NFL: Tuck és Woodley Oaklandben; Sproles Sas lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 19:48
null
Darren Sproles ezután a Philadelphia sikeréért küzdhet (Fotó: Action Images)
Továbbra is gőzerővel zakatol az átigazolási őrület a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL), kiváló irányítósiettetőket újított be az Oakland, hosszabbított fontos embereivel a Baltimore, újabb játékszert kapott a Philadelphia.

 

Roger Saffold nem ment át az orvosi vizsgálaton az Oakland Raidersnél, így végül a szerződése meghiúsult, cserébe viszont hosszabbított gyorsan a St. Louis Ramsszel (42.5 millió dollár helyett ugyanakkor csak 31.7 milliót kereshet a következő 5 évben).

Darrelle Revis szerződésével kapcsolatban is új fejlemény látott napvilágot, az eredetileg egyéves, 12 millió dollárosnak közölt kontraktus 2015-re tartalmaz egy opciós évet, ha pedig marad a Patriots keretében a liga talán legjobb cornerbackje, akkor a két szezon alatt 32 millió dollárt is kereshet. Ha ez nem lenne elég, ligaközeli források szerint az együttes komoly tárgyalásokat folytat a felfüggesztését maga mögött tudó, az első négy meccsről mondjuk így is eltiltott kőkemény cornerback Brandon Brownerrel, igaz, Vince Wilfork távozását kérte a vezetéstől.

A New York Giants meghosszabbította belső linebackere, Jon Beason kontraktusát. A védő új szerződése értelmében 19 millió dollárt kereshet.

A bajnok Seattle Seahawks megvált Chris Clemons szélső védőfalembertől – cserébe hosszabbított Tarvaris Jackson irányítóval –, a Tennessee Titansnél pedig David Stewart szélső támadófelembertől vált meg – viszont érkezett a linebackersorba Wesley Woodyard. Clemons Ziggy Hooddal és a korábban kirakott Jason Babinnel együtt a Jacksonville Jaguars védőfalát erősíti majd.

Az egy idénnyel korábbi Super Bowl-győztes Ravens a döntő egyik legjobbjával, Jacoby Jones elkapó/visszahordóval állapodott meg, belső linebacker Daryl Smith négyéves szerződést kötött (16.1 millió dollárért), és a hírek szerint a csapat jó eséllyel indul a Carolina Pantherstől menesztett Steve Smithért is.

A Philadelphia Eagles idén sem pihen a holt szezonban, a korábban közölt hosszabbítások és tranzakciók mellett Nolan Carroll is érkezett a hátvédsorba, ráadásul egy csere keretén belül megszerezte a New Orleans Saints elkapóként és visszahordóként is igencsak jól használható futóját, Darren Sprolest – akivel egyből hosszabbított is. Az ötödik körért érkező sokoldalú játékossal meg tovább bővülhet az együttes így is nagyon látványos támadóarzenálja.

A Tampa Bay Buccaneers a korábbi napok aktív igazolásai után az elbocsátások vonalára is ráfeküdt, Darrelle Revis után Donald Penn szélső támadófalembernek is megköszönte korábbi szolgálatait – igaz, egyből érkezett a helyére Anthony Collins (30 millió/5 év).

A Chicago Bears a csoportrivális Detroit Lionst elhagyó Willie Youngot is megszerezte Julius Peppers helyére (9 millió/3 év), a Cincinnati Bengals megvált James Harrison linebackertől, a Houston Texans újraigazolta Garrett Graham tight endet.

A Washington Redkins folytatja a nagybevásárlást, a védőfalba Jason Hatcher és Clifton Geathers érkezett, de az együttesben folytatja még Tracy Porter cornerback és Darryl Sharpton linebacker is.

Az Oakland Raiders ráfeküdt rendesen az irányítósiettetés kérdésének megoldására, Justin Tuck és LaMarr Woodley is a Fosztogatóknál játszik a jövőben.

A Minnesota Vikings Captain Munnerlynnel és Derek Coxszal erősítette meg hátvédsorát, a Detroit Lions visszaigazolta Brandon Pettigrew tight endet, és ugyanígy tett a San Diego Chargers Richard Marshall cornerback esetében.

A Green Bay Packers pedig visszaigazolta Mike Neal védőfalember/linebackert.

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2014-es idénye előtti uborkaszezon során történik, egy helyen!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik