NFL: négy meccsre csökkentették a Super Bowl-győztes irányító eltiltását

Vágólapra másolva!
2010.09.03. 19:25
Hatról négy mérkőzésre csökkentették az eltiltását Ben Roethlisbergernek, a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Pittsburgh Steelers irányítójának.

A 28 éves sztárt márciusban meggyanúsították, hogy egy szórakozóhelyen megerőszakolt egy 20 éves egyetemistát, azonban az ügyész végül nem emelt vádat. Ennek ellenére Roger Goodell, az NFL vezetője szerint Roethlisberger vétett a liga viselkedési szabályai ellen, ezért a 16 meccses alapszakaszból hatról száműzte. Ezt most négyre csökkentette, miután Roethlisberger elvégzett egy viselkedésjavító programot.

Roethlisbergert korábban is meggyanúsítottak már egyszer nemi erőszakkal, de vádemelés akkor sem történt. Az irányító a 2005-ös és a 2008-as idényben vezette bajnoki címre a Steelers együttesét, s első sikerével ő lett minden idők legfiatalabb Super Bowl-győztes irányítója.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik