Ray Rice vezetésével szárnyalnak a Hollók

HERCZE KRISTÓFHERCZE KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2010.10.15. 15:18
null
Ray Rice januárban a rájátszásban már összekuszálta a Patriots védőit, akiknek vasárnap sem lesz könnyű dolguk (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) kapcsán hetente jelentkező erősorrendünkben a 6. forduló előtt továbbra is a Pittsburgh Steelers vezet, a pihenőn lévő pennsylvaniaiak mögé azonban felzárkózott a Ray Rice repítette Baltimore Ravens. Az ismét vereséget szenvedő Green Bay Packers, New Orleans Saints duó egyaránt visszaesett, míg a Randy Mosst újra csapatában tudó Minnesota Vikingst legyőző New York Jets már a harmadik. Íme, a teljes lista!

1. (1.) Pittsburgh Steelers
A bye week csak erősítheti a Steelerst, Big Bennek két hete is volt, hogy összerázódjon a csapattal, amire nagy szüksége is lesz az együttesnek, mert egyelőre úgy tűnik, nagyon erős kihívót kaptak a Ravens személyében.

2. (5.) Baltimore Ravens
Ray Rice talán első jó meccse volt idén, 133 yarddal és 2 futott TD-vel vette ki a részét a Ravens biztosnak látszó, ugyanakkor nehéz győzelméből. A védelem egyelőre nem áll pittsburghi szinten, ez az, ami miatt nem a Ravens vezeti az e heti listánkat.

3. (4.) New York Jets

Hétről-hétre bizonyítja Rex Ryan csapata, hogy képes megnyerni a nehéz mérkőzéseket, ezúttal egy Moss-szal kiegészült Vikingst vert meg a hétfő esti rangadón a Jets. Tomlinson továbbra is régi önmagát idézi, a visszatérő Santonio Holmesszal kiegészülve pedig lassan félelmetessé válik a Jets passzjátéka is. A védelem egyértelműen nem a tavalyi szintet hozza, Revis hol sérült, hol gyengén játszik, meglátszik a holdout miatti rengeteg edzéskihagyás a pro bowler cornerbacken.

4. (6.) Atlanta Falcons
Kötelező győzelem a Browns ellen. Nem volt könnyű meccs a Falcons szempontjából, de megtanultak nyerni Ryanék, nagy bajban lehet a Saints.

5. (2.) Green Bay Packers

Az előzetesen Super Bowlba várt Packerst úgy tűnik, hogy ki fogják nyírni a sérülések, ami nagyon nagy kár egy ennyire jó csapat esetében. A Skins elleni blama közben nem kisebb nevek kényszerültek sérülés miatt a padra, mint Jermichael Finley, vagy Clay Matthews, de a mérkőzés legvégén még Aaron Rodgers is agyrázkódást szenvedett el. Mint azóta kiderült, Finleyt műteni kellett, legalább 8-10 hétig nem állhat a Packers rendelkezésére, ami hatalmas érvágás a támadósornak. Grant, Barnett, Burnett, Tauscher, Shields, Chillar, Finley, Pickett, Lee, Matthews, Rodgers, hogy csak a fontosabb neveket említsem, ez így az 5. hétre elég brutális sérültlista, bár Rodgers már edzett a héten, és úgy néz ki, hogy vállalja a Dolphins elleni meccset.

6. (3.) New Orleans Saints

Mint a Packerst, a Saintst is megöli egyelőre a sérüléshullám, a Saints pedig az arizonai vereségével, valamint a Bucs győzelme után visszaesett a 3. helyre a csoportban.

7. (8.) Chicago Bears
Colinsszal, 32 passzolt yarddal és 4 eladott labdával is könnyedén hozta a Panthers elleni meccset a Bears. Matt Forte, a chicagói futó talán legjobb meccsét játszotta, 166 futott yarddal és 2 TD-vel vétette magát észre, ez pedig bőven elég volt a továbbra is bűnrossz Carolina ellen.

8. (9.) Indianapolis Colts

Kínkeserves Colts-győzelem, Peyton Manning ennyire rosszul nem hinném, hogy fog még játszani a szezon során, Joseph Addai megsérült, de a védelem az előző heti produkciójához képest némileg javult. A Freeney, Mathis duó továbbra sem szárnyal, Kelvin Hayden cornerback az eddigi teljesítményével pedig kezdi bebizonyítani, mennyire gyenge.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

9. (10.) New England Patriots
A Pats pihent, pont a legjobbkor, így Bradyéknek volt egy plusz hetük előállni az ideális, Moss nélküli tervvel.

10. (7.) Houston Texans
Az oké, hogy a Texans védelme rendkívül gyenge, de hogy a támadószekció is ennyire visszaessen, az már sok volt az együttesnek a Giants ellen. Az eddig nagyszerű Arian Foster csupán 27 yardot tudott felmutatni, a sérült Andre Johnson 95 yardja pedig igen kevés volt a Texansnak a győzelemhez. Cushing visszatért, nem is játszott rosszul, de a secondaryben van a nagy gond a Houstonnál, amit Eli Manning ki is használt.

11. (12.) Kansas City Chiefs
A Colts elleni vereség még inkább arról győzött meg, amivel eddig is tisztában voltunk, ennek a Chiefsnek egy nagy gyenge pontja van, az pedig Matt Cassel. A védelem nagyon jól össze lett rakva, nem kis teljesítmény, hogy egy Manningnek még passzolt TD-t sem engedtek a védők. Sokra vihetné ez a Chiefs, ha lenne egy normális irányítója, ez végleg bebizonyosodott a hétvégén.

12. (18.) Tennessee Titans

Nem kis meccsen nyertek a Titánok a Cowboys ellen, mondjuk ehhez kellett a Dallas asszisztálása is. Hogy Chris Johnson ismét „állatkodott” az nem meglepetés, de amit a védelem hétről-hétre nyújt, az túlszárnyal minden előzetes várakozást.

13. (16.) Philadelphia Eagles

Behúzva a 49ers elleni meccs is, Kevin Kolb sem volt vészesen rossz, de Michael Vickkel nagyon más ez a Philly, sokkal jobb.

14. (14.) Miami Dolphins
Bye weeken volt a Dolphins, de szükség is volt a pihenőre, hogy Henne-ék összekapják a magukat az elmúlt vereségek után.

15. (13.) San Diego Chargers
Lassan már szavak sincsenek rá, hogy mennyire szerencsétlen ez a Chargers, illetve a speciális egység, ezúttal ugyanis két blokkolt punttal járultak hozzá, hogy a Chargers végül elszórakozza az Oakland elleni csoportmeccsét is, ráadásul az együttes sérültlistára tette kisebb sérülést szenvedő játékosát, Shawne Merrimant, akit felépülése után el is kell engednie. Öröm az ürömben talán, hogy Vincent Jackson hamarosan játékra jelentkezik, valamint Marcus McNeill végre aláírta hosszú távú szerződését (5 év alatt 48.5 millió dollárt kereshet), bár a Chargersnek egyelőre nem a támadóegységével vannak gondok.

16. (11.) Cincinnati Bengals
Sok a gond manapság Cincinnatiben. Palmer gyenge, a támadófal nem a legjobb, a védelem nem hozza a tavalyi formáját, ezek pedig mind-mind hozzáadódnak ahhoz, hogy a szezon egyik negatív meglepetése legyen a Bengals.

17. (21.) Washington Redskins
Még egy sérülésekkel tűzdelt Packerst is nagyon nagy tett elverni, a Skins pedig ezt megtette, még ha nem is jó játékkal.

18. (20.) New York Giants
Úgy tűnik, kezd feltámadni a Giants, a Bears után az eddig titkos esélyes Houstont is zsebre vágták Eli Manningék. Hakeem Nicks zseniális egyelőre, de a kulcs az eddig gyenge védelmen van, amely az utóbbi hetekben nagyon felszívta magát, ezzel visszahozva az egyébként lesajnált Giantset.

19. (15.) Denver Broncos

Orton továbbra is 300 yard fölött dobál, Brandon Lloyd immáron vezeti a ligát elkapott yardok tekintetében, de a sérülésekkel küszködő védelemmel nem tudta felvenni a versenyt a bombaerős Ravensszel Josh McDaniels csapata.

20. (17.) Dallas Cowboys
Romo 406 passzolt yard, 3 TD-átadás, ami gyönyörű, csakhogy emellett 3-szor is eladta a labdát, ami végül döntőnek bizonyult. Miles Austin továbbra sem ember, az év elején nagyon beharangozott Dez Bryant mellett a tavaly rettenetesen eltűnő Roy Williams trióval lassan kezd félelmetes fegyverarzenál állni Romo rendelkezésére. Ezen a héten viszont a tavaly remeklő Mike Jenkins volt a védelem gyenge pontja, ezeket a hibákat pedig Romo eladott labdáival együtt már nem bírta ki a Cowboys.

21. (23.) Tampa Bay Buccaneers
Úgy néz ki, sikerült Tanard Jacksont pótolni, a Tampa Bay egyelőre idén remek, a Bengals elleni győzelme után a Bucs pedig a Saintset is megelőzte az NFC Southban, a hétvégén pedig Saints–Bucs, hatalmas rangadó lesz.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat marad legtovább nyeretlen az NFL 2010-es szezonjában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

22. (22.) Jacksonville Jaguars
Papírforma győzelem a sereghajtó Bills ellen, de majdnem sikerült elszórakoznia a meccset a Jaxnek azzal, hogy bealudt az elején. Garrardék utána viszont magukra találtak és Marcedes Lewis tight end vezetésével magabiztosan megszerezte a győzelmet.

23. (19.) Minnesota Vikings
Moss a jövőben biztos, hogy hatalmas segítség lesz, de egyelőre még ő is kevés volt a Jets legyőzéséhez. Favre egyelőre nagyon gyenge, ráadásul a hétfő esti rangadó után állítólag a könyöke is begyulladt, így elképzelhető, hogy a Green Bay elleni, rendkívül fontos találkozón nem ő lesz a kezdőirányítója a Vikingeknek.

24. (26.) Arizona Cardinals

A semmiből érkező Max Hall irányításával a forduló talán legnagyobb meglepetéseként megverte a Cardinals a címvédő Saintset, a védelem ráadásul remekelt, így még csapat is lehet idén Arizonában.

25. (28.) Oakland Raiders

Rendkívüli csoportmérkőzést játszott a Raiders és a Chargers: a Raiders két puntját is blokkolta a San Diegónak, ráadásul a sérülés következtében pályára kerülő Jason Campbell is nagyon jól dobált a mérkőzésen, a Raiders ezzel a győzelemmel megszakította a 13 meccses vereségszériáját a Chargers ellen.

26. (25.) Seattle Seahawks
Bye-on volt a Seattle, de a csapatnál történtek változások: a Seahawks kivágta Julius Jones futót, így az előző héten megszerzett Marshawn Lynchre vélhetően sokkal több feladat fog várni, valamint a korábban első körös draftjogért megszerzett Deion Branchet egy negyedik körért „visszaküldték” New Englandbe.

27. (24.) St. Louis Rams

Bradford gyenge játékkal rukkolt elő, a Lions pedig szó szerint átgázolt a Ramsen. Rossz hír a Kosok számára, hogy Bradford talán egyetlen normális elkapója, Mark Clayton megsérült, így az egész szezont kénytelen lesz kihagyni.

28. (31.) Detroit Lions
Hill-parádé a támadó-, Suh-parádé a védő-, illetve Stefan Logan-villanás a speciális egységből, talán így foglalható össze a Lions kiütéses Rams elleni győzelme. Matt Stafford egyébként vélhetően a 8. héten térhet vissza a pályára.

29. (29.) Cleveland Browns

A Traktor visszaesett, vele pedig a Browns is elvesztette az ütőerejét, ráadásul Wallace és Delhomme is megsérült, így várhatóan az újonc Colt McCoy lesz a Browns kezdőirányítója a Steelers elleni csoportmérkőzésen. Nem egy hálás feladat a Steelers-védelemmel szemben debütálni, az biztos.

30. (27.) San Francisco 49ers
Alex Smith szerencsétlenkedése, Frank Gore két fumble-je, Joe Nedney kihagyott mezőnygólja, ez a néhány hiba ismét elég volt ahhoz, hogy a 49ers ismét megverje magát, ezúttal az Eagles ellen.

31. (30.) Carolina Panthers
Elkeserítő ez a Carolina idén egyelőre. Clausen hol nagyon biztató, hol pedig rossz, a futójáték továbbra sem hasonlít az elmúlt évekéhez, az elkapósor pedig Steve Smith sérülése után a liga leggyengébbjei közé esett vissza, ráadásul a védelem, amely eddig legtöbbször meccsben tudta tartani a Pantherst, futás ellen ezúttal csődöt mondott.

32. (32.) Buffalo Bills
Jó kezdés után simán elvesztett meccs, de Ryan Fitzpatrick legalább kezd hasonlítani egy NFL-irányítóra, ennyi öröme lehet a Billsnek.

 NFL 2010, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
2010.10.10 19:00 Houston Texans–New York Giants 10–34
2010.10.10 19:00 Detroit Lions–St. Louis Rams 44–6
2010.10.10 19:00 Washington Redskins–Green Bay Packers 16–13 – h.u.
2010.10.10 19:00 Carolina Panthers–Chicago Bears 6–23
2010.10.10 19:00 Cincinnati Bengals–Tampa Bay Buccaneers 21–24
2010.10.10 19:00 Baltimore Ravens–Denver Broncos 31–17
2010.10.10 19:00 Cleveland Browns–Atlanta Falcons 10–20
2010.10.10 19:00 Indianapolis Colts–Kansas City Chiefs 19–9
2010.10.10 19:00 Buffalo Bills–Jacksonville Jaguars 26–36
2010.10.10 22:05 Arizona Cardinals–New Orleans Saints 30–20
2010.10.10 22:15 Dallas Cowboys–Tennessee Titans 27–34
2010.10.10 22:15 Oakland Raiders–San Diego Chargers 35–27
2010.10.11 2:20 San Francisco 49ers–Philadelphia Eagles 24–27
2010.10.12 2:30 New York Jets–Minnesota Vikings 29–20
 NFL
AZ 5. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard Philip Rivers (San Diego Chargers) –Oakland Raiders 431
A legtöbb futott yard Matt Forte (Chicago Bears) –Carolina Panthers 166
A legtöbb elkapott yard Malcom Floyd (San Diego Chargers) –Oakland Raiders 213
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard 1759 Philip Rivers (San Diego Chargers)
A legtöbb futott yard 562 Arian Foster (Houston Texans)
A legtöbb elkapott yard 589 Brandon Lloyd (Denver Broncos)
A legtöbb szerelés 53 James Anderson (Carolina Panthers)
A legtöbb sack 8.5 Clay Matthews (Green Bay Packers)
A legtöbb interception 4 Charles Godfrey (Carolina Panthers)
 NFL 2010. ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ
2010.10.17 19:00 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns  
2010.10.17 19:00 New York Giants–Detroit Lions  
2010.10.17 19:00 Tampa Bay Buccaneers–New Orleans Saints  
2010.10.17 19:00 Philadelphia Eagles–Atlanta Falcons  
2010.10.17 19:00 Chicago Bears–Seattle Seahawks  
2010.10.17 19:00 Green Bay Packers–Miami Dolphins  
2010.10.17 19:00 St. Louis Rams–San Diego Chargers  
2010.10.17 19:00 Houston Texans–Kansas City Chiefs  
2010.10.17 19:00 New England Patriots–Baltimore Ravens  
2010.10.17 22:05 San Francisco 49ers–Oakland Raiders  
2010.10.17 22:05 Denver Broncos–New York Jets  
2010.10.17 22:15 Minnesota Vikings–Dallas Cowboys  
2010.10.18 2:20 Washington Redskins–Indianapolis Colts  
2010.10.19 2:30 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik