NFL: a feltámadó Szentek megsemmisítették a Green Bayt

Vágólapra másolva!
2014.10.27. 07:21
null
Breesre és Ingramre nem volt ellenszere a Packersnek (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokság alapszakaszának 8. fordulójában az idényben botladozó New Orleans Saints váratlanul simán, 44–23-ra kiütötte a Green Bay Packerst. A Pittsburgh Steelers 51–34-re legyőzte az Indianapolis Coltsot, az Arizona Cardinals pedig a végén fordított, s nyert 24–20-ra a Philadelphia Eagles ellen.

NEW ORLEANS SAINTS–GREEN BAY PACKERS

A találkozó előtt még 2–4-es mérleggel álló Szenteknek volt már jobb idényük, Sean Payton „fiai" azonban úgy tűnik, kezdenek magukra találni, és a Detroit elleni szoros vereség után most sikerült begyűjteni a harmadik győzelmet.

Ehhez persze az is kellett, hogy a Saints ráébredjen, Mark Ingram bizony tud futni: az előszezonban villogó, sokat hanyagolt futó karriercsúcsot jelentő 172 yardig jutott a 21 pontos Saints-sikerrel záruló rangadó.

Drew Brees is boldogan fekhetett le aludni, a Szentek irányítója megdolgoztatta elkapóit a hosszú passzokkal, és végül 311 yardig és 2 TD-passzig jutott. És ha Breesnek fut a szekér, mindenki boldog: Kenny Stills, Brandin Cooks és a red zone-ban többnyire ember nélkül maradó Jimmy Graham is remekelt.

És bár a Green Baynél sem sok panasz lehetett a futóra – Eddie Lacy 182 yardnál állt meg –, a passzjátékban nem volt igazi ellenfél a Packers. További érdekesség, hogy a liga történetében ez volt a harmadik olyan meccs, amelyen egyszer sem puntoltak.

Pár nap alatt nagyot fordult a feltámadó Szentekkel a világ, legközelebb a Carolina Panthers ellen lépnek pályára Breesék, és ezen a találkozón már az NFC South első helye lesz a tét...

Big Ben, a megállíthatatlan (Fotó: Reuters)
Big Ben, a megállíthatatlan (Fotó: Reuters)

PITTSBURGH STEELERS–INDIANAPOLIS COLTS

Ben Roethlisberger hat touchdownpasszal, 49-ből 40 jó, összesen 522 yardot eredményező átadással vezette sikerre a Steelerst. Passzolt yardok tekintetében a Pittsburgh irányítója egyéni karriercsúcsot döntött, s mindössze 33 yarddal maradt el minden idők legjobb teljesítményétől ebben a kategóriában. Norm Van Brocklin 1951-ben a Los Angeles Rams irányítójaként a New York Yanks ellen passzolt 554 yardot.

Big Ben kedvenc elkapója ezúttal is Antonio Brown volt, aki két TD-vel és 133 elkapott yarddal zárt. A mérkőzés után mindkét csapat öt győzelemmel és három vereséggel áll.

ARIZONA CARDINALS–PHILADELPHIA EAGLES

Carson Palmer nem egész másfél perccel a Philadelphia elleni mérkőzés vége előtt 75 yardos TD-passzt adott az újonc John Brownnak. A TD-nek és a sikeres jutalomrúgásnak köszönhetően az Arizona fordított, s 24-20-ra nyert az Eagles ellen.

A sérülésből visszatérő Palmer (329 yard, 2 TD) sorozatban harmadszor vezette győzelemre a Cardinalst. Remekül játszott Larry Fitzgerald is, aki 160 yarddal és egy elkapott touchdownnal zárta a mérkőzést.

NFL
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
2014.10.242.25Denver Broncos–San Diego Chargers35–21
2014.10.2615.30Atlanta Falcons–Detroit Lions*21–22
2014.10.2619.00Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens27–24
2014.10.2619.00Tennessee Titans–Houston Texans16–30
2014.10.2619.00Kansas City Chiefs–St. Louis Rams34–7
2014.10.2619.00New England Patriots–Chicago Bears51–23
2014.10.2619.00New York Jets–Buffalo Bills23–43
2014.10.2619.00Tampa Bay Buccaneers–Minnesota Vikings13–19 – hosszabbítás után
2014.10.2619.00Carolina Panthers–Seattle Seahawks9–13
2014.10.2619.00Jacksonville Jaguars–Miami Dolphins13–27
2014.10.2622.05Arizona Cardinals–Philadelphia Eagles24–20
2014.10.2622.25Cleveland Browns–Oakland Raiders23–13
2014.10.2622.25Pittsburgh Steelers–Indianapolis Colts51–34
2014.10.272.30New Orleans Saints–Green Bay Packers44–23
2014.10.282.30Dallas Cowboys–Washington Redskins
Szabadnapos. New York Giants, San Francisco 49ers

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik