NFL: Detroitban a Green Bay sztárja, visszavonult a Dallasé

Vágólapra másolva!
2017.03.13. 19:41
null
T. J. Lang három év alatt 28.5 millió dollárt kereshet (Fotó: Yahoo Sports)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) szabadügynökpiacának első nagy hulláma után valamelyest csendesednek az események, de azért így is voltak érdekességek az elmúlt napokban.



A Buffalo Bills két évre, 9 millió dollárért visszaszerződtette Lorenzo Alexandert, aki 2006 és 2015 között kilenc sacket szerzett, az előző idényben viszont 12.5-et! A csapat emellett két évre visszahozta Jordan Mills támadófalembert is.

SZAVAZÁS

Ön kit választana 1/1-re a Cleveland Browns helyében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Utóbbi posztjánál maradva: a Dallas Cowboys játékosa, Doug Free bejelentette visszavonulását, a Detroit Lions pedig három évre megszerezte a Green Bay kiválóságát, T. J. Langet. Sőt, este egy korábbi dallasi, DeMarcus Ware is bejelentette, hogy visszavonul.

A Philadelphia Eagles kétéves egyezséget kötött korábbi irányítójával, Nick Folesszal.

A New England Patriots négy évre szerződtette a korábbi baltimore-i Lawrence Guyt, az irányítókra is veszélyes belső védőfalember 20 millió dollárt is kereshet. A csapattal kapcsolatos hír még, hogy Dont'a Hightower ezúttal Pittsburghbe látogat.

A drafton az első körbe várt cornerback, Sidney Jones Achilles-ín-szakadást szenvedett, így lehet, hogy sokat fog csúszni.

A holt szezon összes történése egy helyen!

NFL DRAFT 2017
1. KÖR
1. Cleveland Browns (1–15)

2. San Francisco 49ers (2–14)

3. Chicago Bears (3–13)

4. Jacksonville Jaguars (3–13)
5. Tennessee Titans (9–7)
6. New York Jets (5–11)

7. Los Angeles Chargers (5–11)

8. Carolina Panthers (6–10)

9. Cincinnati Bengals (6–9–1)

10. Buffalo Bills (7–9)
11. New Orleans Saints (7–9)
12. Cleveland Browns (1–15)
13. Arizona Cardinals (7–8–1)

14. Philadelphia Eagles (7–9)

15. Indianapolis Colts (8–8)
16. Baltimore Ravens (8–8)

17. Washington Redskins (8–7–1)

18. Tennessee Titans (9–7)

19. Tampa Bay Buccaneers (9–7)
20. Denver Broncos (9–7)

21. Detroit Lions (9–7)*
22. Miami Dolphins (10–6)*

23. New York Giants (11–5)*
24. Oakland Raiders (12–4)*
25. Houston Texans (9–7)*
26. Seattle Seahawks (10–5–1)*
27. Kansas City Chiefs (12–4)*
28. Dallas Cowboys (13–3)*

29. Green Bay Packers (10–6)*
30. Pittsburgh Steelers (11–5)*
31. Atlanta Falcons (11–5)*
32. New Orleans Saints (7–9)*
*Rájátszásba jutott csapatok. Minél tovább jutott egy együttes, annál később húzhat.
1/5:A Los Angeles Rams adta a Tennessee Titansnek a 2016-os drafton
1/12:
A Philadelphia Eagles adta a Cleveland Brownsnak a 2016-os drafton
1/14:
A Minnesota Vikings adta a Philadelphia Eaglesnek a 2016-os drafton
1/32:
A New England Patriots adta a New Orleans Saintsnek a Brandin Cooksot érintő cserében

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik