NFL: két vezetőedzőt menesztettek; íme, a draftsorrend!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.04. 10:20
Húsz csapat számára véget ért az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015–2016-os szezonja, hiszen nem jutott be a rájátszásba. A Cleveland Browns és a San Francisco 49ers már a vasárnap esti meccsek után kirúgta vezetőedzőjét. Eközben az is eldőlt, hogy a Tennessee Titans választhat elsőként a 2016-os drafton.

Ahogy azt az NFL-ben megszokhattuk, az alapszakasz 17., utolsó fordulóját követő hétfőn – amit az Egyesült Államokban „fekete hétfőként” emlegetnek – várhatóan több együttes is meneszti vezetőedzőjét.

A Philadelphia Eagles már egy héttel korábban bejelentette Chip Kelly távozását, de a Cleveland Browns és a San Francisco 49ers sem várta meg a hétfőt.

A Browns két szezon után menesztette Mike Pettine-t, aki két év alatt 10–22-es mérleget ért el a szebb napokat megélt clevelandi együttessel. A Browns emellett megköszönte Ray Farmer általános igazgató (general manager) munkáját is.

Jim Tomsula csupán egy idényen át volt a 49ers vezetőedzője, miután a csapat 5–11-es mutatóval zárta a szezont. Tomsula 2007 óta állt a San Francisco alkalmazásában, a mostani évad kezdetéig a védelmi fal felkészítéséért felelt – igaz, a 2010-es idényben egy mérkőzésen ő irányította a Friscót Mike Singletary vezetőedző távozása után. Az NFL-ben ez volt az első szezonja vezetőedzőként.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

Várhatóan lesznek még „áldozatai” a „fekete hétfőnek”: Chuck Pagano (Indianapolis Colts), Jim Caldwell (Detroit Lions), Dan Campbell (Miami Dolphins), Tom Coughlin (New York Giants), Mike Mularkey (Tennessee Titans), Sean Payton (New Orleans Saints), Mike McCoy (San Diego Chargers) és Jeff Fisher (St. Louis Rams) állása sincs biztonságban.

Az alapszakasz végeztével eldőlt, hogy a rájátszásba be nem jutó húsz gárda milyen sorrendben választhat a 2016-os játékosbörzén.

A 2016-OS DRAFT ELSŐ KÖRÉNEK VÁLASZTÁSI SORRENDJE
1. Tennesse Titans (3–13)
2. Cleveland Browns (3–13)
3. San Diego Chargers (4–12)
4. Dallas Cowboys (4–12)
5. Jacksonville Jaguars (5–11)
6. Baltimore Ravens (5–11)
7. San Francisco 49ers (5–11)
8. Miami Dolphins (6–10)
9. Tampa Bay Buccaneers (6–10)
10. New York Giants (6–10)
11. Chicago Bears (6–10)
12. New Orleans Saints (7–9)
13. Philadelphia Eagles (7–9)
14. Oakland Raiders (7–9)
15. St. Louis Rams (7–9)
16. Detroit Lions (7–9)
17. Atlanta Falcons (8–8)
18. Indianapolis Colts (8–8)
19. Buffalo Bills (8–8)
20. New York Jets (10–6)
A csapatok neve mellett zárójelben az alapszakaszban elért győzelem-vereség mutatókat tüntettük fel.
A további sorrend a playoffba jutott tizenkét csapat teljesítményétől függ.
A New England Patriotsnak nincs első körös draftjoga 2016-ban a leeresztett labdák miatti ügy büntetéseként.

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
17. (UTOLSÓ) FORDULÓ
2016. 1. 3., 19.00 Atlanta Falcons–New Orleans Saints 17–20
2016. 1. 3., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets 22–17
2016. 1. 3., 19.00 Chicago Bears–Detroit Lions 20–24
2016. 1. 3., 19.00 Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens 24–16
2016. 1. 3., 19.00 Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers 12–28
2016. 1. 3., 19.00 Dallas Cowboys–Washington Redskins 23–34
2016. 1. 3., 19.00 Houston Texans–Jacksonville Jaguars 30–6
2016. 1. 3., 19.00 Indianapolis Colts–Tennessee Titans 30–24
2016. 1. 3., 19.00 Miami Dolphins–New England Patriots 20–10
2016. 1. 3., 19.00 New York Giants–Philadelphia Eagles 30–35
2016. 1. 3., 22.25 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 6–36
2016. 1. 3., 22.25 Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers 38–10
2016. 1. 3., 22.25 Denver Broncos–San Diego Chargers 27–20
2016. 1. 3., 22.25 Kansas City Chiefs–Oakland Raiders 23–17
2016. 1. 3., 22.25 San Francisco 49ers–St. Louis Rams 19–16 – h.u.
2016. 1. 4., 2.25 Green Bay Packers–Minnesota Vikings 13–20

NFL 2015, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2016.01.09–10.)
AFC
Cincinnati Bengals (3.)–Pittsburgh Steelers (6.) vasárnap, 2.15
Houston Texans (4.)–Kansas City Chiefs (5.) szombat, 22.35
NFC
Minnesota Vikings (3.)–Seattle Seahawks (6.) vasárnap, 19.05
Washington Redskins (4.)–Green Bay Packers (5.) vasárnap, 22.40
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2016.01.16–17.)
AFC
Denver Broncos (1.)–Az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (4./5./6.)
vasárnap, 22.40
New England Patriots (2.)–A magasabban rangsorolt továbbjutó (3./4./5.) szombat, 22.35
NFC
Carolina Panthers (1.)–Az alacsonyabban rangsorolt továbbjutó (4./5./6.) vasárnap, 19.05
Arizona Cardinals (2.)–A magasabban rangsorolt továbbjutó (3./4./5.) vasárnap, 2.15
KONFERENCIADÖNTŐK (2016.01.24.)
AFC
Az elődöntő magasabban rangsorolt győztese (1./2./3./4./5.)–Az elődöntő alacsonyabban rangsorolt győztese (2./3./4./5./6.) 21.05
NFC
Az elődöntő magasabban rangsorolt győztese (1./2./3./4./5.)–Az elődöntő alacsonyabban rangsorolt győztese (2./3./4./5./6.) 0.40
SUPER BOWL XLIX (2016.02.08.)
Az AFC győztese (1./2./3./4./5./6.)–Az NFC győztese (1./2./3./4./5./6.)* 0.30
*Levi’s Stadium (San Clara, California)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik