NFL: óriási csapás St. Louisban, nagynevű távozók a Patsnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.25. 23:18
null
Sam Bradford térdsérülés miatt idén már nem léphet pályára (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő St. Louis Rams érzékeny veszteséget szenvedett, Sam Bradford térdében elszakadt az elülső keresztszalag, így az irányító idén nem léphet pályára.

 


SÉRÜLÉSEK

Cam Newton
hajszálrepedést szenvedett a bordájában, ezért az előszezon utolsó fordulójában nem lép pályára, de a Carolina Panthers reményei szerint az idénynyitón már játszhat.

A Denver Broncos elkapója, Wes Welker november közepe óta harmadszor szenvedett agyrázkódást, a Texans elleni mérkőzésen az a D. J. Swearinger ütötte ki, aki egy évvel korábban Dustin Keller brutális térdsérülésénél is az okozó fél volt.

A Green Bay Packers középső védőfalembere, B. J. Raji az egész szezonra kidőlt, miután elszakította bicepszét.

SZERZŐDÉSEK

A csapatoknak kedd 22 óráig kell 75 fősre csökkenteniük jelenleg maximum 90 fős keretüket, ennek következtében pedig már most szép számmal hullanak ki a jónevű veteránok.

A New England Patriots például a belső védőfalember Tommie Kellyt, az irányítósiettető Will Smitht és a linebacker James Andersont is kirúgta – még bőven a végleges, 53 fős kerethirdetés előtt. Ryan Mallettnek is kifelé áll a szénája, az utolsó fordulóban valószínűleg végig az idei 2. körös Jimmy Garoppolo irányít majd.

A bajnok Seattle Seahawks hamar megköszönte Terrell Thomas szélső hátvéd munkáját, a csoportrivális Cardinals pedig Jay Feelytől vált meg.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2014-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!



A Miami Dolphins kivágta keretéből a korábbi harmadik körös tight end Michael Egnew-t. Nem járt jobban Alan Branch sem, akit egy nappal letartóztatását követően menesztett a Buffalo Bills.

ELTILTÁSOK/EGYEBEK

Büntetett a liga.
Johnny Manziel 12000 dollárja bánta, hogy a Washington Redskins elleni mérkőzésen a középső ujját mutatta az ellenfél kispadja felé. Jimmy Graham kétszer is zsákolt TD-szerzése után, márpedig ez tiltott (főleg a New Orleans tight endje miatt lett az, hiszen az Atlanta Falcons elleni mérkőzés hosszú ideig állt, miután megdöntötte a kaput ünneplés közben), emiatt 30 ezer dollárt kellett befizetnie.

A Kansas City Chiefs támadó falembere, Donald Stephenson négymérkőzéses eltiltást kapott, miután megszegte a liga teljesítményfokozókkal kapcsolatos előírásait.

A Denver Broncos rúgója, Matt Prater sem játszhat az első négy fordulóban, ő alkoholproblémák miatt kapott eltiltást.

A 2007-es idény óta először fordulhat elő, hogy egyik újonc irányító sem lesz kezdő az első fordulóban.

A Miami Dolphins speciális tanácsadónak nevezte ki korábbi legendás irányítóját, Dan Marinót.

Lejátszották az előszezon 3. fordulóját is, ezeken a mérkőzésen szerepelnek általában a legtöbbet, akár három negyedet is a kezdők.

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2014-es idénye előtti uborkaszezon során történik, egy helyen!

NFL 2014, ELŐSZEZON
3. FORDULÓ
2014-08-22 01:30 Philadelphia Eagles–Pittsburgh Steelers 31–21
2014-08-23 01:30 Detroit Lions–Jacksonville Jaguars 13–12
2014-08-23 01:30 New England Patriots–Carolina Panthers 30–7
2014-08-23 01:30 New York Jets–New York Giants 24–35
2014-08-23 02:00 Green Bay Packers–Oakland Raiders 31–21
2014-08-23 04:00 Seattle Seahawks–Chicago Bears 34–6
2014-08-23 22:30 Buffalo Bills–Tampa Bay Buccaneers 14–27
2014-08-24 01:00 Atlanta Falcons–Tennessee Titans 17–24
2014-08-24 01:00 Miami Dolphins–Dallas Cowboys 25–20
2014-08-24 01:30 Baltimore Ravens–Washington Redskins 23–17
2014-08-24 02:00 Cleveland Browns–St. Louis Rams 14–33
2014-08-24 02:00 Indianapolis Colts–New Orleans Saints 17–23
2014-08-24 02:00 Kansas City Chiefs–Minnesota Vikings 12–30
2014-08-24 03:00 Denver Broncos–Houston Texans 17–18
2014-08-24 22:00 San Francisco 49ers–San Diego Chargers 21–7
2014-08-25 02:00 Arizona Cardinals–Cincinnati Bengals 13–19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik