NFL: Meskó Zoltán a Pittsburgh Steelers játékosa lett

Vágólapra másolva!
2013.09.02. 23:01
null
Meskó a hatszoros Super Bowl-győztesnél folytatja pályafutását (Fotó: steelers.com)
Máris csapatra talált Meskó Zoltán: az erdélyi származású NFL-rúgójátékos, akit két napja tett szabadlistára a New England Patriots, máris kikötött a Pittsburgh Steelers együttesénél.

 

 

A 27 éves Meskó 2011-ben még a Super Bowlt is megjárta a New Englanddel, és még ha nem is teljesített olyan jól, mint például első évében, 2010-ben, amikor újoncrekordokat döntögetett, vagy 2011-ben, amikor az egész liga második legjobb puntere volt, azért bőven a jobbak közé tartozott.

Magas fizetése miatt azonban a New England nem tartott rá igényt (az újonc Ryan Allen a magyar rúgó 1.3 millió dolláros fizetésének harmadáért tudott alig kevesebbet nála), így szombaton szabadlistára tették.

A ballábas Meskó azonban nem sokáig maradt munka nélkül: a puntereivel évek óta szenvedő Pittsburgh Steelers két amerikai hírforrás értesülései szerint is lecsapott rá, és a magyar fiú akár már vasárnap pályára léphet új csapata Tennessee Titans elleni idénynyitóján.

A 2013-as NFL-szezon magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődik.

Kíváncsi a holt szezon történéseire? Ki hosszabbított csapatával, melyik játékos kapott valamilyen tendert az együttesétől? A csapatok között milyen játékoscserék zajlottak le? A szabadügynökké váló játékosok hol kötöttek ki? Milyen edzőváltások történtek a csapatoknál? Ki vonult vissza? Melyik együttes kiket draftolt? Ide kattintva mindent elérhet!

NFL 2013, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2013.09.06 2:30 Denver Broncos–Baltimore Ravens
2013.09.08 19:00 Buffalo Bills–New England Patriots
2013.09.08 19:00 Chicago Bears–Cincinnati Bengals
2013.09.08 19:00 Cleveland Browns–Miami Dolphins
2013.09.08 19:00 New Orleans Saints–Atlanta Falcons
2013.09.08 19:00 New York Jets–Tampa Bay Buccaneers
2013.09.08 19:00 Pittsburgh Steelers–Tennessee Titans
2013.09.08 19:00 Detroit Lions–Minnesota Vikings
2013.09.08 19:00 Indianapolis Colts–Oakland Raiders
2013.09.08 19:00 Carolina Panthers–Seattle Seahawks
2013.09.08 19:00 Jacksonville Jaguars–Kansas City Chiefs
2013.09.08 22:25 St. Louis Rams–Arizona Cardinals
2013.09.08 22:25 San Francisco 49ers–Green Bay Packers
2013.09.09 2:30 Dallas Cowboys–New York Giants
2013.09.10 1:10 Washington Redskins–Philadelphia Eagles
2013.09.10 4:20 San Diego Chargers–Houston Texans

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik