Randy Moss távozik New Englandből

Vágólapra másolva!
2010.10.06. 09:15
null
Moss (81) még mindig fantasztikus dolgokra képes a labdával (Fotó: Action Images)
Korábban beszámoltunk róla, hogy sajtóértesülések szerint a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő New England Patriots közel áll ahhoz, hogy elcserélje a liga egyik legjobb elkapóját, Randy Mosst a Minnesota Vikingshez. Az elkapó klubváltását azóta az NFL hivatalos honlapja tényként közli.

A 33 éves Moss szerződése a szezon végén lejár, és a sztárelkapó már korábban is kifejezte elégedetlenségét amiatt, hogy érzése szerint a bostoni klubnál nem igazán számítanak rá. A nehéz természetű játékos valószínűleg azt is nehezen viselte, hogy a Miami Dolphins elleni hétvégi csoportrangadón egyetlen passzt sem kapott el.

A foxsports.com értesülései szerint az NFL következő fordulójában szabadnapos Patriots a Minnesota Vikingsszel tárgyal a wide reciever elcseréléséről. Az első hírek felreppenését követően néhány órával a liga hivatalos honlapja tényként közölte Moss klubcseréjét, így az gyakorlatilag hivatalosnak tekinthető – annak ellenére, hogy a klubok ezt még nem erősítették meg. Az nfl.com szerint a Vikings egy 2011-es, harmadik körös draftjogot ad a bostoniaknak a játékosért, akit posztján még most is a liga egyik legjobbjának tartanak – a Hazafiak még egy 2012-es 7. kört is adtak Moss mellé.

A Minnesota jelenlegi első számú elkapója, Sidney Rice sérült, így érhető, hogy a vezetők szeretnének egy megbízható célpontot biztosítani a veterán Brett Favre számára. Mossnak nem lesz idegen a minneapolisi környezet, 1998-ban ugyanis a Vikingek draftolták, és pályafutása első hét szezonját a Minnesotánál töltötte.

A hétszeres Pro Bowl-választott elkapó a minneapolisi éveket követően két szezont lehúzott az Oakland Raidersnél, majd azzal a nyilvánvaló céllal igazolt New Englandbe, hogy Super Bowlt nyerjen. Ez azonban nem jött össze neki: az alapszakaszban hiába döntöttek meg szinte minden rekordot az irányító Tom Bradyvel, a 2008-as nagydöntőben a New York Giants hatalmas meglepetésre legyőzte az addig veretlen bostoniakat.

A csere alapvetően átírhatja az NFC Északi és az AFC Keleti csoportjának erőviszonyait. Az egyértelmű, hogy a Vikings jól jár az üzlettel, de adódik a kérdés, hogy a Patriots profitál-e belőle ebben a szezonban – a draftjogok (Moss-szal ellentétben) nem foglalják le az ellenfél legjobb cornerbackjét, és nem csinálnak helyet Wes Welker számára...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik