NFL: a Houstonnak és a Tampa Baynek már van is új edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.02. 15:04
Az NFL-ben edzőt cserélő klubok közül a Houston és a Tampa Bay máris megtalálta, ki irányítja a csapatot a következő szezontól: a Texanst a Penn State egyetemről elcsábított Bill O'Brien, a Buccaneerst a korábban a Chicagót vezető Lovie Smith gardírozza majd.

Még egyik megállapodásról sem számoltak be hivatalosan, de jól értesült forrásokból kiderült, hogy a szakmai tudásának nagy részét Bill Belichick mellett dolgozva megszerző O'Brien öt, míg a Bearst 2007 telén a Super Bowlba juttató Smith négy évre ír alá új csapatához.

A két klubon kívül a Cleveland, a Detroit, a Minnesota és a Washington vált edzőt biztosan a 2014-es idény előtt.

Tim Tebow, a Denver és a NY Jets korábbi irányítója is munkát talált, három évre írt alá az ESPN tévétársasághoz, ahol az egyetemi futball szakértője lesz. Tebow ugyanakkor jelezte: továbbra is várja NFL-csapatok ajánlatait, mert úgy érzi, megállná a helyét a ligában.

Tebow iránt nemigen mutatkozik már érdeklődés, nem úgy Terry Bridgewater iránt: a Louisville egyetem irányítója bejelentkezett a május 8. és 10. között esedékes draftra, amelyen a szakértők szerint az első helyen fog elkelni – ezt a pozíciót a Houston Texans birtokolja, azaz O'Brien májusban vele kezdheti az újjáépítést.

Legfrissebb hírek

Újabb elképesztő feltámadást hozott a Bears, de hosszabbításban a Rams jutott az NFC döntőjébe – videó

Amerikai sportok
2026.01.19. 04:49

Folytatódik az őrült NFL-idény – sosem volt ennyi fordulat egy rájátszásbeli hétvégén

Amerikai sportok
2026.01.13. 16:15

23 pontos negyedik negyeddel a Houston elintézte a Steelerst – videó

Amerikai sportok
2026.01.13. 09:33

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

Kiütéses győzelmével a Jacksonville végzett az AFC Dél élén – videó

Amerikai sportok
2026.01.04. 22:56

A Tampa Bay legyőzte a Pantherst, de még nem tudni, ki nyerte a csoportot – videó

Amerikai sportok
2026.01.04. 01:53

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
2025.12.28. 22:56
Ezek is érdekelhetik