange Bowl döntőjében az Atlanti-óceáni Konferencia (ACC) bajnoka, a Florida State Seminioles csapott össze a BCS-sorozat idei kistigrisével, a Northern Illinois (NIU) Huskies csapatával. A Közép-Amerikai (MAC) Konferenciát megnyerő és óriásölésre készülő kis egyetem, a NIU legnagyobb fegyvere az irányító Jordan Lynch volt, aki egymás után 11 meccsen futott 100 yardot, az alapszakaszt pedig 1771-gyel zárta. Neki kellett szembenéznie a német Björn Werner vezette Seminoles-védelemmel, amely ligamásodikként mindössze 253 yardot kapott meccsenként.

A döntő elején a Huskies meglepően jól tartotta magát, az első Florida State drive-ot fumble-lal állították meg, Rashaan Melvin sikeres védőakciója után Demetrius Stone szerezte meg a labdát. Ezután azonban a NIU támadóoldalán Lynch nem tudott kibontakozni és a Florida State ekkor már nem hibázott: Lonnie Pryor fullback karrierje leghosszabb futásával 60 yardos TD-t szerzett (7–0). A Northern Illinois Mathew Sims 25 yardos mezőnygóljával válaszolt (7–3), míg a második negyedben, a másik oldalon Dustion Hopkins 50 yardról kihagyta a kapura rúgási esélyt. A védelmek birkózásából aztán az esélyesebb Seminoles jött ki jobban, EJ Manuel irányító először Kenny Shaw elkapót dolgoztatta, majd a WR-tandem másik tagjához, Rashad Greene-hez juttatott el egy 6 yardos és hat pontot érő passzt.

14–3-as Florida State-előny birtokában mehettek nagyszünetre a csapatok és a fordulás után sem változott a meccs képe. Limitált Lynch-futások az egyik oldalon és sikeres Seminoles-mezőnygól a másikon. 17–3-as hátrányban aztán a Northern Illinois megrázta magát, Jordan Lynch 55 yardos bombát küldött Akeem Daniels irányába és a sikeres játékot Martel Moore egy újabb, ezúttal 11 yardos elkapással tette teljessé (17–10). Ráadásul a kirúgást sikeres onside kickké formálva a labda is a Huskiesnál maradt, az egyenlítés esélyével kínálva meg Dávidot Góliáttal szemben.

A Huskies azonban hiába menetelt lendülettel a Seminoles végzónája felé, 23 yardra az üdvösségtől Jorsdan Lynch túl sokáig keresve célpontját végül eladta a labdát, biztos pontszerzési esélytől fosztva meg csapatát. Az ellentámadást EJ Manuel Seminoles-irányító 9 yardos futása TD-ra váltotta (24–10) és az utolsó negyed első NIU-drivejában elszenvedett fumble, melyben Da'Ron Brown elkapót fosztotta meg a labdától Xavier Rhodes floridai DB, végül el is döntötte az ütközetet. A fumble utáni második Florida State-támadójáték Lonnie Pryor 37 yardos TD-futásával zárult és 31–10-es előnyét a Florida State már magabiztosan őrizte a végjátékig.

FLORIDA STATE–NORTHERN ILLINOIS ÖSSZEFOGLALÓ


A december-januári bowláradat eredménylistája elé kívánkozik a 2012–2013-as szezon talán legnagyobb védőjátéka, az SEC konferencia sackgyárosától, Jadeveon Clowneytól. Clowney 13 zsákja és 21.5 yardvesztést okozó szerelése már az alapszakaszban meghatározó játékossá tette őt, de az Outback Bowlban bemutatott szerelése a Michigan ellen után bizonyossá vált: újabb védőcsillag született, aki várhatóan a 2014-es draft után már az NFL-ben is bizonyíthat.

CLOWNEY ÓRIÁSI JÁTÉKA



NCAA
A 2012–2013–AS SZEZON KUPADÖNTŐINEK EREDMÉNYLISTÁJA
New Mexico Bowl Arizona Wildcats–Nevada Wolf Pack 49–48
Famous Idaho Potato Bowl Utah State Aggies–Toledo Rockets 41–15
Poinsettia Bowl Brigham Young (BYU) Cougars–San Diego State Aztecs 23–6
St. Petersburg Bowl Central Florida (UCF) Knights–Ball State Cardinals 38–17
New Orleans Bowl Louisiana–Lafayette Ragin’ Cajuns–East Carolina Pirates 43–34
Las Vegas Bowl Boise State Broncos–Washington Huskies 28–26
Hawaii Bowl Southern Methodist (SMU) Mustangs–Fresno State Bulldogs 43–10
Little Caesars Bowl Central Michigan Chippewas–Western Kentucky Hilltoppers 24–21
Military Bowl San Jose State Spartans–Bowling Green Falcons 29–20
Belk Bowl Cincinnati Bearcats–Duke Blue Devils 48–34
Holiday Bowl Baylor Bears–California–Los Angeles (UCLA) Bruins 49–26
Independence Bowl Ohio Bobcats–Louisiana–Monroe Warhawks 45–14
Russell Athletic Bowl Rutgers Scarlet Knights–Virginia Tech Hokies 13–10 – h.u.
Meineke Car Care Bowl of Texas Texas Tech Red Raiders–Minnesota Golden Gophers 34–31
Bell Helicopter Armed Forces Bowl Rice Owls–Air Force Falcons 33–14
Pinstrpe Bowl Syracuse Orange–West Virginia Mountaineers 38–14
Kraft Fight Hunger Bowl Arizona State Sun Devils–Navy Midshipmen 62–28
Alamo Bowl Texas Longhorns–Oregon State Beavers 31–27
Buffalo Wild Wings Bowl Michigan State Spartans–Texas Christian (TCU) Horned Frogs 17–16
Music City Bowl Vanderbilt Commodores–North Carolina State Wolfpack 38–24
Sun Bowl Georgia Tech Yellow Jackets–Southern California (USC) Trojans 21–7
Liberty Bowl Tulsa Golden Hurricane–Iowa State Cyclones 31–17
Chick-Fil-A Bowl Clemson Tigers–Louisiana State (LSU) Tigers 25–24
Gator Bowl Northwestern Wildcats–Mississippi State Bulldogs 34–20
Heart of Dallas Bowl Oklahoma State Cowboys–Purdue Boilermakers 58–14
Outback Bowl South Carolina Gemacocks–Michigan Wolverines 33–28
Capital One Bowl Georgia Bulldogs–Nebraska Cornhuskers 45–31

BCS ROSE BOWL Stanford Cardinal–Wisconsin Badgers 20–14
BCS ORANGE BOWL Florida State Seminoles–Northern Illinois Huskies 31–10

A hét televíziós meccsei
Florida Gators–Louisiville Cardinals (BCS Sugar Bowl), Digi Sport 1 és ESPN America szerda éjjel 2.25 óra élő és Digi Sport 2 csütörtök 13.10 óra, ESPN America csütörtök 19 óra felvételről)
Kansas State Wildcats–Oregon Ducks (BCS Fiesta Bowl), Digi Sport 1 és ESPN America csütörtök éjjel 2.25 óra élő és Digi Sport 2 péntek 15.10 óra, ESPN America péntek 19 óra felvételről)
Arkansas State Red Wolves–Kent State Golden Flashes (GoDaddy.com Bowl), ESPN America vasárnap éjjel 3 óra élő)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik