NFL: Brady a Pats és a Bucs szurkolóit is ijesztgette

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.18. 16:07
null
Tom Brady (balra) közel hibátlanul játszott a Buccaneers elleni meccsen, Tim Tebow viszont pocsékul (Fotó: Action Images)
Aggodalomra adott okot, hogy a New England Patriots egyik edzésén megsérült Tom Brady térde, de már a szombat hajnali, Tampa Bay Buccaneers elleni előszezon mérkőzésen pályára léphetett.

 

 

S ha már ott volt Brady, mindjárt 11 sikeres passzal és egy eredményes kétpontos akcióval nyitott, majd egyetlen rossz átadása után (ezt amúgy az addig kiválóan játszó Danny Amendola mögé dobta) nem is jött már vissza a pályára (csak úgy, mint a Wes Welker pótlására érkező elkapó), helyét előbb Ryan Mallett, majd a második félidőre Tim Tebow vette át. Utóbbi az egész második félidőben hét passzkísérletig jutott, amelyből csak egy lett pontos, ezzel pedig 1 yardot még bukott is az együttes – illetve volt még egy passza, ami nem ért talajt, de az a védők kezében halt el...

A korábbi Jacksonville Jaguars-cornerback Rashean Mathis egyéves szerződést kötött a Detroit Lionsszal, amely mellette megállapodott még Rocky McIntosh linebackerrel is.

A Buffalo Bills első körben választott irányítója, az eddig nagyszerűen teljesítő EJ Manuel kisebb térdbeavatkozáson esett át, az előszezonban így már nem játszhat, csakúgy, mint a divíziórivális New York Jetst erősítő Quinton Coples, aki bokasérülés miatt esett ki egy hónapra.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Jacksonville Jaguarst irányító Blaine Gabbert kificamította jobb hüvelykujját, a Denver védőfalemberét, Derek Wolfét viszont mentővel vitték el, miután lent maradt a gyepen, de a nyaki gerincsérülést ellenőrző vizsgálat szerencsére negatív eredményt hozott.

Ami az elmúlt bő egy hét eseményeit illeti, Brandon Moore röviddel azután, hogy megegyezett a Dallas Cowboysszal, mégis a visszavonulás mellett döntött, az Atlanta Falcons kezdő támadófalembere, Mike Johnson bokasérülés miatt idén már nem léphet pályára, csak úgy, mint a New Orleans Saints két játékosa, a mellkassérülést szenvedő Kenyon Coleman, és az elülső keresztszalag-szakadás miatt kieső elkapó, Joe Morgan.

Hozzájuk hasonlóan nem játszhat idén a Chicago Bears cornerbackje, Kelvin Hayden (hamstring-sérülés), a Washington Redskins söprögetője, Phillip Thomas lábsérülése után pedig 4-5 hónapra kiesett.


A visszavonuló, majd a Denverhez szerződő Ryan Lilja kisebb térdműtéten esett át, a Seattle Seahawks pedig villámgyorsan megköszönte Earley Doucet szolgálatait.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Eric Wright végül mégiscsak a San Franciscónál kötött ki, ahol egyéves szerződést kötött, majd egyből sérültlistára is tették.

A St. Louis Rams linebackerje, Jo-Lonn Dunbar megsértette a liga teljesítményfokozókkal kapcsolatos előírásait, így az első négy alapszakaszbeli mérkőzésről lemaradni kényszerül, Dan Carpenter rúgó szerződését pedig felbontotta a Miami Dolphins – így az újonc Caleb Sturgis lesz az együttes kezdője.

Az Oakland Raiders támadófalembere, Jared Veldheer bal tricepsze csak részlegesen szakadt el, így az orvosok reményei szerint a szezon nagy részében hadrafogható lesz.

Augusztus 20-án Barack Obama elnök a Fehér Házban fogadja az 1972-es szezont veretlenül megnyerő (erre azóta sem volt képes egy csapat sem) Miami Dolphinsot.

Kíváncsi a holt szezon történéseire? Ki hosszabbított csapatával, melyik játékos kapott valamilyen tendert az együttesétől? A csapatok között milyen játékoscserék zajlottak le? A szabadügynökké váló játékosok hol kötöttek ki? Milyen edzőváltások történtek a csapatoknál? Ki vonult vissza? Melyik együttes kiket draftolt? Ide kattintva mindent elérhet!

NFL 2013, ELŐSZEZON
2. FORDULÓ
2013.08.16 1:30 Cleveland Browns–Detroit Lions 24–6
2013.08.16 1:30 Baltimore Ravens–Atlanta Falcons 27–23
2013.08.16 1:30 Philadelphia Eagles–Carolina Panthers 14–9
2013.08.16 2:00 Chicago Bears–San Diego Chargers 33–28
2013.08.17 1:00 Buffalo Bills–Minnesota Vikings 20–16
2013.08.17 2:00 New England Patriots–Tampa Bay Buccaneers 25–21
2013.08.17 2:00 New Orleans Saints–Oakland Raiders 28–20
2013.08.17 2:00 Kansas City Chiefs–San Francisco 49ers 13–15
2013.08.17 22:30 Arizona Cardinals–Dallas Cowboys 12–7
2013.08.18 1:00 Cincinnati Bengals–Tennessee Titans 27–19
2013.08.18 1:30 New York Jets–Jacksonville Jaguars 37–13
2013.08.18 2:00 Houston Texans–Miami Dolphins 24–17
2013.08.18 2:00 St. Louis Rams–Green Bay Packers 7–19
2013.08.18 4:00 Seattle Seahawks–Denver Broncos 40–10
2013.08.19 1:00 New York Giants–Indianapolis Colts
2013.08.20 2:00 Washington Redskins–Pittsburgh Steelers

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik