Rúgója hibája miatt kapott ki a Saints

Vágólapra másolva!
2010.09.27. 10:30
null
Hartley-nak (balra) nem megy az idén (Fotók: Reuters)
Az Indianapolis Colts a Denver Broncos otthonában nyert az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság alapszakaszának 3. fordulójában. A Peyton Manning vezette vendégcsapat 27–13-as győzelmet aratott, és három mérkőzés után két győzelemmel áll. Hosszabbításban kapott ki a bajnok New Orleans Saints az Atlanta Falconstól, míg a Dallas Cowboys megszerezte első győzelmét a szezonban. A Kansas City Chiefs és a Pittsburgh Steelers továbbra is hibátlan.

Bár a rendes játékidő utolsó másodperceiben Garrett Hartley 32 yardos mezőnygóljával egyenlített a hazai pályán játszó New Orleans Saints az Atlanta Falcons ellen, a hosszabbításban a Szentek rúgója 29 yardos próbálkozásánál hibázott, az ellentámadás végén pedig Matt Bryantet, a vendégek rúgóját az sem zavarta meg, hogy előbb időkérés miatt kellett újra rúgnia, majd szabálytalanság miatt öt yarddal hátrébbról (így 45-ről) kellett próbálkoznia.

NYERT A NEW ENGLAND

Meskó Zoltánnak ezúttal háromszor kellett elrúgnia a labdát a New England mérkőzésén. A rúgójátékos átlagban 34.7 yardra rúgta a labdát. Csapata a Buffalo Bills ellen hazai nyert 38–30-ra.

A ráadásban elszenvedett vereség egyben az első volt a bajnokcsapat számára ebben a szezonban. Hartley a találkozó után magára vállalta, a vereséget: „Egyértelműen az én hibám volt" – mondta az ebben az idényben 7 mezőnygól-kísérletéből mindössze négyet célba juttató rúgójátékos.

Drew Brees 365 yardot és három touchdownt passzolt, de kétszer az ellenfélhez továbbította a labdát. A QB teljesítménye és Lance Moore 149 yardja (két TD-vel) nem volt elég a győzelemhez. A győztes oldalon Matt Ryan nem adott el labdát, 228 yardot és két touchdownt szerzett.

A Kansas City Chiefs és a Pittsburgh Steelers harmadik mérkőzését is megnyerve tovább őrzi hibátlan mérlegét.

Az utóbbi években a pofozógép szerepét betöltő Chiefs a szezon előtt nagyra tartott, ám mégis három vereséggel kezdő San Francisco 49erst győzte le igen simán 31–10-re. A Matt Cassel (250 yard, 3 TD) vezette csapat az előző három szezonban összesen 10 győzelmet aratott, idei jó rajtja után azonban még a rájátszásba jutás sem tűnik elérhetetlennek.

A Steelers Roethlisberger nélkül is menetel
A Steelers Roethlisberger nélkül is menetel

Hatalmas meglepetésre két győzelemmel kezdte a szezont a Tampa Bay Buccaneers is, a Kalózok azonban a 3. fordulóban visszahuppantak a földre. A még mindig Ben Roethlisberger irányítót nélkülöző Pittsburgh Steelers esélyt sem adott a Kalózoknak: a 3 TD-passzt adó Charlie Batch és a 149 yardot futó Rashard Mendenhall könnyedén zilálta szét a Tampa védelmét. Végül a Steelers 38–13-ra nyert.

A Dallas végre első győzelmét ünnepelhette. A Cowboys védelme nagyon összekapta magát a Houston elleni meccsre: háromszor szerezte meg a labdát a Texanstól. Az első két mérkőzést labdaszerzés nélkül tudta le a csapat. Azért Roy E. Williams 117 elkapott yardja és két TD-je is kellett a győzelemhez...

Az Indianapolis Colts a Denver Broncos otthonában nyert. A Peyton Manning (325 yard, 3 TD) vezette vendégcsapat 27–13-as győzelmet aratott, három mérkőzés után pedig két győzelemmel áll.

A Buffalo Bills, a Carolina Panthers, a Detroit Lions, a Cleveland Browns és a San Francisco 49ers „megőrizte" nyeretlenségét, továbbra is sikerélmény nélkül várja a folytatást.

A San Diego ellen a 2. fordulóban csúnya zakóba belefutó Jacksonville Jaguars ezúttal sem járt jobban, a szezonban szárnyaló Michael Vick vezette Philadelphia Eagles ugyanis saját otthonában szedte szét a Jaguárokat. A Kevin Kolb agyrázkódása miatt kezdőcsapatba bekerülő Vick ráadásul sorozatban második alkalommal is főleg passzaival hívta fel magára a figyelmet, a Lions otthonában adott 284 passzolt yardja és 2 TD-je után ezúttal 291 egységig, és három gólpasszig jutott úgy, hogy hogy a negyedik negyedben mindössze kétszer vállalkozott átadásra (2 yardot hozott az egyetlen sikeresből Brent Celek, a többi alkalommal futottak a Sasok. A korábbi Atlanta-irányító ráadásul még futásból is betett hat pontot a közösbe, összesítésben pedig 750 passzolt yardja mellett 6 TD-átadása mellett egyszer sem ajándékozta meg az ellenfelek védőt labdával. A sikerhez nagyban hozzájárult a két fiatal elkapó, DeSean Jackson és Jeremy Maclin – előbbi öt elkapásból 153 yardot és egy TD-t, míg utóbbi négy elkapásból 83 yardot és két TD-t szerzett. Nem mehetünk el szó nélkül a védelem mellett sem, amellett, hogy nem engedtek TD-t a Jaguároknak, Trent Cole vezetésével ötször sackelték David Garrardot, valamint Asante Samuel révén még egy interceptiont is szereztek a 105 passzolt yardon tartott irányítótól.

NFL 
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
St. Louis Rams–Washington Redskins 30–16 (14–0, 0–13, 7–3, 9–0)
Jacksonville Jaguars–Philadelphia Eagles 3–28 (0–7, 3–7, 0–14, 0–0)
Denver Broncos–Indianapolis Colts 13–27 (0–6, 3–7, 10–7, 0–7)
Arizona Cardinals–Oakland Raiders 24–23 (10–13, 7–7, 7–0, 0–3)
Seattle Seahawks–San Diego Chargers 27–20 (0–0, 10–0, 7–12, 10–8)
Miami Dolphins–New York Jets 23–31 (0–7, 10–7, 10–7, 3–10)
KORÁBBAN
New England Patriots–Buffalo Bills 38–30 (7–3, 10–13, 14–7, 7–7)
Baltimore Ravens–Cleveland Browns 24–17 (7–3, 7–7, 0–0, 10–7)
Kansas City Chiefs–San Francisco 49ers 31–10 (0–0, 10–3, 14–0, 7–7)
New York Giants–Tennessee Titans 10–29 (0–3, 10–7, 0–9, 0–10)
Tampa Bay Buccaneers–Pittsburgh Steelers 13–38 (3–7, 3–21, 0–3, 7–7)
Minnesota Vikings–Detroit Lions 24–10 (7–7, 7–3, 10–0, 0–0)
Carolina Panthers–Cincinnati Bengals 7–20 (0–7, 0–3, 7–0, 0–10)
New Orleans Saints–Atlanta Falcons 24–27 – h.u. (14–7, 0–7, 7–3, 3–7, 0–3)
Houston Texans–Dallas Cowboys 13–27 (0–0, 3–10, 0–7, 10–10)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik