NFL: távozott a Steelers-ikon; Wallace Miamiban köt ki?

Vágólapra másolva!
2013.03.11. 16:48
null
James Harrisonnal szerződést bontott a Steelers (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Pittsburgh Steelers szerződést bontott kiváló játékosával, James Harrisonnal.

 

A liga egyik legjobb és legkeményebb szélső linebackere 2002 óta 131 mérkőzésen erősítette az acélvárosiakat, ezen időszak alatt pedig 64 sacket mutatott be. Egyénileg a legjobb éve a 2008-as szezon volt, ekkor 101 szerelés, 16 sack, egy safety, 3 kivédekezett passz, egy interception és 7 kierőszakolt fumble szerepelt a neve mellett 15 mérkőzésen, ezzel pedig az év védője díjat is besöpörte – majd a szezon végén bajnoki címet szerzett együttesével. Sőt, az Arizona Cardinals elleni finálé első félidejének végén még egy 100 yardos interception utáni visszahordott TD-t is fel tudott mutatni.

A 34 éves Harrison ezen kívül a 2005-ös idény végén is Super Bowl-győzelmet ünnepelhetett – igaz, ekkor még csak kiegészítő embernek számított –, eddigi pályafutása során ötször kapott meghívást a Pro Bowlra és négyszer került be az év csapatába.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Harrison a 2013-as szezonban 10.035 millió dollárt kereshetett volna, ezt az összeget szerette volna csökkenteni együttese, a linebacker azonban ebbe nem ment bele, ezért került sor az elbocsátásra. Ezzel a lépéssel a Steelers 5.105 millió dollárnyi helyet szabadított fel a fizetési sapkában.

A klubbal kapcsolatos további hír, hogy ligaközeli értesülések szerint Miami Dolphins közel áll hozzá, hogy megállapodjon a korábban a Steelers erősítő Mike Wallace-szal. A Delfinek úgy látszik minden szükséges lépést meg kívánnak tenni annak érdekében, hogy célpontokat biztosítsanak tavalyi első körös választott irányítójuknak, Ryan Tannehillnek, hiszen a napokban hosszabbították meg öt évvel Brian Hartline lejáró szerződését.

Harrisonhoz hasonlóan a csoportrivális Baltimore Ravens elkapójáról Anquan Boldinról is olyan hírek reppentek fel, hogy nem szeretne eredeti fizetésénél kevesebbért maradni klubjánál, így könnyen elképzelhető, hogy hamarosan ő is új munkaadó után nézhet – de ezt a játékos cáfolta. A Carolina Panthers támadófalembere, Jordan Gross fizetését szeretné csökkenteni.

Korábban beszámoltunk már róla, hogy az Atlanta Falcons öt évvel meghosszabbította safetyje, William Moore szerződését, most már számokat is lehet tudni a kontraktusról, bár forrástól függően 30-32 millió dolláros maximális keresetről számolnak be, 14 milliós garantált tartalommal.

A San Diego Chargers a legalacsonyabb RFA-tendert tette Danario Alexanderre, így a szezon közben érkező, 10 meccsen 658 yardot és 7 TD-t szerző elkapó ellenérték nélkül távozhat, ha egy másik együttestől kap egy olyan ajánlatot, amelyet a kaliforniai együttes nem kíván megadni (matchelni). Ennél a tendernél a játékos után korábbi csapata olyan körös draftjogot kap, amelyik körben őt eredetileg kiválasztották a játékosbörzén, viszont mivel a számos sérülésen túllévő Alexandert anno a 7 kör alatt nem vitte el senki, így utána nem jár kompenzáció. A Chargersnél maradva, a San Diegó-iak 4 éves szerződést kötöttek a szintén korlátozott jogú szabadügynök státuszú (RFA) long snapperrel, Mike Windttel, valamint szintén négyéves szerződést kapott a rúgó Nick Novak – aki 6.6 millió dollárt kereshet.

AZ NFL PÉNZÜGYI SZEMMEL
The business of football

A Washington Redskins is hosszú távú szerződésben egyezett két RFA-státuszú emberével, a tight end Logan Paulsen és a fullback Darrel Young is három évre írt alá – előbbi 7 millió dollárt kereshet, ebből 1.1 millió a garantált tartalom, utóbbi 6.2 milliót. Melletük még Kory Lichtensteiger is hosszabbított, a támadófal belsejében két poszton (guard és center) is használható játékos öt évvel hosszabbított.

A Buffalo Bills négy évvel meghosszabbította Leodis McKelvin szerződését, a cornerbackként a remélt szintet (1. körben választották ki a 2008-as játékosbörzén) nem hozó, visszahordóként viszont kifejezetten veszélyes játékos akár 20 millió dollárt is kereshet – ebből 7.5 milliót biztosan meg is kap.

A Tampa Bay Buccaneers egy évvel meghosszabbította LeGarrette Blount kontraktusát, ennek értelmében a futó 1.75 millió dollárt kereshet – majd nem sokkal később bejelentette, elcserélné a játékost.

A New England Patriots aktívan szemlélődik a leendő szabadügynök cornerbackek között, Sean Smith, Brent Grimes, Dominique Rodgers-Cromartie, Derek Cox, Antoine Cason és Chris Gamble ügynökével is beszélt már – saját lejárú szerződésű játékosával, Aqib Talibbal viszont még nem.

A Cleveland Browns a címvédő és csoportrivális lejáró szerződésű duójának (Dannell Ellerbe és Paul Kruger) ügynökével egyeztet, míg a szintén AFC Northban szereplő Cincinnati Bengals pedig maradásra bírta Mike Nugentet és Wallace Gilberryt.

A Philadelphia Eaglesnél elbocsátott Cullen Jenkins nem sokáig maradt munkaadó nélkül, a New York Giants 3 évre, 8 millió dollárért cserébe szerződtette – a garantált tartalom esetében 3 millió –, míg a St. Louis Rams kivágta safetyjét, Quintin Mikellt.

Hétfő este robbant az igazán nagy bomba! A Seattle Seahawks megszerezte a Minnesota Vikings klasszis elkapóját, Percy Harvint egy csere keretében. Bővebben ide kattintva olvashat!

A szabadügynökpiac magyar idő szerint kedden 21 órakor nyílik meg.

A holt szezon történéseiről ide kattintva olvashat, s megtekintheti az edzőváltások és a fontosabb szabadügynökök listáját is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik