NFL: Tom Brady 42 éves koráig hosszabbít a New Englanddel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.29. 16:13
null
Tom Brady eddig négyszer nyerte meg az NFL nagydöntőjét, a Super Bowlt (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots ligaközeli értesülések szerint két évvel meghosszabbítja irányítója, Tom Brady szerződését.

 

A Hazafiakkal négy bajnoki címet nyerő, háromszoros Super Bowl-MVP irányító kontraktusa a 2017-es idény végén járt volna le, az új egyezsége pedig a 2019-es idény végéig (42 éves koráig) a csapathoz köti őt.

Bradyt a 2000-es játékosbörze hatodik körében, összességében a 199. választási jogával szerezte meg a New England Patriots, a második idényében a helyi ikon, korábbi 1/1-es Drew Bledsoe sérülése után a kezdőben találta magát, onnantól pedig elindult mesebeli karrierje.

A szezon végén bajnoknak mondhatta magát, három idénnyel később pedig már háromszoros Super Bowl-győztesnek. Ezt követően tíz évet kellett várnia, de a 2014-es idény végén újra megkoronázták – összesen eddig hat nagydöntőben vett részt, csapatával a 2007-es kiírásban pedig máig egyedülálló módon 16–0-s alapszakaszt tudott felmutatni.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

2000 óta 58 028 passzolt yarddal (5. a liga történetében, 1. Peyton Manning 71 940), 428 passzolt touchdownnal (holtversenyben 3., 1. Manning 539) áll.

Az alapszakaszban 223 kezdő mérkőzéséből 172-t nyert meg (172–51, 77.1 százalék) ezzel a harmadik helyen áll az egyaránt 186-ot nyerő Manning (186–79, 70.2 százalék) és Brett Favre (186–112, 62.4 százalék) mögött, a rájátszásban viszont 22 sikerével viszont toronymagas első (2. Joe Montana 16 győzelem).

Ha/amikor Brady kitölti a szerződését, ő lehet a liga történetének negyedik játékosa, aki húsz szezont töltött el ugyanannál a csapatnál.

ELISMERÉSEI, DÍJAI
4-szeres Super Bowl-bajnok
3-szoros Super Bowl-MVP
6-szoros AFC-bajnok
2-szeres alapszakasz-MVP
2-szer választották az év első csapatába
1-szer az év második csapatába
10-szer választották be a Pro Bowlra
4-szer adta ő a szezon legtöbb TD-passzát
2-szer adta ő a szezon legtöbb passzolt yardját
A Sport Illustrated 2005-ben az Év sportemberének választotta
Az AP 2007-ben az Év férfi sportolójának
Az AP 2009-ben az Év visszatérő játékosának választotta meg
A New England Patriots rekordere: passzolt TD-k, passzolt yardok, sikeres passzok, passzkísérletek, győzelmek
Beválasztották a 2000-es évek első évtizedének csapatába, kezdő irányítóként – vagyis a 2000-es évek első évtizedének legjobb irányítójának választották meg

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik