NFL: a Giantsnek sikerült fordítania, a Patriotsnak nem

Vágólapra másolva!
2012.09.16. 22:31
null
Stephen Gostkowski a földön, Meskó Zoltán reklamál, az Arizona-játékosok pedig a mennyországban (Fotó: Reuters)
Címkék
A 2012-es Super Bowl résztvevői közül a New York Giants jelentős hátrányból tudott fordítani az utolsó negyedben az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság 2. fordulójában, a New England Patriotsnak viszont ugyanez nem sikerült.

 

A New England a legutóbbi kilenc idényben megnyerte az első hazai meccsét (a Gillette Stadiumban még nem bukott a csapat az otthoni idénynyitóján), most viszont meglepő ellenállásba ütközött, és végül elvérzett. Az Arizona védelmével sokáig semmit sem tudott kezdeni a Patriots, amely Stephen Gostkowski mezőnygóljaival tartotta magát meccsben.

A hazaiaktól az első negyedben kidőlt a bokasérülést szenvedő Aaron Hernandez. A tight endre saját csapattársa, Julian Edelman esett rá, az első vizsgálatok szerint nem tört el a bokája.

A Cardinals – amelynek második számú irányítója, Kevin Kolb egy passzolt és egy futott touchdownnal szomorította a foxborough-i híveket – 1:01-gyel a vége előtt 20–18-ra vezetett, de Brandon Spikes elejtette a labdát, amit Vince Wilfork megkaparintott. Ezután Danny Woodhead 30 yardos futása után TD-t ünnepelt, de korán, mert Rob Gronkowski ellen szabálytalanságot ítéltek. A New England így is győztesen hagyhatta volna el a játékteret, de az addig négyből négyszer pontosan célzó Gostkowski elhibázta az ötödik, potenciális meccsnyerő mezőnygól-kísérletét, így az Arizona várhatja hibátlan mérleggel a következő fordulót.

A bajnoki címvédő New York Giants – amely a nyaksérülést szenvedő Ahmad Bradshaw személyében a running backjét veszítette el a második játékrészben – 14 pontos hátrányból fordított, az utolsó negyedet 25–7-re megnyerve a Tampa Bay ellen. Eli Manning az első félidőben önmaga (nagyon halvány) árnyéka volt – három interception került a neve mellé –, a másodikban viszont ő lett a hős, 510 yardot passzolt összesen, és végül 3 TD-átadással zárt, a Giants így elkerülte azt a szégyent, hogy két zakóval kezdje a szezont.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A várt nagy csatát hozta a Philadelphia és a Baltimore összecsapása, amelyet 24–23-ra végül az Eagles nyert meg, mégpedig Michael Vick 1:55-tel a vége előtt bemutatott 1 yardos futott TD-jével.

A Cincinnati Bengals a karriercsúcsát 3 TD-passzal beállító Andy Dalton vezetésével 34–27-re legyőzte a Cleveland Brownst. A két csapat legutóbbi 16 egymás elleni csatájából 13-at a Bengals nyert meg.

A Kansas Cityt elintéző Buffalóban a 123 yardot futó és két TD-vel jelentkező C.J. Spiller, a két TD-passzt kiosztó Ryan Fitzpatrick, valamint a 88 yardos (a csapat történetében a második leghosszabb) puntvisszahordással TD-elérő Leodis McKelvin is remek napot fogott ki.

A 22 óra után kezdődő mérkőzésein mind a négy hazai csapat nyert: a Seattle Seahawks, St. Louis Rams, Pittsburgh Steelers trió nyeretlenként múlta felül az eddig hibátlan Dallas Cowboys, Washington Redskins, New York Jets hármast, a San Diego Chargers pedig 2–0-ra módosította mérlegét, miután simán legyőzte a zakóval kezdő Tennessee Titanst.

Az idénynyitón a címvédő Giants otthonában diadalmaskodó Cowboys számára nem indult túl jól a Seattle elleni mérkőzésen, egy kiejtett labda miatt a hazaiak gyorsan jó mezőnypozícióba kerültek, és bár ezt a texasi együttes még mezőnygólon meg tudta állítani, egyből utána puntra kényszerült, amelyet leblokkoltak a vendéglátók és TD-t szereztek belőle (10–0).

Tony Romo ráadásul egy interceptiont is dobott nem sokkal később, a Seahawks azonban ezúttal nem élt az ajándék labdával, amely után a második negyed elején Miles Austin 22 yardos elkapásával szépítettek a vendégek (10–7). Innen azonban nem volt további dallasi pont, a hazaiak viszont a 122 yardig jutó Marshawn Lynch vezetésével még egy mezőnygóllal és két touchdownnal feliratkoztak a táblára, így végül magabiztosan nyertek (27–7).

A Rams sem kezdett túl parádésan, hiszen az első játékból kiverték a washingtoni védők Danny Amendola kezéből a labdát Sam Bradford átadását követően, amellyel Josh Wilson iramodott meg, és szerzett 30 yardos TD-t, amelyet a hazaiak rúgója, Greg Zuerlein mezőnygólja után az irányító Robert Griffin III futott hatpontosa és a sikeres extrapont növelt magabiztosa előnnyé (3–14).

Sőt, Zuerlein újabb mezőnygóljára Griffin 68 yardos TD-passza (Leonard Hankersonnak) volt egyből a vendégek válasza, így a második negyed közepén már 15 ponttal mentek a Rézbőrűek (6–21).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Amendolával ugyanakkor ezt követően nem tudott mit kezdeni a vendégvédelem, összesen 15 elkapásból 160 yarddal és egy második negyedes TD-vel vette ki a részét a mérkőzésből (13–21), majd a Zuerlein 42 yardos rúgásával szorossá vált a találkozó a szünetre (16–21). Brandon Gibson második félidei elkapásával fordított a Rams, de Griffin talajon szerzett touchdownjának hála washingtoni előnnyel indult az utolsó 15 perc (23–28). Sokáig azonban nem tarthatott a vendégek öröme, hiszen egy hazai interception után hamar puntra kényszerültek, ezt a Rams játékosai leblokkolták és visszaszerezték a labdát, amelyet követően a záró játékrész első játékából TD-t szereztek, és a sikeres kétpontos akcióval 31–28-ra módosították az állást. A Redskinsnek ezúttal hiába voltak lehetőségei, megfelelő közelségbe nem tudott érni, az utolsó előtti percben pedig Billy Cundiff 62 yardos rúgása rövidnek bizonyult.

A Pittsburgh Steelers és a New York Jets találkozója erősen megfogyatkozó keretekkel indult, a hazaiak részéről a 2008-as év védője, James Harrison és a liga egyik legjobb safetyje, Troy Polamalu, a vendégekéről pedig az NFL jelenlegi első számú cornerbackje, Darrelle Revis, és a tight end Dustin Keller is hiányzott. Az összecsapás eleji ütésváltásból a vendégek jöttek ki jobban, a két rendkívül hosszú támadássorozat végén előbb a Steelers egy 45 yardos mezőnygóllal kezdett, majd Mark Sanchez passzát a korábbi helyi kedvenc Santonio Holmes húzta le (3–7).

A negyed végére ismét lőtávolba ért a Pittsburgh és Shaun Suisham 45-ről ezúttal sem hibázott, majd Nick Folk 38 yardos hárompontosa után a félidő hajrájában Heath Miller elkapásával fordított a Steelers (13–10).

Tulajdonképpen ekkor volt utoljára szoros a mérkőzés, a harmadik tizenöt perc első hazai támadássorozatának a végén Mike Wallace parádésan szelídítette meg Ben Roethlisberger 37 yardos ívelését, majd a záró felvonásban Isaac Redman állította be a 27–10-es végeredményt.

Sokkal kevesebb ideig volt kérdéses a San Diego Tennessee Titans elleni mérkőzése: a három touchdownig jutó Dante Rosario elkapásaival már az első negyedben elhúzott a 284 yardot passzoló Philip Rivers vezette hazai együttes, amely egy mezőnygólváltás után 17–3-as előnnyel vonulhatott pihenőre. A tight end harmadik hatpontosa után Jake Locker és Kendall Wright összjátéka után közeledett valamelyest a Chris Johnsont gyakorlatilag nélkülöző (17 futott és 11 elkapott yard jött csak össze a futónak, ami az ő szintjén nagyon kevés) Titans (24–10), de az utolsó etapban Jackie Battle két közeli futásával kiütésessé vált a Chargers sikere (38–10).

A játéknap utolsó találkozóján az egyaránt veretlen San Francisco 49ers és a Detroit Lions csapott össze, amelyen nagyon bekezdtek az első fordulóban a Green Bay Packerst két vállra fektető hazaiak: a védelem egyből leparancsolta a Matt Staffordékat, majd három játékból, alig több mint egy perc alatt pontokat szereztek: Alex Smith átadásából Vernon Davis szerzett 21 yardos touchdownt (7–0). Az oroszlánok egy mezőnygóllal szépítettek, majd a visszahordás közben megszerezték a labdát, így rendkívül kedvező pozícióból támadhattak ismét, és bár ez a támadás megakadt, a 42 éves Jason Hanson 38 után 41 yardról sem hibázott, így egy pontra közeledtek a vendégek (7–6).

A hazaiak a mezőnygólra Frank Gore futott TD-jével válaszoltak, majd a korábban a kapufát segítségül hívó Hanson rúgását ezúttal védte az oldalléc (14–6).

A második félidei mezőnygólháború 2–2-re végződött (az előző fordulóban 63 yardról is eredményes David Akers 36 és 48 yardról talált be, Hanson 40-ről és 48-ról) miután, így a hajrára 20–12-es hazai előnnyel érkeztek a csapatok, ezúttal a Patriots és a Cardinals mérkőzésétől eltérően újabb fordulat nem következett, a 49ers egy újabb Davis-elkapással (ezúttal 23 yardos Smith-passzt követően) gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést (ebben a támadássorozatban a hazaiak irányítója orrsérülést szenvedett, de ez sem akadályozta a sikeres átadásban), a vendégek részéről Brandon Pettigrew pontszerzése már csak a szépségtapaszra volt elegendő (27–19).

NFL 2012, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
2012. 09. 14. 2:20 Green Bay Packers–Chicago Bears 23–10
2012. 09. 16. 19:00 New York Giants–Tampa Bay Buccaneers 41–34
2012. 09. 16. 19:00 Carolina Panthers–New Orleans Saints 35–27
2012. 09. 16. 19:00 New England Patriots–Arizona Cardinals 18–20
2012. 09. 16. 19:00 Indianapolis Colts–Minnesota Vikings 23–20
2012. 09. 16. 19:00 Philadelphia Eagles–Baltimore Ravens 24–23
2012. 09. 16. 19:00 Buffalo Bills–Kansas City Chiefs 35–17
2012. 09. 16. 19:00 Cincinnati Bengals–Cleveland Browns 34–27
2012. 09. 16. 19:00 Jacksonville Jaguars–Houston Texans 7–27
2012. 09. 16. 19:00 Miami Dolphins–Oakland Raiders 35–13
2012. 09. 16. 22:05 St. Louis Rams–Washington Redskins 31–28
2012. 09. 16. 22:05 Seattle Seahawks–Dallas Cowboys 27–7
2012. 09. 16. 22:25 San Diego Chargers–Tennessee Titans 38–10
2012. 09. 16. 22:25 Pittsburgh Steelers–New York Jets 27–10
2012. 09. 17. 2:20 San Francisco 49ers–Detroit Lions 27–19
2012. 09. 18. 2:30 Atlanta Falcons–Denver Broncos

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik