NFL: újabb fontos kezdők dőltek ki a Patriotsból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.16. 10:51
null
Újabb érzékeny veszteség a címvédőnél: LeGarrette Blount ebben a szezonban nem játszhat (Fotó: Action Images)
Továbbra is hadilábon áll a szerencsével a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) címvédője, a New England Patriots, amely két újabb játékost helyezett sérültlistára.

 

A futó LeGarrette Blount és a tavalyi draft első körében kiválasztott belső védőfalember Dominique Easley sem léphet már pályára ebben az idényben.

Érdekesség, hogy elképesztő sérüléshullám sújtja a bajnokot, hiszen a 9. forduló óta minden körben kiesett egy fontos láncszem a támadósorból: kezdődött a futó Dion Lewisszal, majd az elkapó Julian Edelman (10.), a szintén elkapó Danny Amendola (11.), a tight end Rob Gronkowski (12.), a támadófalember Josh Kline (13.), most pedig Blount. És az irányító Tom Brady vakoldalát védő Nate Solder már korábban kiesett az egész idényre.

Mindeközben a védelemben Jamie Collins után Dont'a Hightower dőlt ki hetekre, ezúttal pedig Easley mellett még a söprögető Devin McCourty is kiesett négy-öt hétre. Igaz, abból a szempontból még így sem vészes a gárda helyzete, hogy a fontos láncszemek közül csak Lewis, Blount és Solder hagyja ki biztosan a rájátszást, a többiek valószínűleg felépülnek.

Blount sérülése következtében a csapat szerződtette a korábbi denveri Montee Ballt, a Broncos pedig bejelentette, hogy bár edzésbe állhat Peyton Manning, a hétvégén még Brock Osweiler irányít a Steelers ellen.

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
15. FORDULÓ
2015.12.18. 2.25 St. Louis Rams–Tampa Bay Buccaneers
2015.12.20. 2.25 Dallas Cowboys–New York Jets
2015.12.20. 19.00 New York Giants–Carolina Panthers
2015.12.20. 19.00 New England Patriots–Tennessee Titans
2015.12.20. 19.00 Washington Redskins–Buffalo Bills
2015.12.20. 19.00 Baltimore Ravens–Kansas City Chiefs
2015.12.20. 19.00 Minnesota Vikings–Chicago Bears
2015.12.20. 19.00 Indianapolis Colts–Houston Texans
2015.12.20. 19.00 Jacksonville Jaguars–Atlanta Falcons
2015.12.20. 22.05 Oakland Raiders–Green Bay Packers
2015.12.20. 22.05 Seattle Seahawks–Cleveland Browns
2015.12.20. 22.05 San Francisco 49ers–Cincinnati Bengals
2015.12.20. 22.25 San Diego Chargers–Miami Dolphins
2015.12.20. 22.25 Pittsburgh Steelers–Denver Broncos
2015.12.21. 2.30 Philadelphia Eagles–Arizona Cardinals
2015.12.22. 2.30 New Orleans Saints–Detroit Lions
Legfrissebb hírek

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

A havas védőcsata után a New England Patriots jutott elsőként a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 00:24

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

A Patriots is hozta a kötelezőt, de a Chargers legyőzésével a Denver lett az AFC első kiemeltje – videó

Amerikai sportok
2026.01.05. 02:12

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
2025.12.22. 06:11
Ezek is érdekelhetik